Kultúra » Színház

Szembe kéne néznünk önmagunkkal

Könyvbemutatóval és születésnapi bulival ért véget a hatodik dráMA kortárs színházi találkozó szombaton este.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
fotó: Szász Zsuzsi

Kinek a munkája mennyit ér?

Aki ott volt, látta, szerette, nevetett és vörösre...
fotók: Szász Zsuzsi

Nekünk, ha férfiak vagyunk

Mintha az udvarhelyi nők azért ültek volna be erre az...
ifeszt2

Mi vagyunk az Adria

Arról, hogy hogyan lehet férjhez adni kétszáz aranyért...

p-2952
Fotók: Csedő Attila
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2013. október 21., 13:33
0 hozzászólás. 

Pénteken és szombaton a hatodik dráMA kortárs színházi találkozó utolsó négy elődását láthatták az érdeklődők, ezek mellett a kiegészítő programokkal ért véget az egyhetes rendezvénysorozat.

p-2674

Pénteken délután a Csíki Játékszín a felolvasószínház eszközeivel adta elő a dán írónő Janne Teller Semmi című regényéből adaptált előadást. Tizenévesek valahol egy dániai kisvárosban, akik fontos dolgokat kérnek egymástól, egyre extrémebb, meghökkentőbb és szélsőségesebb kívánságaik vannak.

A dolog odáig fajul, hogy gyerekhullát is kiásnak, illetve egyiküknek levágják az ujját – a vége pedig az, hogy a borzalmak miatt nem büntetés a részük, hanem világhírűek lesznek. Elgondolkodtató, érdekes előadás volt, kár, hogy alig húsz-harminc nézője volt, középiskolások számára nagyon ajánlott lett volna.

p-2889

Forgách András drámaíró több napon át a találkozó vendége volt, az általa írt és rendezett darabot, A fiút pénteken este mutatta be a Nagyváradi Szigligeti Társulat stúdiókörülmények között.

Egy idős házaspár üdülni megy egy elhagyatott faluba, a feleség pedig önkéntelenül belekeveredik a helyiek konfliktusaiba, egy kábítószerfüggő fiatalember utáni hajtóvadászatba. Nem ez volt a találkozó csúcspontja, hanem inkább a Bányvakság, illetve a szombaton este a temesvári társulat által bemutatott Pintér Béla-féle tragikomédia, a Parasztopera.

p-3134

Előtte a kolozsvári Art-Cord-társula egy Matei Vișniec-darabot (Angajare de clovn – Bohóc kerestetik) mutatott be Alexandru Gherman rendezésében – a román nyelvű előadásban három, egymást régebbről ismerő bohóc (Györgyjakab Enikő, Romina Boldașu és Elena Ivanca) találkozik, mindhárman álláshirdetésre jelentkeznek.

A bili hamar kiborult, az emberi gyarlóság, sunyiság, surmóság hamar kipattant a három régi ismerősből, saját nagyságukkal való kérkedésük, dicsekvésük után drasztikus és szomorú vége lett a találkozásuknak.

p-3323

Záródarabként a Parasztopera tette fel a koronát a dráMÁra. A zseniális Pintér Béla-előadások egyikéről van szó, amit a temesvári társulatnál Szikszai Rémusz rendezett. A népdalokból, operett-betétekből illetve modernebb zeneművek kifordított variációiból álló darab szövegét énekelve mondták a színészek, már ez adott egy olyan hangulatot az egésznek, hogy egyesek végignevették az előadást.

Idilli képek egy vidéki magyar család életéről, éppen lakodalomhoz készülődnek, de a háttér súlyos dolgai fokozatosan derülnek ki. Például az, hogy a vőlegény bátyja az apja a menyasszonynak.

p-3460

S ez még csak a kezdet volt, hiszen gyakorlatilag minden öt percben egy újabb titokról hullt le a lepel – a legmegdöbbentőbb talán az volt, hogy mindezek ellenére a családtagok tovább ragaszkodtak az esküvő megtartásához, egyszerűen nem voltak hajlandók tudomásul venni, hogy a hazugságra épült az egész addigi életük. Kor- és társadalomkritika Pintér Béla-módra, felsőfokon: szembe kéne nézzünk önmagunkkal – ez üzenetként több, a dráMÁn láttott kortárs drámából is kiérződött.

Még a Parasztopera előtt Köllő Katalin újságíró az előtérben mutatta be a Tomcsa Sándor Színház 15. születésnapjára elkészült kötetet: az igényes kivitelezésű könyvecske keddtől kapható lesz a színház jegypénztárában. A találkozó a színház előterében tartott születésnapi bulival ért véget.

Bányavakság a hatodik DráMán Székelyudvarhelyen

Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója portálunknak összegzésként elmondta, hogy próbálnak folyamatosan és távlatokban gondolkodni. „Az idén több szerző is jelen volt, lehetett nagyon érdekes kerekasztal-beszélgetéseket tartani. Úgy néz ki, hogy a nézők kezdtek rájönni a találkozó jelentőségére, most már többen voltak, majdnem teltházas előadásokat tarthattunk.

Minden előadásnak a nézőteréhez hozzá kellett nyúlnunk, hogy az igényeket tudjuk kielégíteni, tehát a negyvenes létszámból nyolcvanat kellett csinálni, a százasból kétszázharmincast – ez azt jelzi, hogy kezdett beépülni a köztudatba."

Nagy Pál szerint azért engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy régebbi előadásokat is elhívjanak, mert a dráMA nem fesztivál, hanem találkozó. „Cristina Casian ezelőtt négy évvel is előadta az Amalia sóhaját, de úgy gondoltuk, hogy annyira jó ez a produkció, hogy másokkal is meg kell osztani.

Tündér a hatodik DráMán Székelyudvarhelyen

A Bányavakság is frenetikus közönségsikernek örvendett. Én ezt a két előadást emelném ki a közönség szempontjából, mindkettőt imádták – hol azért, mert praktikus volt a játék, hol pedig azért, mert jól összeállt az előadás, mint a Bányavakságnál."

Nagy Pál azt mondta, hogy marad a kérdőjel a dráMA jövőbeli léte felett. „Ilyen anyagi körülmények között nem biztos, hogy még egyszer bevállalnám. Nagyon megerőltető számunkra. Nem azt mondom, hogy nem lesz, hanem azt, hogy ha meglesznek a megfelelő anyagi körülmények, akkor lesz, hanem pedig nem." – közölte az igazgató.

A színház honlapján a kolozsvári teatrológus-hallgatók írásait olvasgatva is több érdekességet lehet megtudni a találkozóról és az előadásokról.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."