Nincs könnyű dolgom! Megpróbálom most előadni Nektek, hogy milyen fasza volt (idén is) a FeZen, de tudom, hogy úgysem fog sikerülni úgy, ahogy szeretném. Vagy ahogy megérdemelné. Évente szajkózzuk, hogy milyen különleges, ráadásul évről évre jobb is...

Csak apu menjen el...

Az akklimatizáló nap ugyanúgy sikerült, mint a korábbi években. Természetesen sátorveréssel kezdtünk, de ezúttal a korai érkezésnek és egy kis honfoglaló tapasztalatot bevetve sikerült a bokrok között úgy forgatni a sátrat, hogy délelőtt fél 10-ig ne süssön rá a nap, teljes siker, jöhetett az „erre iszunk"! A pálinka még nem annyira meleg, az időközben szomszédba érkező, feszengő lányok is alig várták, hogy megkóstolhassák, csak ahhoz előbb a túlbuzgó (fuvaros és sátor állító) apuka kellett volna elhúzzon...

Immár hagyományosan Leander hangjával és Vörös Attila pengetésével indult a zenei felhozatal, később Lovasi 2014-ről énekelt, majd a Magashegyi Underground tegnaputáni árnyékokról, holott már régen sötét volt. Sebaj, az Ocho Machotól is megtudtuk, hogy Jó nekem! Mármint ez a hely, ez a társaság, ez a FeZen! Még akkor is, ha a Demonlord alatt leszakadt az ég, és a zuhét még a Hellyeah kőkemény metálja sem tudta elállítani. De első magyarországi koncertjén olyan produkcióval rukkolt elő Vinnie Paul bandája, hogy a kutyát sem érdekelte a kinti vihar. Csak amikor befeküdtem volna a sátramba, csodálkoztam, hogy mi ez a tócsa..? Irány vissza a Gépházba, foglaljak el egy babzsákot – bevált!

Csütörtök: Tarja mindent vitt

Az első délelőtti órák a fesztiválon. Nem mondom, hogy nem változott semmi, ugyanis az eddigi benti kemping területén volt ez+az, de továbbra is alig találni árnyékot, sört is csak a Fezen klub kertjében. A szervezők mintha tudatosan szeretnék elérni, hogy a fesztiválozók kimenjek a városba és ott is költsék a pénzüket. Menjenek csak, mi elvagyunk a kertben, még pólókat is nyerünk a Fezen rádió jóvoltából. És sokat keresgélni sem kell az ismerős arcokat, előbb-utóbb úgyis mindenki ott köt ki.

Amikor kimerészkedünk a hűvösből, már javában özönlik a felüljárón befele a Tarjára kiéhezett nép. Nem is bánták meg, abban biztos vagyok. Mert a Nightwishből ismert énekesnő koncertje egyszerűen fantasztikus volt. A nő gyönyörű, a hangja felülmúlhatatlan, a zenészek pedig egyszerűen profik, így a végtermék is! A dobosa hozott is magával valamit, kicsit el is lopta a showt, mert amit Mike Terrana művelt, az valami vérlázító. Igazi állat!

Kicsit szívtelenek voltak a szervezők, hogy a No Wave sátorban szinte Tarjára időzítették a Blahalouisiana fellépését. A helyi zenekarról hallottunk már egyet s mást, most láttunk is és még fogunk kérni belőlük! Mert Barbi hangja nagyon magával ragadó, a zene pedig igényes és fülbemászó. Ugyanitt később életre keltette a Fish! a BSB Everybody-ját, miközben a Nagyszínpad környékén a Rock katonái szóltak. Szinte hihetetlen, hogy mennyi embert vonzott az Ossián, de gratula a szervezőknek is, mert ügyesen meglovagolják ezt az össznépi éneklést, minden évben van egy olyan fellépő, akinek koncertje mellett nem lehet anélkül elhaladni, hogy ne fakadna dalra az ember fia. Pedig már nagyon leültünk volna a borutcában egy doppingoló házmesterre. Izé, padra... Mert következett a kertben a Firkin, Hetedhét székellyel és már Wacken-i lendülettel nyomta.

Már nem is tudom, hogy a csütörtök ért-e véget vagy a péntek kezdődött a sátrak között tánccal, telefonról szóló zenével, de a felkelő nap helyettesítette a diszkógömböt, az biztos!

Péntek: Téglás Zoli embersége

Délelőtt újból a párakapu volt a legnépszerűbb a fesztivál területén, de a levegőben csüngött a várakozás. Mert többek közt este az Ignite melegített a Europe-ra. Előbbit már bemutattuk felvezető cikkünkben, Téglás Zoliék most sem hazudtolták meg magukat. Noha hajnalban még Spanyolországban játszottak, este már itt is teljes erőbedobással robbantak be a színpadra, mert ilyen egy rocker élete! Előttük a Dorothy mászott fülbe, immár három hét alatt harmadszor, szinte mindegyik fesztiválon nagyszínpadon, a Roadot végre nem mosta el az eső, viszont kínozta a kánikula, a Lord pedig Lord.

És jöhetett a visszaszámlálás, mert mindkét következő fellépőt nagyon vártuk. Mindenki szeretett volna a lehető legközelebb férkőzni a színpadhoz, mindezt emberi, barátságos módon. Mint ahogy az Ignite is leginkább emberségről zenél. Ilyen frontemberrel nem is csoda: aki egyszer is látta/hallotta Téglás Zolit, a népszerűségére nem csodálkozik rá többé. Mondanivalója pedig annyira megfogott, hogy a szokás szerint késő Europe alatt már csak a fűben, kellő távolságban feküdve énekeltem. Gyerekkorom kedvencei bebizonyították, hogy nem felejtettek el zenélni, Norum szólóitól lúdbőrös lettem most is, a slágerek pedig csak jöttek futószalagon. Feltöltődve mehettünk Ganxstára, hogy ha már kimaradt a RATM-tribute, legalább itt legyen meg az éjszakai tornaóra.

Szombat: az udvarhelyi sereg

Utolsó napra újabb erősítés érkezett Udvarhelyről, ami elkelt, hisz erős napnak is néztünk elébe. De erős volt már az is, aki délelőtt sört ragadott, hogy hasznosan töltse el a standby időt. Ekkor még Livius hangja és hülyeségei töltötték be a környék légterét, de délután már a Depresszió pattant a Nagyszínpad deszkáira, hogy ugyanott folytassák, ahol Ganxsta éjjel abbahagyta.

Nem sokáig bírtuk a kánikulában, saját izzadtságunkban áteveztünk a sátorba, ahol az Apey and the Pea zúzott. P. Mobil helyett Péterfy Boriék kerültek a nagyszínpadra, de már akkor mindenki a Skid Row-ról beszélt. Felelevenítettük, hogy anno hogyan másoltuk vagy másoltattuk a kazettákat a Kossuth utca sarkán, kinek hogyan befolyásolta a zenei stílusát, de még az öltözködését is a zenekar, hogy milyen lesz Bach nélkül, stb. és lassan már ott találtuk magunkat a színpad előtt, hogy rácsodálkozzunk a Ramonestől kölcsönzött „hejhóleccgós" intróra. Kár volt aggódni, hogy Solinger megbirkózik-e azzal a teherrel, hogy itt még mindenki Bach-hal asszociálja az együttest és a balladákat, mert minden fantasztikusan jól szólt. Emlékezni fogunk rájuk, az hétszentség!

Nehezünkre esett hajnalban búcsúzkodni Paplan bulijában az ismerősöktől, a retródiszkóban is, a pultoslányoktól is, még a jópofa biztonságiaktól is, mert ez mind a végét jelentette. Vasárnap délelőtt végig nézve a kempingen, egyetlen egy olyan boldog arcot sem láttam, mint szerdán. Különlegeseket annál inkább! Másfél hete volt mindez, de máris visszavágyunk...