„Mi ez itt, ez a csihány?" – teszi Csedő a tudatlant, majd szétröhögi az erkélyt. Mondja a történetet, hogy egy szakács más fűszernövények mellett termesztette az illatos citromfüvet, de a kertész csalánnak hitte és mind kitépte, nem tűnt fel neki, hogy nem szúr és az illata is finom.

Erre Katona is meséli, akkor úgy járt az is, mint az illető a pár nutriával a nyolcvanas években, aki tenyésztésre szeretett volna „szakosodni", de nem tudta, hogy nem lehet nutriát faketrecben tartani.

A hím kirágta a ketrecet, kiszabadult, pechjére másnap a szomszéd mutatta a farkánál fogva, hogy „Te, szomszéd, né milyen furcsa pócegeret csaptam agyon az ásóval, né mekkora foga van!"

Nos, nutriát nem fogunk tartani a panelkertben – mondjuk Katona még mindig nem mondott le arról, hogy valamilyen vicces kis állatot, pl. kaméleont tegyen a paradicsomdzsungelben –, ahol a paprikákkal is van némi gond.

Habár egyiken-másikon látszik már, hogy mi lesz belőle, nem mindegy, hogy a virága hogyan esik le.

Ha csak a szirmok esnek le, az jó, mert középen látszik, hogy a kicsi paprika előbújik. Amikor a szárával együtt esik le, na az már nagyon nem jó, abból már nem lesz paprika. Az a helyzet vele, mint Marsellus Walace feleségével a Ponyvaregényben: olyan pilotban játszik, amiből végül nem lesz sorozat. Nevezzük pilot-paprikának az ilyent.

A teraszkertben bizonyos fűszernövényeknek annyi vagy mi nem értünk hozzájuk. Most már levonhatjuk a következtetést. A rukkola egy sárga, száraz valami lett, a levelei sárgák, fonnyadtak, semmire sem jó.

A rukkolás lazacsalátát nem ebből fogjuk készíteni. Nem szerepel jól a snidlingünk sem, ugyan néha teszünk a szendvicsre belőle, de a szárak erőtlenek, vékonyak, folyton lekonyulnak, ez sem sikertörténet.

A zsázsa nagyon jól indult, de alábbhagyott a lendülete, sajnos mára egy inkább sárgában, mint zöldben játszó valami lett belőle, csak az íze emlékeztet arra, hogy valamikor egészségesen zöldellt a többi növény között.

Kicsi és erőtlen a kakukkfű is, helyezgethetjük erkélyről szobába, onnan konyhába, nem akar életre kapni – olyan, amikor egy elvtársat annak idején a kórház éléről egy gyárhoz tettek át igazgatni, de ott se ment a dolog, végül pedig be kellett érnie egyszerű néptanácsi aktatologatóként, pedig nagy embert látott benne eleinte a párt, de tévedett.

Na, így vagyunk mi a kakukkfűvel.

A Vilma koktélparadicsomról azt mondja Csedő, hogy nem nő nagyra, 4-5 szem ha lesz rajta, de azért érdemes.

Az uborkafelfuttatásról jut eszembe még egy analógia. Azt szeretnénk, hogy a felfutott uborkaszárak egy háromszöget zárjanak be az ablak előtt, s a fényre lógjanak ki az ubik.

Ezért köteleket vetettünk be a cél érdekében, a kacsokat igyekszünk ráterelni, mert pár órán belül rátekerednek.

Igen ám, csak ugyanúgy, mint régebb a rebellisebb, reformot akaró elvtársak, az ubi is rájött, hogy neki az a legjobb, ha minidig felfele, mindig magasabbra nyúl, nem pedig oldalra. Lesz itt még gond, amíg betörik őkelme, de betörik.

Mondjuk őt már nem lehet áthelyezni, ott fogja megérni a nyugdíjkorhatárt.