Bár nincsenek nagy hagyományai a soccernek hívott sportágnak, Amerikában mégis jó vb-t sikerült összehozni. Ez a torna azonban egy gyilkosságról (a kolumbiai Andrés Escobart a csapat kiesése után Kolumbiában meggyilkolták) és Maradona doppingügyéről is elhíresült. Valamint a Romário vezette brazilok meneteléséről, illetve magyar szempontból Puhl Sándor játékvezetőről, aki a döntőt is vezette. Két kelet-európai ország története legjobb vb-eredményét érte el: Románia a negyeddöntőből esett ki, Bulgária elődöntőt és bronzmeccset játszhatott.

A románok nagy meglepetésre 3-1-re megverték a csoportban az esélyesnek kikiáltott Kolumbiát, majd úgy összezuhantak Svájc ellen (1-4), mint a tótorgona, de a házigazdák legyőzése 1-0-ra a csoportelsőséget jelentette Hagiéknak.

A kolumbiai válogatott nagyon leszerepelt, Amerika is legyőzte őket 2-1-re. A csoportmeccsek utolsó körében a görögök és a nigériaiak ellen is szenzációsan játszó Maradona már nem játszhatott, mert doppingvétségen fogták. A lebonyolítási rend hasonló volt az előzőhöz, ám ez volt az első olyan vb, ahol 3 pont járt a győzelemért, ugyanakkor ez volt az utolsó 24 csapatos döntő torna is, mert 1998-tól már 32 csapat vesz részt.

A döntős olaszok alig csúsztak tovább a csoportból, teljes pontegyenlőség volt, nüanszok döntöttek.

Sok jó meccs volt, nagy gólokkal (ezeket itt lehet megnézni), ám az időpontok az európaiaknak nem voltak megfelelők, mert a meccsek többsége itteni idő szerint késő éjszaka kezdődött.

A címvédő németek a negyeddöntőben búcsúztak hatalmas meglepetésre (1-2 Bulgáriával), habár vezettek, Sztojcskov szabadrúgásgólja után Lecskov kibólintotta őket a vb-ről.

Eddig jutottak a románok is: az argentinok kiverése (3-2) után fejet kellett hajtsanak a svédek előtt (2-2, 11-esekkel Brolinék léptek tovább).

A legendaromboláshoz annyit, hogy Kolumbiát, az Egyesült Államokat és Argentínát más is verte meg simán, a svédek végi jobbak voltak a románoknál, ráadásul tíz emberrel egyenlítettek a hosszabbításban két olyan Răducioiu gól után, amihez iszonyú mázli kellett.

A Roberto Baggio nevével fémjelzett olaszok Nigéria (2-1 hosszabbításban), Spanyolország (2-1) és Bulgária (2-1) legyőzése után találták magukat a fináléban.

A brazilok a házigazdákat (1-0), Hollandiát (3-2) és Svédországot (1-0) ejtették ki a kieséses szakaszban. A hollandok elleni meccs volt az egyik legjobb a tornán, 0-2 után az oranje szépen talpraállt, de egy mesterien kivitelezett szabadrúgásból esett góllal kikaptak és búcsúztak. 

A bronzmeccsen a svédek egy félidő alatt leseperték a bolgárokat (4-0). A döntő gól nélküli döntetlent hozott a sok nagy ziccer ellenére, a hosszabbításban is eldönthették volna a brazilok, mert az olaszokon már nagyon látszott a fáradtság.

A veterán Baresi fölélövésével kezdődött a tizenegyespárbaj, Marcio Santos lövését Pagliuca védte. Albertini berúgta (0–1), akárcsak sorban Romario (1–1), Evani (1–2) és Branco (2–2). Massaro lövését kiütötte Taffarel, Dunga bevágta (3–2), Roberto Baggio pedig fölé lőtte.

Kétség nem fért ahhoz, hogy megérdemelten nyerték a brazilok a tornát, a gólkirályi címen 6-6 góllal a bolgár Sztojcskov és az orosz Szalenkó (Kamerunnak öt gólt lőtt) osztoztak.

A döntő:

1994. július 17., Los Angeles, Rose Bowl stadion, 95 ezer néző, vezette: Puhl Sándor

Brazília - Olaszország 0-0, 11-esekkel 3-2

Brazília: Taffarel - Aldair, Marcio Santos, Branco - Jorginho (Cafú, 21.), Mazinho, Mauro Silva, Dunga, Zinho (Viola, 106.) - Romário, Bebeto

Olaszország: Pagliuca - Mussi (Apolloni, 35.), Baresi, Benarrivo, Maldini - Albertini, Donadoni, D. Baggio (Evani, 95.), Berti - R. Baggio, Massaro