Csütörtök este a Vulticulus Földrajzi Társaság 76. alkalommal tartotta meg az Országjárók-világjárók sorozatának előadását, amelynek meghívott vendége Bara Ágnes volt.

Ágnes egy belső késztetéstől vezérelve látogatott Thaiföldre, ahol csak néhány hónapot akart eltölteni, de végül három évig élte a buddhista szerzetesek mindennapjait.

Annak ellenére, hogy Ágnes már az elején elmondta, nagyon nehéz neki erről az időszakról beszélnie és Buddha tanítását sem szeretné kifejteni, érdekes betekintést nyertünk a szerzetesi lét hétköznapjaiba.

Legalábbis annak a kolostornak a világába, ahol Ágnes három évet töltött, mert ahogy mondta, minden kolostor más. Van egy általános fő szabályzat, amit mindenki betart, de az alapító mester, maga alakítja ki a kolostor ritmusát.

A gyökerekig kell menni

Már itthon is olvasgatott és tanult, akitől lehetett, a spirituális világról, a meditálásról, de 2010-ben úgy érezte el kell mennie a gyökerekhez és tiszta forrásból szerezni a tudást. Ekkor mindenféle tervezés, előzetes szállásfoglalás vagy bejelentkezés nélkül megvette repülőjegyét Thaiföldre. A vissza jegye tíz hónappal későbbre szólt, ugyanis ennyit tervezett ott maradni.

Thaiföld egy északi kisvároskájába került, ahol segítettek neki, és üzentek az 50 kilométerre levő kolostor vezetőjének, aki hamarosan érte ment.

Thaiföld legészakibb részén, a dzsungelben találta meg a tiszta forrást, amit keresett. Mint kiderült, óriási szerencséje volt, hogy a kolostor vezetője, a mester, beszélt angolul.

Eleinte nem volt más feladta, csak megfigyelni a kolostor udvarán élő virágokat, növényeket, az embereket, a szerzetesek meditálását. Bár zárt közösségről van szó, nincsenek bezárva, mesélte Ágnes, amikor a kolostorról beszélt, amely több kisebb-nagyobb épületből áll.

Élj a jelenben, fogadj el, nyisd ki a szíved

A buddhizmus, a szerzetesi élet a dolgok elfogadásáról és a szeretetről szól, ha nagyon tömören kell megfogalmazni – mesélte Ágnes. Nem kell mindent megkérdőjelezni vagy az okát keresni, hogy mi miért lett úgy, csak egyszerűen el kell tudni fogadni.

Ez annyira működik, hogy ottléte alatt nem látott egy veszekedést, ítélkezést, nem tapasztalta, hogy bárki megbántaná a másikat, vagy csak ironikus megjegyzést tenne. Nincsenek előítéletek, nem számít, hogy honnan jöttél, vagy ki vagy. Csak a jelenben élnek, és azzal foglalkoznak, a múltat nem bolygatják. Ezért sem könnyű előadást tartani az elmúlt három évről – magyarázta az előadó – hisz megszokta, hogy csak a jelennel foglalkozik, azt éli meg.

Úgy érezte, a tíz hónap kevés lesz, hogy igazi tudásra tegyen szert, ezért tovább maradt. 2011 májusában kérte a felvételét a rendhez.

Általában reggel ötkor keltek és a napot meditálással kezdték. Hétkor a férfi szerzetesek a közeli faluba mentek, ahol begyűjtötték az élelem-adományokat. A kolostoroknak nincs bevételük, a közösség tartja el őket.

A meditáláson kívül napi rendszerességgel fizikai munkát végeztek. Általában 16-18 óra között a kolostor udvarát sepregették, hogy összegyűjtsék a lehullott leveleket, vécét pucoltak, vagy amire éppen szükség volt, hogy környezetüket rendben tartsák.

Szellemi emberek vagyunk, de a hétköznapi munka nem engedi, hogy elszálljunk – fogalmazott Ágnes.

Férfi és nő nem érintheti egymást

A szerzetesek szigorú szabályok szerint élnek. Ágnesnek 274 szabályt kellett megtanulnia, és nyolc fogadalmat tennie. A nyolc fogadalom nagyon hasonlít a tíz parancsolatra, bár sokkal lágyabban fogalmaz. Akiből szerzetes lesz, teljes cölibátust fogad. Ezért például egy női és egy férfi szerzetes nem tartózkodhat egy időben egy zárt térben.

Ágnest, ha a mester hívatta, mindig ment még egy szerzetes vele. Nem érinthették meg egymást, nem volt kézfogás vagy ölelés. Ha valamit oda kart adni, akkor azt letette egy köztes helyre, ahonnan a mester elvette és fordítva is. Ezért nehéz volt újra megszoknia, hogy amikor hazatért, ismerősök, barátok, teljes természetességgel ölelték, puszilták.

A tanításokat soha nem direkt módon kapta a mestertől, a mester jelezte, ha már tudta az új tant, amit az élethelyzetek lereagálásából látott. Európaiként nehéz és nem is lehet mindent megérteni abból az életformából, gondolkodásból, ami ott van – három év is csak nagyon kevés dologra volt elég, vonta le a következtetéseket Ágnes.

Az előadás során néhány sztereotípiától is megszabadulhattunk, mint például, hogy Buddha nem volt kövér, mint azt a legtöbb szobor után gondolnánk, nem minden Buddha szobor arany, ami az oltároknál van. De a meditálás sem úgy zajlik, hogy lótuszülésben elmélyülnek, és napokat mozdulatlanul meditálnak. Mint kiderült, a meditálás során az éberségre tanították őket, és nem is behunyt szemmel meditáltak.

Buddha nem pocakos és nem is mindig arany

Nincs hétvége és hétköznap, csak Buddha-nap, ami minden újhold, telihold és félhold alkalmával van. Ilyenkor világiak is eljönnek a kolostorba imádkozni, de rengeteg szerzetes is érkezik. Van, hogy 2-300-an egyszerre meditálnak. A faluból is rendszeresen jártak fel a gyerekek a kolostorban.

Azt mesélte Ágnes, hogy az sem ritka, hogy valaki eljött, és pár napot vagy hetet ott töltött meditálással. Ez teljesen természetes, a munkahelyéről ilyenkor szó nélkül elengedik, és örömmel várják vissza. De a cégek csapatépítés gyanánt is gyakran jönnek pár napra közös meditálásra. Az iskolás csoportok is két hetes időszakra látogatnak el a kolostorba.

Nem volt egyszerű a szerzetesi élet: az elején a sok térdelés, guggolás imádkozás és meditáció közben Ágnest teljesen kikészítette, még menni is alig tudott. A helyi ételek sem az ő ízlésvilágát erősítették, egy évbe telt, mire megszokta az ottani fűszerezést. Végül három év után tért haza, elérve a tanítói szintet.

Bevallása szerint már egy éve itthon van, de lélekben csak most kezd hazaérni, újra felvenni az itthoni lendületet.