Kimaxolták a cukiságot a Valentin napi Bizniszvitaminon. Az I Iove my job! című találkozóra olyan fiatal helyi vállalkozókat hívtak, akik szerelmesek a munkájukba, és ebben rejlik a sikerük.

A sütiben jön létre a szerelem

Mihály Ágnes nem először szerepelt gasztro-előadóként az eseményen – és bár a tervek szerint senkit nem hívnak kétszer – a szívecskék hivatalos világnapjára nem tudtak volna mást hívni, mint azt a lányt, akinek csupa habcsók és porcukor az élete.

Valóban nagyon rózsaszín a világom, nincsenek fehér csészéim, csak pasztell színűek – mondta a cukrászlány – de ez szándékos, mert az jól mutat a fotókon, és igyekszem, hogy jól beazonosítható legyen, amit csinálok, legyenek ismertetőjegyei.

Azt mondja, függetlenül attól, hogy milyen alkalomra süt, ugyanakkora lelkesedéssel teszi fel a 180-adik cukorszívet is a cupcake-re, nem kell ehhez Valentin-nap.

Egy jó szakma, a jó pályaválasztás olyan, mint egy jó kapcsolat – fogalmazta meg a lényeget Ágnes. „Vannak próbálkozások, amikor azt érezzük, hogy ez nem az igazi, van, amikor nem merünk kilépni, pont úgy, mint egy kényelmes kapcsolatból. Nekem ilyen volt a tanári szakma. Én magyar-angol tanárnő lehetnék. De az volt a benyomásom, hogy ha én ezzel megalkuszom, akkor ez pont olyan lesz, mintha férjhez mennék valakihez úgy, hogy nem vagyok szerelmes. Nyilván vannak napok, amikor nem vagyunk jóban, mert valami nem úgy sül el, ahogy én szeretném."

A saját példájából kiindulva ezért azt is tanácsolja minden fiatalnak, hogy keressék meg az igazit a szakmában is.

A vörösbársony cupcake – amit a reggelire hozott – szerencsére finomra sült, az egész teremnek megnövekedett egy adott pillanatban a endorfinszintje, amikor kóstolásra körbejárt a sütemény.

Ez egyébként a torták királynője, mert nincs semmilyen önmagában különleges alapanyag, fűszer vagy gyümölcsíz-fokozó. Egyszerű kicsi alapanyagok, ott szerelmesek lesznek és történik valami ízrobbanás ebben a sütiben – mutatta be az alkotását Ágnes.

Ha minden rózsaszín álom valóra válik, akkor a jövőben a hasonló süticsodákat a saját kávézójában fogja kínálni – árulta el a távlati terveket.

Két kecskét egy bicikliért

Az ízélmények után Jakab Hunor, a Művészeti Tanoda alapítója vette át a szót. A vállalkozás mondhatni a vérében van, nem csak a cégvezető szülei miatt. Már 12 éves korában eladta a biciklijét, és két kecskét vásárolt az árából azzal a céllal, hogy farmot fog alapítani, mesélte.

A kecskéket sajnos elvitte az árvíz, de maradt a papír és a ceruza, ami az egész gyermekkorát végigkísérte, majd a tanulmányait is meghatározta. A tanoda ötlete az egyetem harmadévén fogalmazódott meg benne, amikor pedagógia tantárgyból 6-ost kapott a vaskalapos, ómódi tanárnőtől.

A pillanatnyi kudarc inkább motiválta, minthogy lelombozta volna, 22 évesen létrehozta az egyesületet, és konkrétan az utcáról hívott be gyerekeket a művészeti foglalkozásokra.

A kezdet nem volt könnyű, hiányzott a kapcsolati tőke, az ismeretség. Fél év elteltével is ugyanaz a két gyerek járt a tanodába – mondta. Majd Hunornak az az ötlete támadt, hogy először megismerteti magát az emberekkel, akik majd küldeni fogják a gyerekeiket. Ezért egy karikatúra kiállítást rendezett, természetesen saját munkáiból, és ezzel elindult a lavina – fogalmazott.

A tanoda időközben kétszer is költözött, most a harmadik helyszínen, a Kisköved utcában várja az alkotni és felfedezni vágyó kicsiket és – ha minden jól megy – a nagyobbakat is. Felnőtteknek szóló művészeti foglalkozásban is gondolkodnak.

A kanyarokat venni kell

A gyerekprogramokkal párhuzamosan Hunor egy másik tevékenységbe is belefogott. Egy vidékfejlesztési pályázattal agroturisztikai panziót akart létrehozni, mivel úgy érezte, a délutáni 4-5 óra munka nem meríti ki teljesen az energiáit, van még benne tettvágy.

Leadás előtt nem sokkal azonban kiderült, a telek, amire pályázott, nem beltelek, ezért át kellett alakítani a vállalkozás profilját. Így kezdtek fajátékok, ajándéktárgyak és dekorációk gyártásával foglalkozni. „Izgalmas, érdekes, kreatív, de semmi közöm nem volt a faiparhoz. Amikor hívtak, hogy nyert a pályázat, örültem is, de rohadtul féltem"– vallotta be.

A játékgyárba kreatív kollégákat szerzett maga mellé, most már hatan dolgoznak együtt. Ahogyan a hagyományos tanítási módszereket, úgy a hierarchikus főnök-beosztott viszonyt is sutba vágta.

„Pár hónappal ezelőtt Geréb László mondta egy előadásán, hogy a főnök munka után ne menjen sörözni az alkalmazottaival. Igaza van, munka közben sokkal jobb!"– jelentette ki merészen Hunor. A vállalkozóknak pedig azt üzente, ha van egy jó ötletük, ne féljenek tőle, neki kell állni, de nem árt, ha van egy üzleti terv is mellé.

Alázatos zseni

Végül Szász Zsuzsa és a lenyűgöző táskái mutatkoztak be a bizniszreggelin. Azt mondta, mindig csodálta, amikor valaki már gyerekkorában tudta, hogy mivel akar foglalkozni, vagy kitűnt, hogy miben tehetséges. „Mindig hiányoltam, hogy milyen kár, hogy én nem vagyok ilyen zseni. Rájöttem, hogy a keresés, meg a munka iránti alázat nagyban hozzájárul a fejlődéshez."

A táskavarrást négy évvel ezelőtt egyetemi projektként kezdte, az ötlet spontán jött, de valamiért kitartóan maradt. Úgy kezdett dolgozni, hogy varrni sem tudott, és azt sem, hogy mi az a szabásminta. Az első táskák mégis valahogy elkészültek – mondta.

A tanulási folyamat persze most sem zárult le, de a kezdeti kudarcokon sikeresen átjuttatta Zsuzsát a kitartása és az, hogy a környezete végig támogatta. „Bármit készítettem, azt mondták: jaj, nagyon szép, folytasd! Sem funkcionális nem volt, sem tartós, de szép volt. Ez bátorított, hogy vállaljam a kockázatot, meg a negatív kritikákat."

Azt is elárulta, a kudarcokat mindig igyekezett úgy kezelni, mint egy esélyt az újrakezdésre. A sok kísérletezésnek és rengeteg befektetett munkának köszönhetően pedig ma már egy erőteljes brandet képvisel, a Szász Zsuzsa-táskák egyediek, felismerhetőek, és ez is volt a cél. Az eredetiséget minél határozottabban próbálja belevinni a termékeibe, és a célcsoport is jól meghatározott – fejtette ki.

A 15 négyzetméteres műhelyét nemrég kibővítette, és tavaly októbertől egy alkalmazottat is vett maga mellé. Ez számomra nagy dolog – vallotta be – mert nehezen adom ki a kezemből a munkát.

Zsuzsa tulajdonképpen a hobbijában és a hobbijának él. Az életfilozófiáját – az egyszerűséget – a táskákba is beleviszi, ezért annyira letisztult és praktikus minden darab. Az ötletelés, tervezés pedig egy állandó tényező az életében.

„Állandóan bennem van, az életem részévé vált az egész munka, nem is tudom munkának nevezni, ez vagyok én" – fogalmazott. Egy korábbi Szász Zsuzsával készült interjúnkat itt lehet elolvasni.