Gyöngyössy János gyerekkorában egyszer majdnem felrobbantotta magát: a puskaporgyártás csínja-bínja mellett elkapta az Egri csillagok hangulata. Így lett később vegyészmérnök, majd egyetemista korában egyre többet foglalkozott a székelység történetével, ezen belül a vártemplomok, erődített templomok történetével.

Az 59 éves Gyöngyössy Jánossal Homoródkeményfalván, rusztikus otthonában beszélgettünk. Nemcsak ezekről a dolgokról, hanem a székely kártyáról és a székelység történetének tabutémáiról, mítoszairól is.

Egyetemista korában kezdett foglalkozni a székely erődtemplomokkal, milyen volt ezt a témát kutatni akkoriban?

A hetvenes évek második felében voltam egyetemista. Sok furcsa kérdést kaptam Bukarestben a kollégáktól a nemzetiséget illetően, akkoriban a fővárosi egy elég liberális egyetem volt. Olyan kérdéseket tettek fel, amelyekre időnként nem tudtam válaszolni, s akkor jöttem rá, hogy a történelmi ismereteimet bővíteni kell, nem volt elég az, amit az iskolában, a gimnáziumban kaptam.

Érdekelt a téma, beleástam magamat, és 1977-ben volt az első ilyen utazásom, elvből gyalogosan a Homoród mentén. Az indulás egy kicsit Orbán Balázs nyomdokain haladt, de hamar rájöttem, hogy a nagy székelyt nem lehet utánozni, és nem is szabad. Ki kell ragadni egy bizonyos területet, és abban mélyebbre ásni, mint ahogy ő tette. Tehát bővíteni kell az ismeretanyagot, az ismétlésnek nincs értelme. Nagyon hamar az erődítmények kezdtek érdekelni, nem annyira a parasztházak vagy a gazdasági épületek.

Tudjuk, hogy a Székelyföldön túl sok vár nincsen – a székely nem igen szerette a területén a várakat, mert szabad nép volt és féltette a szabadságát. Ha a megmaradásáról volt szó, akkor viszont akár a templomokat is megerősítette, és olykor korábbi időszakok felhagyott erődítményeit is használta végső menedékként. Ahol tehette, a fontosabb útvonalak mentén, az ellenségnek jobban kitett helyeken áldozott a védelemre. Döntenie kellett, hogy elmenekül, ha baj van, vagy egy erődített helyen bevárja az ellenséget – a középkorban a települések egyetlen kőépülete általában a templom volt, ott kellett megszervezni a védekezést.

Ebből a témából több publikációja is megjelent, egy idő után olyan értékű megfigyelései voltak, hogy a történész szakma is elfogadta.

El akartam a kerülni azt a kínos helyzetet, hogy a vegyészek között a legjobb műemlékvédő legyek és a műemlékvédők között a legjobb vegyész. Kerültem az amatőrizmusnak az átkait, ezt pedig csak úgy lehetett, hogy nagyon jó segítőtársakra találtam a történészekben, építészekben. Mai napig sem szeretek olyasmibe belevágni, amiben félismereteim vannak, meghagyom ezt a szakmának.

Sokszor éreztem egyfajta érthető visszafogottságot egyesek részéről, amikor megtudták, hogy nem vagyok végzett szakember, de utána általában sikerült meggyőznöm őket, hogy én csak addig megyek el, amíg az ismereteim engedik. Mi az, amit én tudok hozni? A templomerődökkel kapcsolatosan azt vettem észre, hogy nagyon hiányosak a terepismeretek.

Jól álltunk a levéltárakat illetően – bár még ma is van felfedezni való – de a terepismeret azért volt fontos, mert esetenként még a legjobb nevű művészettörténészek munkájából is kiérezhető volt, hogy nem mindig jártak a helyszínen. Én pedig pontosan ebben tudtam segíteni, ehhez tudtam hozzátenni és tulajdonképpen az életemnek egy jó része ebben a segítő munkában telt el. Lassan készülök ezt a munkámat lezárni, de visszatekintve úgy tűnik, hogy helyesen jártam el.

Tanulmányai és kutatásai alatt a székelység nagyjaival is „megismerkedett". Hogyan döntötte el, hogy kik „érdemlik meg", hogy rajta legyenek a székely kártyán?

Az ötlet tavaly karácsony estéjén jött, de nem kártyázás közben. Azelőtt hallottam, hogy a magyar kártyának már napja is van, ennek kapcsán kezdtem böngészni a történetét az interneten. Az már régebben megfogalmazódott bennem, hogy milyen magyar kártya az, amelyen csak svájci szereplők vannak? Utánaolvastam, és érthetővé vált, miért így alakult ki, és miért  magyar mégis ez a kártya.

A magyar kártya rövid története

A mindenki által ismert „magyar kártya" (vagy ún. Tell-kártya) 1837-ben, a reformkor idején készült. Készítője Schneider József kártyakészítő mester volt, műhelye Pesten volt a mai Rottenbiller utcában. Az akkori cenzúra nem engedte volna magyar történelmi személyiségek szerepeltetését, a kártyafestő így Svájc Habsburg-ellenes szabadságharcosairól készítette metszeteit.

Friedrich Schiller 1804-ben bemutatott, Tell Vilmos című drámájának szereplői (a címszereplő, Harras Rudolf, Reding Itel, Fürst Walter, Gessler Henrik, Rudenz Ulrich, valamint ismeretlen, lovon ülő királyok), illetve néhány jelenet van a kártyákon. A magyar kártya a 19. század második felében terjedt el, elsősorban az Osztrák-Magyar Monarchiában, de Nyugat-Európában is. 2013 óta december 29-e a Magyar Kártya napja.

Úgy döntöttem, hogy megőrzöm az eredeti magyar kártya játékfunkcióját, tehát a számok és a színek maradnak, de a szereplőket behelyettesítem a székelység jeles történelmi személyiségeivel. Itt jött a kérdés, hogy ki kerül fel és ki nem? Le kell szögeznem, hogy ez egy teljesen szubjektív döntés volt, én döntöttem el, hogy kik kerüljenek rá, ezzel együtt ez a kártya az enyém. Amin más figurák lesznek, az már nem lesz az enyém, például ahol a királyok Csaba királyfival kezdődnek majd, azzal is minden rendben lesz, de az már egy más kártya lesz.

Korban is, térben is igyekezett átfogni a székelység történetét a lapokon.

Dózsa György volt az első, akit megrajzoltam. Azért is, mert tudtam, hogy 2014-ben emlékéve lesz az általa vezetett parasztfelkelésnek, ő a „legidősebb" ilyen szempontból, egészen az 1848-as szereplőkig. Vigyáztam arra is, hogy ne legyen kizárólag udvarhelyszéki vagy Hargita megyei munka, hanem Aranyosszéktől Háromszékig, a legkeletibb végekig fogjuk át a Székelyföldet.

Mindenkit meg tudok indokolni, de sosem mondtam, hogy másnak ne lett volna ugyanannyi joga felkerülni – a kártyán adott számú szereplő van, tehát nem lehet mindenkit, az egész Székelység történetét belegyúrni. Ahogy halad felfele a számozás, szaporodnak a szívek vagy a makkok a lapon, szűkül a hely, ahol ábrát lehet elhelyezni, ezért jöttek be kisebb képek. Ide nem történelmi személyiségeket tettem be, hanem a székelység kétféle címerét, illetve épületeket, várakat, vártemplomokat.

Székely királyok viszont nem voltak, csak székely fejedelem, Székely Mózes személyében, aki a piros felsőre került.

Nem mentem vissza Csaba királyfiig, hanem négy Árpád-házi királyt jelenítettem meg, azokat, akiknek a legtöbb közük volt a székelységhez, így Szent László, IV. Béla, V. István és IV. (Kun) László lovas képei kerültek a lapokra.

Az ászoknál a hagyományos székely népviseletek jelennek meg, egy kivétel itt is van, a makk ász. A didergő, tűz mellett melegedő vadász soha nem tetszett nekem a magyar kártyán, mert vadász és nincs felszerelése, illetve kék kabátja van. Én akasztottam egy jó ügyes puskát a nyakába, illetve lőporszarut, hogy olyan legyen, mint egy valódi vadász.

Kétségtelen, hogy a kártyának ismeretterjesztő jellege is van, hiszen ha játszunk vele, előbb-utóbb utánanézünk a rajta szereplő személyiségeknek. Milyenek a visszajelzések, sokat adtak már el belőle?

Igen, ezért került a dobozába egy kis, összehajtogatott tájékoztató lapocska, amin Ajánlás címen mindenkiről olvasható egy kis ismertetés. A kártyát egy erre szakosodott nyomda készítette el, a papírja nem rongyolódó, jól kezelhető. Több ezer pakli már „kézben van", nyilván a nyári turistaforgalom is sokat elvitt belőle. Most inkább azok veszik, akik ajándékba adják – kis helyen van, nem kerül sok pénzbe és velünk kapcsolatos. Kell egyéb?

Mit gondol, nálunk, székelyeknél a mítosz mennyire van beleivódva a történelembe? A románoknál például Lucian Boia történész döntögeti a tabukat a dákó-római kontinuitástól az első világháborúban történtekig. Vannak olyan dolgok, amik ugyan jól hangzanak, de semmi tudományos alapjuk nincs. Hirtelen a csíksomlyói búcsú keletkezésének mítosza jut eszembe: valójában semmi bizonyíték nincsen az unitáriusok elleni, Tolvajos-tetői csatára, mégis a mai napig azt propagálják, hogy a búcsú egy győzelemnek állít emléket. Vannak még ilyen mítoszaink?

Az utóbbi valószínűleg egy tévedés, sajnos még mindig emlegetik, pedig már többen megmondták, hogy teljesen bizonyíthatatlan, akár valószerűtlen is. Még most is ad egy kis kellemetlen mellékzöngét, amikor már rég túl vagyunk a vallásújításon, a hitvitákon. Egymást elfogadtuk, én egyetlen vallásról sem mondok egy rossz szót sem. Édesapám katolikus, nagyanyám unitárus volt, én református vagyok, ilyen családok is vannak tömegével a Székelyföldön, és ezt figyelembe kell venni.

A székelység eredettörténete szintén vitatott kérdés, itt is előjönnek a mítoszok. Létezik a Csíki Székely Krónika, ami nagyon vitatott, egyesek hamisítványnak tartják, mások teljesen elfogadják. Mindkét félnek megvannak a bizonyítékai.

Én azt tartom, hogy ezekben a dolgokban nem kell határozott ítéletet mondani, igenis vannak dolgok, amelyekben nem kell mindenképpen itt és most állást foglalni. Ez egy kicsit olyan, mint a politika, vannak igazságok itt is, ott is. Létezik a hun elmélet, a kabar, a „segédnépek voltunk", van a „mi már vártuk őket", van a kettős honfoglalás... Én függőben hagynám, és azt mondom, hogy dolgozzanak rajtuk egyelőre a szakemberek.

Ön illusztrálta A székelység története című tankönyvet. Annak megjelenését mennyire tartja mérföldkőnek az oktatásban?

Nagyon fontosnak tartom. Amikor megkaptam a felkérést 2011-ben, kihívásnak és mérföldkőnek is tekintettem. Akkor jöttem rá, hogy át tudok fogni egy olyan területet, amelyhez az évek során sikerült közel kerülnöm.

Biztos, hogy lett volna képzőművész, aki szintén megrajzolta volna megfelelő minőségben, viszont nekem nem kellett elmagyarázni, hogy egy adott korban a szereplők hogyan legyenek felöltözve, milyen jellegű fegyverzetük legyen. A legnagyobb elismerés az volt, amikor a szerzők megnézték a rajzokat ,és azt mondták, hogy számukra a legfontosabb dolog, ami nagyon látszik, hogy teljes szeretettel készültek.

Tervez-e hasonló „székely" játékot, terméket, ami szintén ismeretterjesztő a székelység történelmével kapcsolatosan?

Játékot nem tervezek. A kártyánál is vigyáztam, hogy ne legyenek új szabályok, mert az emberek nem szeretnek új szabályokat megtanulni. Véleményem szerint nem nagyon szeretnek olvasni sem, mert hozzászoktak a „dobozokhoz", most inkább a képi információ a fontos.

A kártyánál is ez volt az egyik fő szempont, hogy képi információval vigyek be dolgokat. És itt már bejön a didaktikai szándék. Abban reménykedek, hogy a bemutatott történelmi személyiségek, illetve élettörténetük fokozatosan, a játék folytán beszivárog a tudatalattiból a tudatba.

A gyermekek számára is lehetne készíteni olyan dolgokat érdekes, humoros rajzokkal, amelyek segítségével a történelmi tudatuk alakítható. Nem világmegváltás ez, de egy picit meg kell próbálnunk visszahozni bennük ezeket a dolgokat. Amíg lehet.

A Székely Kártya figurái, rajzai

Az alsók: a székely felkelések vezetői, a lázadók – Dózsa György, Nagy György, Andrássi Péter, Zöld Péter

A felsők: székely főemberek, a „magasságosok" – Székely Mózes fejedelem, Petki János, Mikó Ferenc, Béldi Pál

A királyok: I. (Szent) László, IV. Béla, V. István, IV. (Kun) László

Az ászok: székely népviseletek (három), székely vadász (a makk ászon)

A hetesek: székely rendek (lófő, közszékely, főember) és a vörös darabont

A nyolcasok: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc székely nagyjai –Gábor Áron, gróf zabolai Mikes Kelemen, Tuzson János, Gál Sándor

A kilencesek: a székely címerek, illetve Bálványos- és Tartód vára rekonstrukciós rajzai

A tízesek: a marosvásárhelyi vártemplom, a gyergyószárhegyi Lázár-kastély, a Székely Támadt és a Székely Bánja várak rekonstrukciós rajzai