Egyeseknél nyáron életforma a fesztiválozás: őszre már annyi karszalag gyűlik össze a csuklójukon, hogy már-már akadályozza őket az evésben, fogmosásban és egyebekben, de mégsem vágják le. Bevallom, olyan sokat azért nem szoktam "összegyűjteni", de egy-két nagyobb fesztivált azért én is elkapok. Szigeten tíz éve jártam először, idén hatodszorra – és most sem okozott csalódást. Sőt...

"Vagy most vót, vagy most lesz..."

- mondja egy biztonsági ember, amikor nem értünk egy csúszást a programfüzetben, de nem jellemző. S az sem, hogy a biztonságiak durváskodjanak, még a tömegszörfözésnél is csak megintenek.

Idén kihagytuk a felvezető napokat, szerdán délután csaptunk a bele a levesbe. Sátor gyorsan feláll, palackba fröccs – irány a koncertek, hiszen jómagam főleg azért járok fesztiválokra, hogy az egész évben hallgatott kedvenc zenekaraimat élőben is megnézhessem, illetve olyanokat fedezzek fel, akiket ezután is hallgatni-nézni fogok. Természetesen mindegyikről nem tudok írni, de számításaink szerint körülbelül harminc koncertet néztünk meg öt nap alatt. Az előbbi "kategóriába" tartozik pl. a Che Sudaka a Világzenei Színpadon: jót kell gyalogolni, amíg odaérünk, hiszen nem a megszokott helyén van. Történt ugyanis némi változás a helyeket illetően: a világzenei a dombos részen (a színházsátor régi helyén) kapott helyet, az MR2 Petőfi magyar színpad az egykori világzenei helyén, a színház pedig a magyar színpad helyén – szóval hármas helycsere. Metálsátor idén nem volt, az A38 Hajó színpad pedig a nagyszínpad közelébe költözött.

A világzeneinél van a legszínesebb kavalkád és felhozatal, ráadásul dombra ülve is lehet nézni a koncerteket, ha nem kérsz a porból. Mi azonban inkább kérünk, csak közelről nézhessük!

Az esti Placebo-koncertre ugyan a keverőpult és a színpad között préselődünk a tömegbe, de így is nagyon jó – Brian Molko és csapata óriási show-t nyomnak, embertenger közepén sodródunk, "and the sex and the drugs and the complications". Ez volt a nap fő attrakciója, de levezetőnek még jól fogott az imádott Ferenczi Gyuri és csapata, csikós-vagyok-az-alföldi-rónán.

Hollandok és... magyarok! No meg írek!

Mint évek óta mindig, számbelileg most is a hollandok vannak a legtöbben a Szigeten – habár hivatalosan a magyarok csak a franciák, angolok, olaszok és németek után következnek, biztosan (és "felelősségem teljes tudatában") jelentem ki, hogy a holland után magyar beszédet hallunk a legtöbbet! A jubileumi Sziget után ne mondja nekem senki, hogy a Sziget már nem magyar buli, mert hatalmas részben még mindig az. Tény, hogy klasszikus magyar rockzenekarokat már nem léptetnek fel nagy számban (Tankcsapda és Beatrice azért volt), de az alternatív rock-generáció itt van a Kiscsillagtól a 30Y-ig, a Magashegyi Undergroundtól a Supernemig. S itt van Maszkura is, no meg a Tücsökraj! S ugyanez a generáció az angol Maximo Park-ra csápol a nagyszínpad előtt.

Este a Kornba is belenézünk, s a Kiscsillag után az első sorokban üvöltünk a Firkin-írületen. Az azért jó, ha az embernek "véletlenül" az éjszakai utolsó koncert közelében van a sátra...

Aki szereti a lábmozgató ska-zenét, annak melegen ajánlom a La Selva Sur nevű spanyol csapatot – mi is melegben kaptuk (kb. harminc fokban...) és porban.

De ettől jó ez az egész! Ha tudsz alkalmazkodni és nem szisszensz minden kis szilánkhoz (üveg nincs a Szigeten egyébként), akkor csodálatos, felejthetetlen tud lenni a fesztivál, ha meg a hibát keresed mindenben, akkor magadra vess. S akkor is, ha voltál az idei Szigeten, szereted az igényes, elgondolkodtató muzsikát és kihagytad Fink koncertjét – a lécet ez a produkció tette talán a legmagasabbra. S még nem is beszéltem a Stone Rosesról, a Katzenjammerről vagy arról a nagyon furcsa melankó-csapatról, amit egyszerűen csak úgy hívnak, hogy The xx – nézzetek utánuk.

Kihagyni a Poguest sem lehetett (Snoop Dogg amúgy nem érdekelt) – a kelta-punk nagy öregjei, élükön a betotyogó Shane MacGowannel megmozgattak bizony kezeket-lábakat, s nemcsak az első sorban álló írekét, amikor felharsant a Streams of Whisky, a Sunny Side of Street vagy a Dirty Old Town. S ha már lábmozgás: a Roma Sátorban egyszerűen nem tud rossz buli lenni...

Bimmáj, bimmáj, bimmáj litölrákenrólkvíín!

Ha szereted a dögös rock and rollt és valahol, valamikor látod, hogy ki van írva, hogy ma fellép a Subways zenekar, akkor ne menj tovább arról a helyről. Jó, mi tudatosan hamarabb odamentünk a délután háromtól kezdődő nagyszínpados koncertjükre és iszonyatosat buliztunk többezredmagunkkal. Billy Lunn magyarul is többször megpróbált imponálni a tömegnek, de volt itt körpogó, tömegbe ugrás, guggolás, felugrás, minden – és nem csak a Rock and Roll Queen-re, de arra is...

S már az utolsó napon voltunk, annyira elszaladt az idő – de közben a bőrünkön tapasztaltuk, hogy milyen hasznos tud lenni egy összehajtogatott nejlonzacskó és a szigetelőszalag, amikor a sarkát vesztett tornacipőt meg kell javítani úgy, hogy a bokádra tekered. Vagy ha a pénzed fogytán van, akkor hogyan tudsz mégis boldogulni – igaz, készpénz nincs, csak a Metapay-kártyával lehet fizetni, egyébként nagyon hasznos dolog, nagymértékben lecsökkenti a sorbaállási időt, ami itt nagyon fontos lenne. Például azért, hogy idejében odaérjetek a délutáni Mando Diao-, vagy az esti Leningrad-koncertre, amit egy darabon egy zöldre festett hajú, porkendős, moszkvai, Szerjoga nevű punkkal bulizol át – ideálisabb táncparnert nem is kaphattál volna az orosz ska-folk-punk csapat fellépésére!

S az i-n a pont: a Killers nagyszínpad-záró koncertje. Habár harmadszor látom a csapatot, ez volt a legjobb Sziget-fellépésük véleményem szerint – a pár hete megjelent Runaways-szel kezdenek.

Aztán a nagy klasszikus Somebody Told Me és így tovább, a Human-en, Reasons Unknown-n keresztül utazunk, belefér egy Alphaville- és egy Joy Division-feldolgozás is, egészen a When We Were Young-ig. Tűzijáték és konfettieső, szalagok röpülnek az égbe – s habár még hátra van néhány levezető buli, bátran állíthatjuk, hogy a jubileumi Sziget igencsak odacsapott. Nem véletlenül tartják Európa legnagyobb kulturális rendezvényének. Vannak utálói, pártfogói, irigyei és szerelmesei. Vannak kisebb, jobb-rosszabb fesztiválok is, de egy biztos: etalonná nőtte ki magát. És a jubileumi csak a hab volt az eddigi öt tortaszeleten.