Már jó ideje folyik, a kívülállók számára érthetetlennek tűnő hercehurca a Gimi (Tamási Áron Gimnázium) felújítása körül. Jelzem, hogy szinte érthetetlen, ha nem ássuk bele magunkat mélyen az udvarhelyi politikai posványba, és nem azt látjuk, hogy a balkáni módszerek uralkodnak, ahol a felelősséget próbálja mindenki elhárítani, de nem keres megoldásokat.

Hasonló az érzésem ebben az ügyben, mint majdnem minden romániai politikai-gazdasági befektetés terén: tolnak egyesek valamit maguk előtt, de álproblémákat vetnek fel, és sokkal inkább nagy cirkuszt meg kis kenyeret adnak a népnek, mint igazi megoldásokat.

Érdemes kinézzünk az udvarhelyi ablakból, legalább Székelyföldre, de inkább Erdély hasonlóan nagy múltú iskoláira vessünk egy pillantást. Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Nagyenyeden nagy múltú elméleti gimnáziumokat újítottak fel, vagy folyik a teljes körű felújításuk elsősorban EU-s forrásokból.

Hogyan sikerült mindez? Nem túl bonyolult a recept: az önkormányzat (az iskolák működtetője) és az illető egyház (legyen az római katolikus vagy református) megegyezett, és elindult egy munka, amely évek alatt meghozta a gyümölcsét.

Áldozni kell minderre: időt, energiát és persze pénzt. Nem egy ördöngös mutatvány: sok pénzért (több tízezer euróért), de nem horribilis összegért el kell készíteni egy megvalósíthatósági tanulmányt, le kell adni egy pályázatot (aminek szintén vannak költségei) és mindezek sikeres eredménye alapján a műemlékvédelmi előírásokat figyelembe véve el kell kezdeni építkezni, felújítani.

Két magyar többségű város pro-eminens iskoláját felújította, EU-s forrásokat használt minderre, lépésről lépésre végigjárta a rögös utat, ami meghozta az eredményt.

Csíkszeredában is voltak nézeteltérések, Sepsiszentgyörgyön sem ment díszlépésben, de megvalósult. Sőt: Nagyenyeden, a román többségű városvezetésen a Református Egyházzal karöltve sikerült átnyomni a projektet, és minden helyi román tannyelvű iskola előtt, Erdély talán egyik leghíresebb iskoláját, a Bethlen Gábor Kollégiumot kezdték el először újítani.

Nem megy ez önerőből, sajnos a székelyföldi városaink, falvaink nem olyan gazdagok, hogy euró-milliókat tudjanak saját forrásból erre áldozni. Nem megy ez közmunkából – mindezt csak így lehetett máshol is, talán így kellene Székelyudvarhelyen is.

A feladat nem lehetetlen: tulajdonos és az önkormányzat megegyeznek, eldöntik, hogy ki milyen arányban finanszírozza az előkészületeket, az iskola vezetése kinyitja a kapukat, bemennek a tervezők, a tanácsadók, a szakemberek, elkészítik a munkát, beadják a pályázatot, és majd elindul a munka.

2008-2009-ben, felbátorodva azon, hogy Erdélyben sok helyen értünk el eredményeket iskola- és műemlék felújítás terén, kollégáim megkeresték a polgármestert, hogy jelezzék: készen állunk önköltségen dolgozni, hogy a Gimi felújítására pénzt szerezzünk.

Egy olyan választ kaptunk, hogy mindez bonyolult, nincs benne a politikai egyezségekben stb. Tudunk róla, hogy a tervezés bizonyos szakaszai is elkészültek. A felújítás teljes értéke meghaladja a 4 millió eurót. Mindennek ellenére a Polgármesteri Hivatal nem adott be pályázatot, valószínűleg a politikai szélállás miatt...

Most azt olvasom, hogy felelősöket keres mindenki, és tízezer lejeken folyik a vita, amikor az csak arra elegendő, hogy csökkentsük az esélyét az iskola összedőlésének.

Egyetlen érdemi lépést lehetne tenni: elkéstük a 2007-2013-as költségvetési időszakot, nem adtunk be pályázatot, nem szereztünk EU-s pénzt a Gimire és ha ez a vonat elment, akkor a Gimi kellene az első legyen a következő időszakban. Jövő év elején az első projektet kell beadni, hogy 2015-ben lehessen építkezni.

Nem a tantestület, nem az egyház: a Polgármesteri Hivatal tud beadni pályázatot akkor, ha mindenki segíti. A recept egyszerű, a feladat bonyolult, de nem megvalósíthatatlan. A politikai szélállás azonban kiszámíthatatlan...

(A szerző politológus, pályázati szakember, több műemlék és iskola felújítási projekt koordinálásáért felel, a Gimnázium volt diákja)