Nagy Fanny után újabb székelyudvarhelyi diák tanulhatott egy évet az Amerikai Egyesült Államokban. Péter Boglárka, a vöröshajú cserediákcsaj élményeit blogján is követhettük, de arról is beszámoltunk már, hogy Gardner városban rendezett kiállításán néhány óra alatt kapkodták el munkáit. Bogit Amerikában átélt élményeiről faggattuk.

Miért választottad az Egyesült Államokat?

Hát olyan lehetőségek voltak, mint Peru vagy Argentína. Apuék azt mondták, hogy drogbáróhoz téged nem küldünk. Egyébként is Amerikába mentem volna szívesen, így azt írtam be elsőnek, Angliát másodiknak és végül Kanadát. Vágytam rá, hogy megnézzem, mi van a világnak a másik oldalán. Európában több lehetőség van barangolni, ezért akartam ott szerencsét próbálni.

Először egy sepsiszentgyörgyi lánytól hallottam erről a cserediákosdiról, aki blogot vezetett, ahogy én is. Ő Texasban volt, olvastam az írásait és motivált a blogírásra, hogy tájékoztassam az embereket. Két diákot is ösztönzött a blogom, hogy kimenjenek.

Nem féltél, hogy olyan pici vagy ahhoz a nagy országhoz? Fel voltál rá készülve?

Nem. Már nagyon vártam. Izgatott, nyitott és pozitív voltam. Szerintem így is kell hozzáállni, mert hanem benne van a pakliban, hogy elrontod az évedet. Már áprilisban tudtam, hogy melyik családhoz fogok menni, így a kinti húgommal már jóval az érkezésem előtt beszélgettünk neten, szóval nem volt teljesen ismeretlen, amikor kiérkeztem. Persze teljesen más, amikor már ott vagy.

Annyira tündéri család volt, megfogtam velük az Isten lábát. Úgy kezeltek, mint a saját lányukat. Az egész évet náluk töltöttem, nem cseréltem családot, és ők is örültek, hogy ott maradok.

Milyen volt az első benyomásod az országról?

Fura. Meg kell szoknia az embernek. Autópályák mindenhol, ingyen víz az éttermekben. Ilyen apróságok tűntek fel nekem. Az emberek sokkal szabadabbak, nyitottabbak, befogadóbbak. Van egy csomó színesbőrű, mexikói és emiatt a kultúrájuk is sokkal színesebb, mégis hatalmas amerikai öntudat van bennük.

Ahogy kiérkeztél rögtön kezdted is a sulit?

Körülbelül tíz napra rá. Egy százezres városban éltem Kansas City mellett, és onnan jártunk Gardnerbe, ahol volt a suli. Fanny is ugyanebbe az iskolába járt, amikor kint volt. Amúgy az igazgató volt a fogadóapám, szóval egy kicsit el voltam kényeztetve. Már első napokban tudta az összes tanárom, hogy ki vagyok. Nagy élet volt.

Mesélj a suliról!

Jaj, volt egy csomó vagány óránk. Annyira élveztem, hogy választhattunk, mit akarunk tanulni és rengeteg lehetőség volt. Olyanokat vettem fel, mint a kerámia, szociológia, pszichológia, kreatív írás, angol, amerikai történelem, festészet. A mateket is felvettem, azzal meg is szenvedtem rendesen. A tornaórákon fitneszeztünk, volt vagy negyven gép, súlyzóztunk meg minden. Utolsó, azaz senior évet végeztem, mivel akármekkora vagy, ha cserediákként mész ki, beraknak végzősnek, hogy éld át azt az élményt a bálokkal meg minden.

Mekkora a különbség az ottani, meg az itteni oktatás között?

Ég és föld. Inkább a tanárokat hangsúlyoznám ki, akik úgy állnak a diákokhoz, mint egy-egy barát. Bármit megkérdezhetsz tőlük bármikor és ők támogatnak. Nem a tanárok járkálnak az osztályokhoz, hanem a diákok járnak teremről teremre.

Az osztályok fel vannak szerelve okostáblákkal, kivetítővel, számítógéppel. Ez volt az első év, amelyikben mindenki, tehát 1800 diák kapott laptopokat, azaz chromebookokat. Azon oldottuk a feladatokat, abba jegyzeteltünk, de annyira interaktívak voltak az órák, hogy nagyon nem is kellett jegyzetelnünk. Füzeteket csak addig hordtunk, míg megkaptuk ezeket.

Az osztályozás E-től A-ig van. Az A felel meg a tízesnek. Az ellenőrző is online van, letöltesz egy applikációt és azon keresztül követheted, és akár a szüleid is, hogy milyenek a tanulmányi eredményeid. Kreditrendszer van. Fel tudsz venni akár egyetemes tantárgyakat, és ha azokat elvégzed, akkor egyetemen már nem kell tanulnod a szóban forgó tantárgyat, viszont ezek nagyon nehezek.

Mennyit ültetek naponta a suliban?

Nyolctól háromig volt a tanítás, de utána voltak még edzések. Nagyon komolyan veszik a sportot. A suliban megközelítőleg harminc sportág közül lehetett választani. Első félévben teniszeztem, másodikban fociztam. Elég kemény edzések voltak. Fociból körülbelül 30 meccsünk volt, amik az iskolák közötti bajnokság részét képezték.

Az ottani húgom, Kennedy is már nagyon rég sportol, ő már ennek köszönhetően ösztöndíjat is kapott. Sokan azért űzik, mert nagyon drága az egyetemi oktatás, a középosztály nagyon nehezen tudja finanszírozni, viszont minél jobb sporteredményeket ér el egy gyerek, annál nagyobb az esély, hogy kapjon ösztöndíjat. Volt ösztöndíjgála is, osztogatták az ezer dollárokat azoknak, akik vagy sportban jeleskedtek vagy tanulmányi eredményeket értek el.

Mennyire igazak az amerikai sulis filmes sablonok?

Hát az igaz, hogy minden diáknak szekrénye van, meg ott van minden iskolában a suli amerikai focicsapata is, de nem éppen annyira menők, mint a filmekben. A csajok nagyon pletykásak, egyfolytában folyik a dráma.

Az, hogy a diákok vagány autókkal érkeznek a sulihoz, teljesen igaz és a menzás sulis sztereotípia is. Valóban a népszerűtlenebb diákok vagy egymással ülnek vagy külön-külön, a népszerűek meg együtt, szerencsére Kennedy a népszerűekhez tartozott, így én is oda ültem hozzájuk. Aztán persze idővel én is összebarátkoztam elég sok emberrel. Amúgy sem kapsz minden sarkon egy cserediákot, egy idő után mindenki tudta, hogy ki a vörös hajú cserediákcsaj.

Mennyire alkottatok cserediákokul közösséget? Barátkoztál velük?

A suliban öten volunk, egy osztrák lány volt még a Rotaryn keresztül, aki pont az én körzetemben volt, vele nagyon jó barátnők lettünk. Ezen kívül Kansas City környékén volt még tizenkét cserediák, velük minden hétvégén találkoztunk.

Mivel telt egy napod?

Felkeltünk, megreggeliztünk, Kennedyvel autóba pattantunk és mentünk a suliba. Hallgattuk az autóban a Nicki Minaj számokat. A suliban napi négy óránk volt egy ebédszünettel. Azután jöttek a sportprogramok, általában hatra értem haza. Este vacsoráztunk otthon, vagy elmentünk valahova. Hétvégenként meg a barátokkal mentünk ide-oda Kansas Cityben. Jaj, meg utaztunk is egy csomót, ősszel elvittek Kaliforniába, télen kétszer voltunk Kolorádóban snowboardozni.

Év végén, júniustól júliusig a 16 országból érkező negyven cserediákkal körbeutaztuk az Államokat. Nagyon vagány volt. New Yorkban kaptam egy magyar pékséget. Dugig volt a hely, úgyhogy a magyar sütik mennek ott is. Olyan jól esett valami ilyen apróság, ami összeköt a hazámmal.

Utolsó nap ugyanitt kaptunk egy román éttermet. Az volt a neve, hogy Bukarest. Hát meghaltam. Ettük a csorbát, a töltött káposztát, ittuk a Timișoreánát és nyomtuk a román mulatósra a cserediákokkal. Nagy élmény volt nekik is. A túra alatt megnéztük a Grand Canyont, és július negyedikét, a függetlenség napját Washingtonban töltöttük.

Hogyan ünnepelték?

Nem volt akkora felhajtás, mert esett az eső. Volt egy tizenhét perces tűzijáték. A város le volt zárva. Volt csomó ember, csomó részeg. Olyan náluk ez, mint itt a május elseje.

Mennyire feküdt az amerikai gasztronómia? Tényleg annyira fast-foodoznak, mint mi gondoljuk?

Sok gyorskaja van valóban és főzni sem tudnak annyira, mint mi, de nem olyan durva a helyzet. Inkább félkész kajákat, meg konzerveket készítenek el. Sokszor hiányzott az itthoni koszt, főként a leves. Azt nem nagyon esznek. Télen valami hasonlót, ami nagyon sűrű, nálunk inkább főzelékszámba menne.

Nagy keletje van a mexikói kajáknak: a taconak és a buritonak. Van taco tuesday, sőt még taco leves is van. Nem szerettem, kivagyok tőlük. A kínait igen, arra nagyon rákaptam, fog is hiányozni. Egy csomó sushit megettem, mert itt nincs rá lehetőség. Egyébként valószínűleg azért is nem főznek, mert nincs idejük.

Miért nincs?

Rohannak egyfolytában. Munkamániások. Rengeteget vannak úton és vezetnek. Nagyobbak a távolságok és tele van autópályákkal minden. Sokan a „kocsijukban élnek". Nincs gyaloglás. Sokszor ültem az autóban, láttunk egy gyalogost, vagy egy biciklist, és mindig megbámulták, hogy ez meg mit csinál. Vicces volt ezt így látni.

Milyen a partyélet?

Mi az, hogy partyélet? Piros poharak voltak, bulik kevésbé. Ha nem vagy huszonegy, akkor nehéz. Szigorúság van. Voltunk Florence and the Machine és Vance Joy koncerten, meg persze ott voltak a bálok. Az első egy téli bál volt, a srác úgy kért fel, hogy egy táblára készített egy magyar zászlót, felírta kérdőjellel, hogy bál és hozott egy német csokit.

Mi a helyzet az alkohollal és a cigarettával? Tényleg nincs rá lehetőség? Hogy oldják meg ezt a fiatalok?

Száz emberből kettő dohányzik. Undorítónak tartja az átlag. Meg voltam döbbenve, most meg azon vagyok, hogy itthon mennyien szívják. Ott megvoltak a dohányzásra kijelölt helyek, volt vagy három a városban, ilyen tíz négyzetméteresek. Máshol se kint, se bent.

Ott a tizennégy évesek, ha piához jutnak, nem látnak mást maguk előtt, csak hogy minél többet vedeljenek. Mindent elkövetnek, hogy hozzájussanak. Csináltatnak hamis igazolványokat és azzal kiszolgálják őket, vagy megkérnek valakit, aki már huszonegy. De tényleg mindig leigazoltatnak, még akkor is, ha negyvennek nézel ki.

Amikor kimentél mennyire tudtál angolul?

Én kimentem úgy, hogy azt hittem, tudok angolul, hiszen szerettem is, és intenzív angolosztályban tanultam. Kint szembesültem azzal, hogy nem igazán tudunk angolul. Hozzá kell szoknod a gyors tempóhoz, meg a szlengszavakhoz. Volt, amikor csak mosolyogtam, nem voltam képben, aztán néhány hónap alatt felvettem a ritmust.

Egy év arra volt elég, hogy a mindennapi kommunikációhoz kellőképpen megtanuljam az angolt. A másik, ami miatt nehéz, hogy mi itt brit angolt tanulunk. Csak néztek, amikor megkérdeztem, hogy megyünk-e cinemába. Az náluk movie theatre.

Mennyit tudnak Erdélyről?

Hát a vámpírokat azt nyomják, de gőzük nincs, hogy hol van. Sokan azt hitték, Ázsiában. A kicsit tanultabb emberek be tudják határolni. Mindig el kellett magyaráznom, hogy van az, hogy magyar vagyok, és Erdélyben élek, ami Romániában van. Akkor tartottam nekik egy kicsi történelem órát, de mindig érdeklődéssel fordultak hozzám.

Hiányzott-e az itthon?

Főleg utolsó hónapban, a nagy buszos kiránduláson, amely alatt napi nyolc órákat utaztunk bezárva a buszba. Nem volt mobilnetem, olvastam meg aludtam és találd ki, még mit csináltam! Néztem ki az ablakon és arra gondoltam, hogy „juj, te, hazamegyek, milyent eszek és milyen jó lesz találkozni a barátokkal".

Az utazás előtt annyira nem, az utolsó hónap rákényszerített, hogy nagyon várjam már a hazaérkezést. Ha valaki megkérdezné, még egyszer bevállalnám-e, azt mondanám, nem. A hónap több mint felét a buszon töltöttük, úgy hogy húszezer kilométert tettünk meg. Persze meg volt a pozitív oldala is. Láttunk szép helyeket. Összeismerkedtem negyven cserediákkal, szinte minden országban szereztem egy barátot. Ezt a boltban nem tudod venni.

Használtad a magyar nyelvet? Találkoztál-e kint magyarokkal?

Tulajdonképpen egy évig csak annyira, hogy skypeoljak a szüleimmel. Sajnos nem tudtak kijönni a diplomaosztónkra, mert a testvérem konfirmált, és ők is fogadtak közben egy cserediákot Amerikából, Jennát. De abban maradtunk, hogy legyen ez egy ok arra, hogy jövőre együtt menjünk ki és látogassuk meg a fogadócsaládom.

Mivel festegettem, egyszer a tanárunk elvitt egy országos versenyre, ahol nézegettem a munkákat. Olyan volt, mint egy galéria, a diákok művei voltak kiállítva. Járkáltam és egyszer nézem, hogy van egy nagy festmény a magyar parlamentről. Nem hittem el. „Mennyi az esélye annak, hogy Kansasban valaki lefesti a magyar parlamentet?". Megkérdeztem a tanárt, mondta, hogy Urbányi Zóra a lány neve. Megkértem, hogy mutasson be. Kiderült, hogy kiköltözött Kansasba és egy félórányira lakott tőlem. Nagyon jól esett.

Milyen tapasztalatokkal jöttél haza?

Nagyon kinyílt a szemem. Rájöttem és tudom értékelni, hogy milyen gyönyörű helyen élünk mi itt, Erdélyben. Sokan nem tudják, hogy mennyire szerencsések vagyunk. Kicsit bepillanthattam a nyugati életbe, láttam a kulturális különbségeket és azt mondom, hogy mindenkinek meg kellene ezt tapasztalnia egyszer az életében. Ezután megpróbálok minden lehetőségemre igent mondani.

Mit tanácsolnál annak, aki most indul neki egy ilyen évnek?

Hogy menjen, lásson, és úgy jöjjön haza, hogy hozza magával mindazt, amit átélt.