... forgatásának, amely az év őszén kerül majd sugárzásra. Szerdán a sorozat Facebook-oldalán az új szereplőket ismertető videót tettek közzé, akik között Fekete L
ovas Zsolt sepsiszentgyörgyi színész is szerepel ...
2016. augusztus 18., csütörtök
(Kultúra/Multimédia)
Kerülgették jobbról-balról a székelyföldi összefogás témáját az új és újrázó polgármesterek, megyei vezetők Tusványoson. #tusványosnap
Abban egyetértenek, hogy össze kell fogni, de hogy hogyan, arról ...
2016. július 22., péntek
(Itthon/Politika)
A nap képén: Szentegyházán a lovak is benzinnel működnek.
Az idén erősen rossz volt az időjárás, nem sikerült a szénacsinálás, inkább tankolunk.
2016. július 21., csütörtök
(Színes/Érdekességek)
Majdnem három százalékkal javult az udvarhelyiek érettségi átmenési aránya az óvások után.
Szombaton közzétették a tanügyminisztérium honlapján az óvások utáni vizsgaeredményeket, s ezek szerint a ...
2016. július 16., szombat
(Itthon/Oktatás)
A rendőrség a 66 éves P.I.-t szombaton érte tetten, amint épp a kiskorú által nyújtott szolgáltatást fizette ki neki valaki.
A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi három Hargita megyei és egy Kovászna ...
2016. július 13., szerda
(Itthon/Kék fény)
Meghallgattuk, miről szól a fáma Kovászna megye székhelyén. A magról meg a kicsi lábakról. #sepsinap
Nekem harminc pólót mikor írunk meg? Me ha nem lesz póló, engem Bukarestben megnyúznak rendesen. ...
2016. június 04., szombat
(Színes/Érdekességek)
... elütötte a 30 éves székelykeresztúri T. B.-t, aki az autóssal egy irányba közlekedett lóháton. A Héjasfalva felől érkező járművezető nem volt részeg, ám a l
ovas leheletében 0,68 mg/l alkoholt mutatiott ...
2016. május 03., kedd
(Itthon/Kék fény)
A nagyon feszült meccs végén az öltözőfolyósón is dulakodás, hangos szóváltás alakult ki. Az SzKC óvást tesz le.
Telt ház várta a csapatokat, az éll
ovas Dinamo elleni mérkőzésre a klub és a Székely ...
2016. február 24., szerda
(Sport/Kézilabda)
Bizonyítsák be, hogy valóban székely zászlóra cseréltek a román nemzeti ünnep előtt egy sepsiszentgyörgyi köztéri román lobogót.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke felszólította a ...
2015. december 11., péntek
(Országos/Országos)
Keresztély Irma szerint, ha a magyar gyerek nem tud megtanulni jól románul, mert unos-untalan elgáncsolják, akkor neki ez a tárgy teher.
A Kovászna megyei tanfelügyelőséget 17 éven át vezető, Székelyföldön ...
2015. november 02., hétfő
(Országos/Országos)
Elkezdte működését a székelyföldi turizmusban érdekelt szervezetek által létrehozott Pro Turismo Terrae Siculorum Szövetség.
Az október 16-án, a Sepsiszentgyörggyel szomszédos Árkoson megalakult szövetség ...
2015. október 22., csütörtök
(Országos/Országos)
Másodfokon is érvénytelenítették a magyar himnusz énekléséért kirótt bírságot.
A Kovászna megyei törvényszék elutasította kedden a prefektus fellebbezését, és másodfokon is érvénytelenítette a magyar ...
2015. szeptember 30., szerda
(Országos/Országos)
Illegális reklámnak tekintette, ezért eltávolíttatta a Székelyföldet népszerűsítő SIC – Terra Siculorum – Székelyföld feliratú matricákat a Kovászna megyei taxikról a fogyasztóvédelmi hivatal.
A felügyelőség ...
2015. augusztus 12., szerda
(Országos/Országos)
... Budapesten, a Hősök terén. A székelyföldi előfutamot - a Székely Vágtát - szervező Sepsiszentgyörgy úgynevezett szabad kártyával küldheti ki lovát és l
ovasát a Nemzeti Vágtára.
"Székely Vágta több mint ...
2015. július 13., hétfő
(Országos/Országos)
A Székely Vágtát hétvégén tartják a Maksa melletti Óriáspince-tetőn.
A versenyzők közül nyolcan a nem igazolt eredetű lovak és l
ovasaik számára szervezett Góbé futamra neveztek be. A tavalyinál többen ...
2015. július 08., szerda
(Országos/Országos)
A kovásznai prefektus fellebbezett a bírósági ítélet ellen, amit az MPP háromszéki szervezetére róttak ki.
Kovászna megye prefektusa, Sebastian Cucu fellebbezett a sepsiszentgyörgyi bíróság azon ítélete ...
2015. június 09., kedd
(Országos/Országos)
... rendeznek meg a Pécs melletti Orfűn – a telt ház hatezer résztvevőt jelent, ez is jelzi, hogy az esemény távol van a több tízezres tömegű fesztiváloktól. Kitalálója és házigazdája L
ovasi András, valamint ...
2015. május 12., kedd
(Kultúra/Zene)
Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter kedden kibocsátott rendelete nyomán ismét Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórháznak hívják a fürdőváros nemzetközi elismertségű intézményét. ...
2015. április 29., szerda
(Országos/Országos)
...
A l
ovas szekér után kötötték a lerobbant Daciát, majd a lóerőre bízták a probléma megoldását. Ebben a helyzetben viszont az is kérdés, hogy szervizbe, vagy a sofőr otthonába vonszolták a lerobbant négykerekűt, ...
2015. március 24., kedd
(Színes/Érdekességek)
Jóváhagyta a képviselőház az ortodoxoknak juttatott székelyföldi szállodaadományt.
Megerősítette a bukaresti képviselőház szerdán azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely a román ortodox egyháznak ...
2015. február 26., csütörtök
(Országos/Országos)