Egy hangyányi sárdobálással, egy kis mellveregetéssel, és a mindezeket feledtető, igazi ünnepi hangulatot varázsoló Szentegyházi Gyermekfilharmónia műsorával nyitották meg pénteken a kultúra új fellegvárának kapuit.

Így foglalhatnánk össze röviden a Haberstumpf villából a Haáz Rezső Múzeum székhelyévé avanzsált, gyönyörűen megújult épület ünnepélyes átadását, de ne szaladjunk ennyire előre.

A korhű térköveken szorongva a néhány perces csúszás alatt volt időnk szemügyre venni a kíváncsi, több száz fős tömeget, és persze mindenkit, aki számított. Mert jelen voltak ők is.

Utópisztikus ígéret és a valóság

Dr. Miklós Zoltán köszöntő beszédének megkezdésével gyorsan ki is zökkentünk a bámészkodás hangulatából. A múzeumigazgató a kezdetekről, az álmokról beszélt, amikor felelevenítette Bunta Levente polgármesternek a 2012. május 21-én, a Leonardo da Vinci zseniális találmányai című kiállítás megnyitóján tett bejelentését, miszerint az önkormányzat megvásárolja a Haberstumpf-villát azért, hogy a Haáz Rezső Múzeum végre méltó székhelyet kapjon.

Hittük is, meg nem is, egy kicsit utópisztikusnak tűnt ez az ígéret – mondja a múzeum igazgatója, aki ezután az épület több mint száz éves múltjának történelmi pillanatait idézi fel röviden.

A Haberstumpf-villa 1900-ban épült, és stílusában eltért a többi korabeli székelyudvarhelyi épülettől, hiszen a német eklektika ízlésvilágát tükrözte. Tervezője, építője és egyben lakója, Haberstumpf Károly volt, akinek nevéhez több székelyudvarhelyi középület is fűződik.

A család utódok nélkül maradt, amikor az I. világháborúban a lengyelországi fronton mindkét fiú elesett. Az örökösök nélkül maradt családi villát 1948-ban államosították, ahol akkor a megyei tüdőszanatórium kapott helyet. Az épület mögött, a jelenlegi tömbházak helyén pedig park, fák, sétányok, valamint gazdasági épületek sorakoztak.

Az újabb funkcióknak megfelelően további három szakaszban bővítették az épületet. 1969-től a város szülészeti osztálya költözött ide, s működött is egészen 1982 augusztusáig. A nyolcvanas években az épületet iskolává alakították és egészen a kilencvenes évek végéig használták.

Aztán a Haberstumpf Károly felesége révén maradt örökösök közötti pereskedések miatt a rendeltetés nélkül maradt épület állapota nagyon leromlott. Volt olyan időszak is, amikor tizenegy hajléktalannak nyújtott menedéket – mondja Dr. Miklós Zoltán, majd átadja a szót a polgármesternek.

Nyelvbotlások és megbocsátások az ünnep jegyében

Bunta Levente köszöntő beszédén igencsak érződött a felfokozott hangulat, különösen akkor, amikor a meghatottság hevében a polgármester 1990-re időzítette az épület tervezését és kivitelezését.

A nyelvbotlást már-már meg is bocsátanánk a személyes hangvételű kezdet miatt, "a feleségem is itt született", amikor gyorsan el is kezdődik a sárdobálás. Az előző városvezetésnek ugyanis nagy bűnei vannak.

„Engedték, hogy az épület ebek harmincadjára jusson, és falai között hajléktalanok garázdálkodjanak." Mennyivel bosszantóbb így a dolog, mint a múzeumigazgató fentebb megfogalmazott mondata, ugye? Na, de kampány van. Erre a sorfalat álló Koalíció és a tömegben itt-ott feltűnő városi elöljárók ünnepi díszbe öltözött tekintete is emlékeztet.

Egy évekig tartó feszültség azonban mégiscsak el van törölve, amikor a polgármester megköszöni az épület felújítását kivitelező cég vezetőjének, Bálint Antalnak a hozzáértő munkát és a gyönyörű végeredményt.

Ezzel a Haáz Rezső Múzeum a város legimpozánsabb épületébe költözve nemcsak háromszor akkora felületet tudhat magáénak, de a Kossuth utcai székhelyet hátrahagyva a várost is megszabadította egy jelentős bérköltségtől.

Bunta elmondása szerint ezzel bizalmat szavazott meg egy olyan csapatnak, amelyik nemrég EMKE-díjat kapott az Anna-kiállításért, és igazi partnerként segédkezett a készülő Székelyföld története című három kötetes mű létrejöttében, melyet a polgármester Orbán Balázs munkássága méltó utódjának és kiegészítésének nevezett.

Mindezt megpecsételve egy megbízó levelet is átnyújtott Dr. Miklós Zoltánnak, aki azt ígérte, hogy az épület új funkciójával méltó emléket állít majd nemcsak Haberstumpf Károlynak, a város volt építészének, hanem egy nagynevű kortársának is, Haáz Rezsőnek, a múzeum névadójának.

Pedagógusi és etnográfusi képességei révén ugyanis ő is épített, méghozzá közösséget. Páratlan gyűjteménye pedig végre méltó otthonra lelt most a villában.

Az ünnep csak most kezdődik

Az emelkedett hangulat talán csak itt vette igazán kezdetét, amikor Haáz Rezső unokája, Haáz Sándor karnagy vezényletével elkezdte műsorát a Szentegyházi Gyermekfilharmónia.

A méltán világhírű együttes egyik tagja kedves, közvetlen hangvételű átkötő szöveggel magyarázta a hallgatóságnak, mit fognak épp hallani a mintegy száz kórustag és negyven zenekari tag előadásában.

Volt ott Parasztkantáta Bachtól, hallottunk huszár- és katonadalokat, de az ízeltlábúakról szóló népdalok és a füttyentős fiú sem maradtak ki a vidám műsorból. Végre feloldódott a kötelező feszültség, mindenkinek mosoly ült az arcára, sőt a nap is kisütött. Egy kicsit bele is feledkeztünk a jövő generációjának látványába, és nagy tapssal jutalmaztuk a székelyruhás gyerekeket.

Szép volt, és várjuk a csendet

Az együttes műsora után Vécsi-Nagy Zoltán művészettörténésznek, az Erdélyi Művészeti Központ vezetőjének köszöntőbeszédét hallgattuk meg, akinek a nyitó kiállításon vendégeskedő alkotásokat köszönheti a múzeum és Székelyudvarhely.

Ezután már valóban kezdetét vette a múzeumi élet, amikor a több száz fős érdeklődő tömeg kíváncsian, de türelmesen lépkedett a főbejárat felé, hogy megtekinthesse a gyűjteményt, amely a XX. század második felének erdélyi képzőművészeti tevékenységéről nyújt ízelítőt a látogatóknak.

Dr. Miklós Zoltán látva az óriási érdeklődést, rögtön megígérte, hogy azok, akik mégsem jutottak be most a kiállításra, szombaton és vasárnap is napközben tíz és hat óra között még ingyenesen megtekinthetik az alkotásokat.

Mi bejutottunk, és örömmel nyugtáztuk, hogy az épület belső tere is éppoly impozáns hatást kelt, mint a frontjának eklektikus vonásai. Termeit körbejárva a nagy tömeg miatt ugyan nem tudunk elmélyedni az alkotások üzenetében, mégis azt reméljük, lesznek még csendes idők, amikor minket is és másokat is már csak a művészet iránti kíváncsiság hoz vissza a kiállításra.