A Boldog Észak szerzője bevallása szerint mindig hajnalban ír, illetve írt. Kun Árpád soproni származású, bölcsészkaron végzett Budapesten, sokáig Franciaországban élt és a bordeaux-i egyetemen lektorként dolgozott. 2006 óta él Norvégiában családjával, otthoni betegápolóként dolgozik egy kis településen. Versei, novellái a nyolcvanas-kilencvenes években már jelentek meg, a sikert azonban az első regénye, a 2013-ban a Magvetőnél megjelent Boldog Észak jelentette. Múlt heti udvarhelyi közönségtalálkozója előtt beszélgettünk az íróval.

Három éve jelent meg a Boldog Észak – a regény sikere mennyire változtatta meg Kun Árpádnak, az embernek az életét?

Sok ilyen kérdésre próbáltam válaszolni, tehát sokat kérdeztek és az embernek játszania kell egy szerepet, a sikeres könyv írójának szerepét. Rengeteg szerep van az életben és egyre többet kell játszani. Író vagyok, apa, illetve házi ápoló és most lett egy másik szerepem is.

A regény idegen nyelvű fordításait hogyan fogadták?

A norvégokat egyelőre még nem hatotta meg a könyv – törökül megjelent, spanyolul is, megvették a csehek, a franciák. Norvégiában egy kisebb kiadó lett volna, de ott elég nagy kartell van és kis kiadónál nem érdemes megjelentetni.

Több kritikus is azt írta a regényről, hogy olyan, mintha nem is magyar lenne. Furcsa stílusa van, a Beninből induló történet egyfajta családregénnyé lesz – ön hogy határozná meg?

Talán nem is a stílusa, hanem a szemlélete nem olyan. A szemléletében hozott újat és ilyen szempontból elég idegennek érzem magam „íróilag", nem tudnék más magyar írót, vagy talán még nemzetközi írót sem mondani, akihez kötődöm.

Az egész onnan ered, hogy én íróként Magyarországon is idegennek éreztem magam és Norvégiában is az vagyok – csak ott jobb idegennek lenni, mert ott tudom, hogy miért vagyok idegen. Azt hittem, hogy az idegenségről írok a könyvemben, mert az volt a témám, hogy milyen idegennek lenni a társadalomban, milyen az, amikor messziről jössz. Ezt valamilyen szinten mindenütt megéltem.

Korábban Franciaországban is élt, ott is idegen volt?

Franciaországban is nagyon sokat voltam és Erdélyben is. Szerveztünk nyári tábort Szárhegyen, hétvégi gimnáziumot Kolozsváron még egyetem után. Nekem a nagy utazásaim Erdélyben, Franciaországban és Norvégiában voltak, és valahogy erről az idegenség-érzetről akartam regényt írni.

És amire nem gondoltam, amire a kritikusok ébresztettek rá, az, hogy a boldogságról szól. Igaz, hogy a Boldog Észak címet adtam neki, de nagyon ironikusnak gondoltam és olyan szókapcsolatot akartam találni, ami elég érdekes. Az északkal nem kapcsolják össze a boldogot. Az jött ki, hogy a boldogságról írtam és ez meglepett, mert én arról akartam írni, hogy nem vagyok otthon sehol.

Érdekes a regény vége, az epilógusban játszik egyet: utalásokban azt írja, hogy a regény szereplői valódiak és folytatni fogja a történetet.

Tavaly májusban felfedtem az Élet és irodalomban, hogy ezt egy fikciós játéknak gondoltam és meg voltam lepődve, hogy mindenki komolyan veszi. Sőt sokan meg is sértődtek, hogy miért írtam oda, s azért is, amikor megmondtam, hogy miért írtam oda. Mindenért kaptam.

Pedig ez egy játék az olvasóval.

A fikcióval és a valósággal akartam játszani, de nagyon sokan nagyon komolyan vették azért, mert nekik nagy élmény volt. Ha nagyon megszeretek valamit, abba nagyon beleélem magamat. Kicsit talán tapasztalatlan is voltam és azt hittem, hogy játszadozhatom a valósággal és a képzelettel, de nem olyan egyszerű ez.

Még csak olyan sincs, aki hasonlít a főszereplőhöz, azonban ihletődtem az én norvégiai élményeimből, illetve hallottam azokat az afrikai történeteket, amik benne vannak a könyvben.

Az új regényét is hajnalonta írta, mint a Boldog Északot?

Készen van már, októberben meg is jelenik, ahogy megígértem a Boldog Észak végén. Arról szól, hogy mi hogy kerültünk ki Norvégiába, illetve az én nagyon személyes történetemet írtam meg regényszerűen, nagyon erősen önéletrajzi ihletésű. Mindenkinek ajánlom, hogy kezdje el olvasni, ha tetszik, olvassa tovább, ha pedig nem akkor vágja a sarokba. Ahogy tetszik.