A Krúdy-figuráktól az uzsorásokig

Mióta világ a világ, az ember mindig szeretett játszani – inkább nyerni, veszíteni nem annyira. Lehet ez időtöltés és lehet megszállottság. Mert ki ne hallott volna olyan esetekről, amikor valaki elkártyázta vagyonát, eljátszotta jó hírnevét és kiszolgáltatottságában tönkrement, öngyilkos lett, stb.? Ezek a klasszikus esetek, nagy íróink regényeinek szereplői, történetei – a kártyázó, lóversenyre járó dzsentri, Mikszáth Kálmán vagy Krúdy Gyula figurái (egyébként Krúdy is nagy szerencsejátékos volt, időszakonként hatalmas adósságokkal). Vagy maga Dosztojevszkij, aki saját fiatalkori élményeiből (nem véletlenül...) írta A játékos című kisregényét. De mi van a mai modernkori dzsentrikkel, akik napjainkban szenvedélyesen pakolják a pénzt a félkarú rablóba, szédülnek a rulett asztal mellett vagy éppen sorozatban a harmadik éjszakát töltik alvás helyett kártyázással vagy internetes online-játékkal? S az adósság csak gyűl, gyűl, a zseb és a bankkártya csak ürül és tovább ürül... Kamat kamat hátán, kölcsön, ki- vagy bekapcsolt telefon, bujkálás az uzsorások, hitelezők elől és az a rengeteg, iszonyatos mennyiségű hazugság. Az ördögi kör, amiből nagyon nehéz a kilépés. Mégis meg kell próbálni.

A képlet általában egyszerű: egy kíváncsiságból kipróbált játékgép, ami több kocsmában vagy különböző szerencsejátékokra specializálódott egységben megtalálható, apró bele, vesztés, nyerés. Majd nyerés után még egyszer. És még egyszer. Vesztés. A szakirodalom ma már betegségként írja le a játékszenvedélyt, a beteg tüneteit – és ezekben nagyon sokszor közeli vagy távoli hozzátartozónkra, barátunkra tudunk ismerni. A fizikai elváltozások általában az ápolatlanság és a súlycsökkenés, a beesett arc és szemek, a kialvatlanság tünetei. A viselkedésbeli elváltozások az állandó pénzkérés, az ígérgetés, a könyörgés, az égre-földre való esküdözés. Hogy majd megadja. Mikor is? Amikor nyer... Nyer...?

Mit mond a hozzátartozó?

A legnehezebb talán nem is a szenvedélyes játékosnak, hanem az általa átvert és megnyomorított hozzátartozójának, aki egy darabig szintén titkolja fia, lánya, vagy éppen házastársa, barátja szenvedélyét. Ma már ott tartunk, hogy ezek az emberek internetes fórumokon, honlapokon beszélik meg saját szomorú tapasztalataikat és próbálnak a játékszenvedély ellen tenni. Ha böngészni kezdünk néhány honlapot, rögtön ráakadhatunk a hozzátartozók megállapításaira, illetve tanácsaira. „Senki nem azért dolgozik hogy a játékos játékát finanszírozza, és a pénzeket a gépbe dobja! Ha mindig kifizetik az elvesztett pénzt, addig könyörög, amíg valami indokkal nem kap. A játékos remeg, ha nem játszhat. A játékos zsarolhat, hogy pénzhez jusson! Ez egy betegség!" – írja egy kommentelő saját tapasztalatait.

A következő pedig tanácsokat ad. „A hozzátartozónak tudnia kell, hogy a mai játékgépekhez már nem szükséges pénz! Elmehet otthonról úgy a játékos, hogy nincs a zsebében pénz és mégis játszhat! A játéktermekben összejátszanak az ottaniak a játékossal! A hozzátartozónak tudnia kell, hogy sokszor vannak játéktermek előtt uzsorások, akik szívesen adnak kölcsön! De kölcsönt a kocsmákban is szívesen adnak a pultosok, akik a kamatot szépen bezsebelik. Ugyanakkor a hozzátartozónak tisztában kell lennie, hogy a játékos mindig megígéri, hogy nem fog játszani, és mégis játszik. És azzal is legyen tisztában, hogy amit a játékos mond, annak a töredéke igaz. S azzal is a hozzátartozónak kell szembesülnie, hogy a játékos kölcsönöket rajta kérik a hitelezők!"

Nálunk is vannak ilyen esetek

Nagyon extrém esetekben házak, vagyonok mennek rá, családok mennek tönkre valakinek szenvedélyére, illetve betegségére, ami kettétört sorsokat eredményez. Székelyudvarhelyen és környékén is volt erre több példa, csak ezek a családok nyilván nem verik nagydobra a történteket, s a szenvedélybetegeket menteni próbáló Bonus Pastor Alapítvány székelyudvarhelyi irodavezetője, Geréb Géza református lelkipásztor is bizalmasan kezeli ezeket az adatokat. Tapasztalatai szerint a játékosok belevonják a játszmába a hozzátartozókat – ez abban áll, hogy az újabb játékhoz vagy a tartozás kifizetésére szükséges pénzt elképesztő hazugságokkal csikarják ki.

A hozzátartozó pedig gyakorlatilag fenntartja a problémát, a betegséget azzal, hogy pénzt ad – nem játékra (nem is arra kéri a játékos), hanem gyógyszerre, ruhára, számlára, bármire. Azonban ezt a pénzt is a hitelező vagy uzsorás zsebe vagy éppenséggel maga a gép szája nyeli el. A gyógyítási folyamatba bele kell vonni a hozzátartozót is – habár ezek az emberek gyors megoldást szeretnének a nyilvánvalóan égető problémájukra, ez bizony nem egyik napról a másikra történik. Több beszélgetés kell ahhoz, hogy az alapítvány helyi szakemberei (a lelkész, valamint pszichológus felesége) reális képet kapjanak egy esetről, egy játékosról. De az is előfordul, hogy a játékos az alapítványt, a tanácsadást is bevonja a játszmába: olyan indokkal kér pénzt a hozzátartozótól, hogy jár tanácsadásra és így „megérdemli"...

Viszont az, hogy a beteg eljött tanácsadásra, Geréb szerint azt is jelenti, hogy a hozzátartozó beszüntette mindenféle anyagi támogatását az illetőnek, mindenféleképpen mélypontra jutott a kapcsolat és akkor azt mondja a beteg, hogy eljön, mert hátha van neki is esélye a gyógyulásra. „Akkor indul el a dolog, amikor a hozzátartozó is reménységet kap arra nézve, hogy ebből van kiút" – vallja Geréb lelkipásztor, akitől azt is megkérdeztük, hogy tud-e olyan környékbeli estről, ami sajnálatos módon tragikusan, öngyilkossággal ért véget.

„Öngyilkossági gondolatok fölmerülnek, találkoztam ilyen történettel, annak határán mozogtak a végső stádiumban, amikor az adósságot kifizethetetlennek találják. A következmény nagy, szűkülnek a lehetőségek és olyankor átvillan az illetőnek az agyán, hogy a kilépés megoldaná az adott helyzetet" – mondta a lelkipásztor, aki arra a kérdésünkre, hogy a városban és környékén melyik az a szerencsejáték-mód, amin a legtöbbet veszítenek a szenvedélybetegek, a hozzájuk fordulók elmondása alapján a játékgépeket nevezte meg.

A Bonus Pastor Alapítványról

Románia lakosságának kb. 15%-a küzd valamilyen függőséggel (legtöbben az alkoholizmussal), de ha a szenvedélybetegek házastársait, szüleit, gyerekeit is az érintettek közé soroljuk, akkor az ország egyharmada tapasztalja naponta a szenvedélyek okozta testi-lelki leépülést. A romániai Református Mentő Misszió 1994-ben alakult, két évre rá pedig Bonus Pastor néven létrejött egy alapítvány, mely a misszió működését segíti, támogatja.

Munkájuk prevencióból (felvilágosító előadások iskolákban, gyerektáborok, felnőttek informálása a média által), terápiás tevékenységekből (tanácsadás-lelkigondozás, hosszú- és rövidtávú terápia) és utógondozásból (támogató csoportok, családlátogatás, rendszeres találkozók, táborok) áll. Öt éve, 2005 márciusában nyitotta meg kapuit a magyarózdi terápiás központ, amelyben 18-45 év közötti férfiak számára nyújtanak segítséget.

Tanácsadói irodát Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Székelyudvarhelyen működtetnek. Geréb Géza lelkipásztor heti rendszerességgel tart csoportos beszélgetéseket minden szerdán fél héttől fél kilencig az Iskola utcai Márton Áron Ifjúsági Házban, ahol a szenvedélybetegek és hozzátartozók külön csoportban beszélik meg a problémákat. Szenvedélybetegek számára ún. Rövid Terápiás Programot legközelebb november 8 és 19 között tartanak Magyarózdon, jelentkezni november elsejéig lehet a 0723-779378-as telefonszámon, további részletek a www.bonuspastor.ro honlapon.