Színes » Életmód

Az amerikaiaknak a szíve is nagyobb

Felnagyított világba csöppent Kobra. A fekvőbringás Új-Zélandot elhagyva az Egyesült Államok kiterjedt fennsíkjain teker.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
Illusztráció/ Szabó Apor

Óraátállítás: utoljára ugrálhatunk az időben

Az Európai Unió megszavazta, hogy az idei lesz az utolsó...
Kilyén Károly, a tökös gazda fotó: Szabó Apor

Tökös gazda: nyolcan hozták fel a kertből

Az első két kísérlet sem volt semmi, harmadszorra...
Bara Kinga elárulta, hol nyaralt Udvarhely fotók: Simó Veronika

Szeretjük, ha ellátják a bajunkat

Tudjuk, hol süttetted a hasad a nyáron, és azt is, hol...

A fekvőbringás már gondolkodik a hazafelé vezető út megtervezésén.
A fekvőbringás már gondolkodik a hazafelé vezető út megtervezésén.
szerkesztoÍRTA: BÁLINT KINGA KATALIN
2014. május 19., 10:40
0 hozzászólás. 

A világutazó elmondása szerint sosem vágyott az Egyesült Államokba: mint bejegyzéseiből kiderült, a nyugodt, harmonikus Új-Zéland után számos negatív előítélettel közelítette meg az új kontinenst, főként a korábban már a szigetországban is látott műmosolyú emberek miatt. Egyetlen vágya kezdetben az volt, hogy felüljön egy igazi, hatalmas amerikai hullámvasútra – erre hamarosan Denverben lehetősége nyílik, ahol egy székelyudvarhelyi származású család fogadja majd. Addig azonban átvág Montana állam hegyes tájain, de útba ejti a Yellowstone Nemzeti Parkot is – árulta el.

Egy plusz nap az esős városban

A Góbé termékcsalád által támogatott világutazó május 2-án indult el Új-Zélandról az észak-amerikai kontinensre: a hosszú út után másnap reggel – az időszámítás miatt egy napot nyerve – szintén május 2-án érkezett meg Seattle-be, ahol már babgulyással várta egy magyar házaspár.

„Nagy szerencsém van, hogy összehozott a sors az itt élő Viktorral és Anitával. Blogom egyik olvasója, Anita testvére Magyarországról hívta fel figyelmüket arra, hogy érkezik egy székely bringás a városukba, és rögtön felajánlották segítségüket. Itt szeretnék megcáfolni egy általános nézetet, amely szerint a magyarok egymást lehúzzák és egymásnak rosszakarói. Utazásom során sokszor számíthattam a magyarok segítségére, ami nemcsak anyagilag könnyít, hanem a problémák megoldásában, pihenésemben is. Szerencsés vagyok, hogy utam során rengetegszer kellet használnom a köszönöm szót" – fejtette ki a székely utazó.

00-kobra-serif

Seattle-t, a jellemzően esős várost természetesen nem hagyta maga mögött anélkül, hogy Jimi Hendrix síremlékét meg ne tekintette volna, de múzeumlátogatás is belefért a programba, s végre lehetőség nyílt arra is, hogy javítgasson BéBikén és felszerelésén, ugyanis az egy hónap híján egyéves út eléggé megviselte használati tárgyait.

Beszerzett új hordozható sütőt is, ugyanis az övét elkobozták az amerikai gépre való felszálláskor, gyanúsnak titulálva a szerkezetet. „Sikerült lecseréltetnem a hátsó fogaskerekem, ami már nem bírná ki hazáig. Hátravan az első fogaskerék és a három normál lánc egybeszerelése.

Vásároltam új kályhát, palackot, új sátor alá való ponyvát, két oldaltáskát, olajozót, tartalék küllőt, karabinereket, matracragasztót – hátha orvosolhatom a régit. Kellett új borotvahab, kézkrém, folyékony szappan. Az egyik bicajos üzletben, ahol le tudták cserélni a hátsó fogaskerekemet, ezt fel sem számolták" – számolt be a szükséges javításokról Kobra.

Ősz után azonnal tavasz

Az új-zélandi ősz után a bringásnak felüdülés volt az amerikai tavaszi időjárás, még akkor is, ha időnként esővel vagy szembeszéllel kellett megbirkóznia. Az eredetinél kisebbre cserélt fogaskerék jó szolgálatot tett a góbénak a hegyek közti emelkedős részeken, ugyanis nem kellett taszítania BéBikét, de a kiterjedt fennsíkokon is jó szívvel tekert: a végtelennek tűnő utakon zenét hallgatva egyik nap több mint száz kilométert tett meg.

Eleinte ezt is kevésnek érezte: „Rövid távokat későre teljesítettem. Gondoltam, hogy elállítódott a kilométerórám, de a tegnapi nap végére jöttem rá, hogy itt mérföldben vannak megadva a távolságok" – írt felfedezéséről.

00-kobra-bicaj

Mivel az amerikaiak általában későn kelnek, a közúti forgalom csupán reggel kilenc óra körül kezd növekedni, ami az általában korán induló székelynek éppen jól jön ahhoz, hogy két helység között akár hatvanöt kilométeres távot is korán megtegyen.

A Kobra által eddig bejárt területen nemcsak a helységek közti távolságok nagyok, de mint megállapította, Észak-Amerikában alapvetően minden méretesebb a megszokottnál: „nagyok a terek, hegyek, mezőgazdasági területek, autók, hűtők – még a mikrohullámú sütőjük is nagyobb. Nagyok a fagyik, ételek, sütik, és persze az emberek. Jókedvem is 1,6-szorosa a megszokottnak" – árulta el.

Állandósult vidámságát azzal indokolta, hogy kezdeti előítéletét megcáfolták az amerikaiak: az ország belseje felé haladva, a kisebb városokban barátságos fogadtatásra talált.

Egyetlen negatív tapasztalata az Új-Zélandon is megszokott üres kedveskedés: „Érdeklődnek a bevásárlóközpontokban, hogy vagy, de nem érdekli őket. Én egy mosolygós székely vagyok, aki értékelem a mosolyt, de az legyen őszinte. Fontos, ha barátaimat érdekli a hogylétem. Az a formaság, ahogy Új-Zélandon és itt rákérdeznek, de közben már el is fordulnak tőlem, az bizony távol áll a székely gondolkodástól. Egy alkalommal, hogy mulattassam magam, Új-Zélandon az üzletben egy »hogy vagy« kérdésre elkezdtem mesélni. Pár perc után már nagyon pislogtak körülöttem, hogy húzzak a fenébe, és szikrákkal a szemekben próbáltak mosolyogni tovább" – mesélte.

Amerika pozitív oldala

Azért persze nem csak erőltetett kedvességgel találkozott az amerikaiak részéről sem: múlt hét végén, egy amerikai hatgyerekes család kertjében sátorozva érte eddigi egyik legpozitívabb meglepetése. „Azon morfondíroztam, hogy hónapok óta fogyasztott kétféle kajámból melyiket egyem. Az egyik a spagetti és meleg tej, a másik tojás instant levessel.

00-kobra-csalad

Végül odatettem a vizet melegedni a tojásrántottához, amit porból és vízből állítok elő, akárcsak a tejet. Ekkor érkezett az egyik fiú a házból egy tányér kiadós vacsorával, kólával és energiaitallal. Amikor bevágtam, még érkezett egy sütemény, amikor pedig az is eltűnt feneketlen gyomromban, akkor érkezett meg egy nagy tányér fagyi banánnal és csokival, olyan amerikaias, 1,6-szor nagyobb adag. A háziak szíve is 1,6-szor nagyobb az átlagnál" – ezt az álláspontját tovább erősítette, hogy a nagycsalád bőséges útravalóval búcsúztatta.

Így tehát a székely bringás megváltoztatta véleményét az országról is: „Eltávolodva a parttól, a szupermarketek világától, egyre jobban tetszik Észak-Amerika. Teljesen megértem azokat, akik Afrikából a jólét reményében ide kívánkoznak, vagy az ázsiaiakat, akik a szabadság miatt választják hazájuknak ezt az országot. Az emberek befogadók" – vallotta be.

Ám mint másutt leírta, honvágya is gyakran feltámad, főként olyankor, amikor autókkal, hajléktalanokkal és kábítószeresekkel zsúfolt utcákon jár a nagyobb városokban, mint például Spokane-ben, ahol május 11-én vágott át – a helységből kiérve meg is kellett állnia, hogy megnyugodjon, annyira felzaklatták az életképek, amelyektől elszokott a barátságos falvak és farmok között haladva.

Tervezi a hazautat

A fekvőbringás világutazó már intenzíven gondolkodik a hazafelé vezető út megtervezésén is: „Letisztult bennem három terv az utam hátralevő szakaszához, és ez befolyásolja az itt töltendő időmet. Az első: sürgősen haza repülővel, ha baj van. A második, hogy 2014-ben, a harmadik, hogy 2015-ben hazaérek. A második terv látszik valószínűnek, amiből kimarad Dél-Amerika. Ennek oka, hogy ott a hegyeket szeretném megnézni és jókat túrázni, amit inkább más bicajjal és egy újabb tervvel, felszereléssel tennék meg" – vázolta a lehetőségeket, hozzáfűzve, Mexikót és Közép-Amerikát azért nem hagyná ki az útitervből, akárcsak az érdekesebb természetvédelmi területeket, mint például a Grand Canyon Nemzeti Parkot.

Az utazás további részleteiről hamarosan ismét beszámolunk.

Naptár Kobra fotóival

A Merkúr és Szuper üzletekben kapható még a Kobra fotóiból összeállított 2014-es naptár – tájékoztatott Gönczi Dezső, a Merkúr üzletlánc marketingmenedzsere. Hozzáfűzte, a legszebb fényképek felhasználásával készült, az egzotikus tájak hangulatát idéző kiadványok árából befolyt összegből a székely bringás további útját támogatják.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."