Hálás dolog az Udvarhely-Pécs buszjárat, mert így reggel negyed hétre Európa Kulturális Fővárosába érkeztünk, ahonnan már csak egy negyedórás buszozás következik, ami alatt ki is megy az álom lokálpatrióta szememből, mert amit látok, az maga az álom: szerpentineken felkapaszkodva érjük el Magyarország egyik leggyönyörűbb táját, a Mecsek dombvidékén elterülő orfűi tóvidéket (a maga építőtelepével együtt, ugyanis jövőben már itt is wellness- és élményfürdő fog fogadni).

Várni kell a kapunyitásra, így szemtanúi lehetünk, amint az egy nappal korábban vagy az éjszaka folyamán érkezett (s máris nyúzott) fesztiválozókat a parkolóba bekacsintó reggeli napsugár kikergeti autóikból. Kávé helyett oroszhegyi pálinka és sör a löket, enyhe motozás után máris a Panoráma Camping területén vagyunk, ahol a bozótok közt és dús koronájú fák alatt felparcellázott, számozott sátorhelyek várják a nagyérdeműt, a következő utcákban: Pál utca, Üllői út, Hevean street, Óriás tér.

Egy szépen kivitelezett fejes a tóátugráson...

Alig fér bele egy meccs, s máris kezdődik az idei tóátugrás, a benevezés alatt a Prosectura zenél, közben a jelentkezők próbálják a figurákat (cukaharát nem láttam), hogy aztán élőben, Livius konferálása közepette a csúszós móló sokuk kísérletét megtréfálja. Profi kategóriában viszont Rátgéber emberére (asszonyára) akadt, de a tökéletesen kivitelezett fejes sem lett elegendő az abszolút győzelemre.

...és a verseny sárgába öltözött győztese

Marketing szempontból ugyanis Lovasi, a zsűri elnöke ezúttal is Rátgébert hirdette győztesnek, aki előre elnézést kért, mivel egyik edzés közepette akkorát repült, amekkorát senki nem gondolt és a túlparton nem feszítettek ki hálót, de most sérülten is vállalja, igaz, csak segédeszközzel. A mesteredzőhöz illő pontossággal elhelyezett dobbantó sem segített, pár centis ugrása után csobbant, de legalább stílusosan sárgába öltözött, így rögtön felharsant a közönségtől a „jellószabmarín”. Még egy elnézéskérés, majd ígéret, hogy jövőben meglesz, és arra már a Boszporusz átugrásával fog készülni.

Ezzel hivatalosan is megnyílt a harmadik fissingonorfű, ami nem csak a fülhorgászoknak jelentett csemegét: elég, ha csak Csík Jancsiék fellépésére gondolok, amit kalotaszegi legényessel kezdtek, és a táncházas fesztiválhangulat kedvéért gyimesivel folytattak. Mariann hiányában Kiss Tibi nem csak néha került mikrofonvégre, a ráadással pedig felemelték fesztiválélményeim eddig is magasra emelt mércéjét, ugyanis a Lovasival előadott Csillag vagy fecskére gondolva még most is beleborzongok.

De hol volt még a vége? Kezdjük is inkább az elején: Marlboro Man – sztárokkal, ismerős dallamokkal, s az is kiderült, hogy egy fecske képes tavaszt csinálni, csak épp Ervinnek kell hívják, Harcsa Veronika – szájtátva bámulom, hogy 50 kiló alatt is van ilyen hang, sörömből is elfelejtek inni. Péterfy Bori – lenyűgöző, Pál Utcai Fiúk – véglegesen beindul A bál, 30Y – bocs, hogy eddig nem ismertem. Hollywoodoo – vérpezsdítő, Zuboly – rózsasándorozott, de ha így folytatom, kifogyok a pozitív jelzőkből.

Mert negatívval kit illetnék? A zuhé beveri a népet a Borsodi sátorba, gondoltam én, de ott már annyian szorongtak a Subscribera várva… És ők, kérem szépen, fel is szántották a színpadot: azt a zúzást, üvöltést, energiát nem lehet leírni, de még ép ésszel felfogni sem, s egy sörvétel után máris átvedlettek RATM tribúttá. Addigra már a víz is elárasztotta a küzdőteret, legnagyobb örömünkre akkora „azakibaszottócsa” alakult ki a Killing on…-ra, hogy az mádöfákkő!

Színpadon a Subscribe

Máris nehéz volt másnap felkelni, de az első meccsre csak sikerült, rövid karaoke, majd a Boogie Mamma kezdett: aszonták, „mi adtuk a legszebb lányokat az EUnak”, s kiderült, kár, hogy eddig nem ismertem én őket és ők sem a pálinkánkat. Kovács Kati hangja még nagyon ott van, közben a stand-up comedy színpadán Dombóváry székely poénnal harangozta be a másnapot, a párszor lesajnált Heaven Street Seven pedig megmutatta, hogy tudnak ők zenélni, ha van kinek és alaposan be is melegítettek az utóbbi két évtized (fel)Oslói turnéján levő kultusz zenekarának.

A banda nagyon összetettnek tűnt, s talán a saját hazai közönségét jobban tisztelte, mint akármelyiket, Kispál és Lecsó csak úgy tépték a húrokat, a pár hónapja Kossuth-díjas Lovasi pedig nem csak az unalmasat nyomta... Remegő és térdig sáros lábakkal ballagtunk át a Belgára sziesztázni, de a rikító zakóban és sísapkában nyomuló nemzeti hip-hop-osoktól csak annyi kellett, hogy Egy-két-há… Már-már sírva érkeztünk át az Üllői Úti Fuckra, ahol „térden álltak a pesti lányok”, de belefért minden: ügynökök, pípsó, rémület és természetesen volt Esküvő is.

Szombaton még nehezebb volt felkelni, de a sátort célba vevő napsütés győzött. Meg a korgó gyomrunk. Még nem is említettem, hogy a gumicsizmás, szúnyogirtótól csillogó lábú csajokkal ellentétben betevő falat szempontjából kevés volt a választási lehetőség, de az legalább olcsó. Ugyanúgy mint a sör (s nem fesztiválos hígítmány!), annál is olcsóbb a jó minőségű bor, amit szakavatott túravezetők (Szűcs Krisztián, Livius) mutattak be a napi fröccstúrákon (még az elején igényes, szakszerű értékeléssel…). Ezeket a fák hűs árnyékában található padoknál is lehetett fogyasztani, ha csendes, meghitt pillanatokra vágytál éppen és nem a karaokézók visítozására (a „Nyóccóramunka” alatt elhangzott a Bikicsunájj is). Közben lehetett sportolni, bringát bérelni s mindenféle vízi szórakozásokra adott lehetőséget az orfűi tó.

De máris kezdődött a Budapest Bár, cigifüst helyett (nem bántam) szikrázó napsütésben (ezt már inkább) az ünneplőbe öltözött sztárok dzsemborija: Kiss Tibi, Behumi Dóri, Szűcs Krisztián, Lovasi, Németh Juci, Ruttkai Bori, Ferenczi Gyuri mind-mind lenyűgözték a közönséget, hogy a zenészekről ne is beszéljek. Megadták az alaphangot az utolsó nap zenei szférájának, de még a Szomszédnéni Produkciós Irodának is: fellépésük alatt dugig volt a Jager bár, sikerüket mi sem bizonyítja jobban, hogy már akkor megígérték a házigazdák, hogy bár elsőre, de nem utoljára voltak azon a színpadon, a „hasizomlázkeltőprodukcijó” természetesen esküvővel zárult, ezúttal Zsófi volt TSZ áldozata, akik BéFé celebrálása alatt kimondták az igent.

És igent mondott ötezer ember is a Quimbyre és Kiscsillagra, mert e két fellépés alatt minden más hely kiürült (mi is ki kellett hagyjuk a PASO-t, de már nem bánom): Livius elemében volt, pedig csak bemelegítésnek szánta, a Kiscsillag pedig hiába indult a két fröccs-koma hobby zenekarának, már-már a kispálos népszerűségnek örvend. A finálé előtt az ünneplő (nem is rossz ötlet a saját szülinapodra fesztivált szervezni) Lovasit lányai köszöntötték, hogy aztán a Van-e szándékra együtt rázzanak a Laci bácsijukkal.

Ferenczi György és a Rackajam

Ekkor nagyon távolról is meghallottuk a szájharmonikát, futás a Cafe színpadhoz, ahol „Magyarország Csövikéje” nagyon elkényeztette közönségét, megint mondom és kihangsúlyozom: a Ferenczi György és a Rackajamre nagyon oda kell figyelni. És Livius már várt az est.hu színpadon, én még jobban A kutya vacsorája nevű projektjüket. S nem hiába, mert minden várakozást felülmúltak: „Elragadtatom magam, magam adom, Megadom, megadom, Neki megadom magam”, mert olyant produkáltak... Közkívánatra négyszer csendült fel a „One way ticket”, amiből a végére „van még ticket” lett. Tényleg, van még ticket a negyedik FOOra? Mert én már most indulnék! Illetve miután elmúlt az izomlázam…