Kérem, ismertesse egy-egy mondatban – és fontossági sorrendben –, hogy Ön szerint melyik az a három probléma, amelyet ha megoldana a városvezetés, akkor jelentősen javulna a városlakók közérzete.

Munka: munkahelyek teremtése a munkanélküliség felszámolása érdekében, hogy legyen egy mankó a fiatalok számára, ne kelljen elhagyniuk Székelyudvarhelyt azért, hogy egzisztenciát tudjanak saját maguk és családjuk számára biztosítani. Ezért ipari parkot kell telepíteni és vissza kell térni arra az időszakra, ami 2008-ig volt, hogy gyakorlatilag Udvarhelyen nem volt munkanélküliség. Most sem szabad a külső tényezőkre fogni mindent, a városvezetésnek proaktív magatartást kell tanúsítani.

Otthon. A minap összeadtam, 350 körüli azon lakások száma, amiket az én időmben építettünk. Ebben benne van a teljes csereháti negyed, úgy a 251 ifjúsági, mint a 32 szociális lakás. Ezeket vagy teljesen átadva, vagy szerkezetkész állapotban hátrahagytam. De ide tartozik a Kuvar és a Rákóczi negyedek két-két lépcsőháza, a Tábor utcai idősek tömbházának a két ötödik emelete 8-8 garzonlakással. Egy hasonló építkezésbe kell belekezdeni ahhoz, hogy otthonteremtésről beszélhessünk.

Biztonság. Nem csak a közbiztonságra utalok, bár az a legfontosabb. Egy olyan szakmailag és erkölcsileg korrekt, tiszta emberre kell bízni ennek a területnek az igazgatását, aki megvesztegethetetlen, szakmailag feddhetetlen. Hogy ezt most városi rendőrségnek nevezzük-e, vagy őrző-védő szolgáltatásnak, ez már teljesen mindegy, a fontos¸ hogy egy ilyennek léteznie kell, hogy ne azok őrizzék egyik-másik szórakozóhelyet, akik esetleg benne vannak a drogproblémákban, hanem legyen ez egy vegytiszta képlet.

Én úgy képzelem el, hogy a város akkor adjon működési engedélyt egy szórakozóhelynek, ha az általa megbízott városi rendőrség őrzi vagy felügyeli azt. Így gondolom a közbiztonság kérdésének a rendezését: a gyerekeinket tudjuk elengedni, az utcán ne legyenek nyílt verekedések, a lakásmaffiát föl kell számolni, szolidaritási alapot kell létrehozni a pórul járt emberek esetében.

De gondolok itt az életminőség biztonságára is, mert azok mellett, amik az elmúlt négy esztendőben történtek – a fizetéseket megvonják, a nyugdíjakat megadóztatják, az áfát megemelik, minden a duplájára drágul – gyakorlatilag hiába van 600 lejes nyugdíjad, lehet, ha ezelőtt négy évvel boldogultál, de most már gyógyszerre sem futja, mert időközben az is megdrágult, az egészen biztos.

Az Ön programjában milyen megoldási javaslatok szerepelnek ezekre a problémákra?

Munkahely szempontjából ipari parkot hoznék létre. Nem jelölöm meg, hogy melyik dűlőt néztem ki erre, mert akkor az ingatlanmaffia most megveszi ezt a területet.

Az ipari parkba vezérhajót kell letelepíteni, mint ahogy volt a Coats. Azért mondom, mert ismerjük ennek a sikeres receptjét: 60 országban negyvenezer alkalmazottal dolgozik és az, hogy m a logisztikai központot is idehozta, azt jelenti, hogy Udvarhelyen telepedett meg.

Közép-kelet Európának ez a legfontosabb bázisa, ami a Coatsot illeti. Ennek köszönhetően tucatnyi vállalat telepedett le körülötte, akik gyakorlatilag a Coats miatt jöttek ide, mert a nagy hajó kikötött Udvarhely partjain.

A másik, hogy inkubátorházat egyeztettem le az UKKSZ-szel, székházat számukra: rangot kell adni a Kis- és Középvállalkozók Szövetségének, mert fontos a bizalomépítés szempontjából.

Munkahelyteremtés szempontjából az önkormányzat így tud segíteni, de nem mindegy, hogy áll hozzá: egy engedélyt hat hónap alatt bocsátunk-e ki, vagy másfél év, esetleg hat nap alatt – nagy különbség van. A vállalkozóbarát környezet arról szól, hogy segíted az adminisztrációban a letelepedni szándékozó vállalkozások ügyintézését.

Lehet abban is gondolkodni, hogy különböző adókedvezményeket biztosítson az önkormányzat, kezdeményezni is fogok ilyet. Ilyesfajta facilitásokban gondolkodni kell.

Az otthonnal kapcsolatosan arra is visszaemlékszem, hogy mikor polgármester lettem a városnak volt a Csereháton egy kis területe. Semmi más nem volt.

Akkor nekifogtunk területeket vásárolni, vagy csere útján területeket szerezni a Csereháton a város javára. Voltak a fabódék a Sziget utca sarkán, voltak a bódék a piacon – ezeket még az én időm előtt építették föl, össze-vissza, ideiglenes engedélyekkel s az emberek véglegesíteni akarták, hogy tudják telekkönyvezni a területet, mert akkor fel tud venni egy bankhitelt, amivel a vállalkozását továbbfejleszti. Azt kértük, hogy az épület alatti területe helyett tízszeresét vásárolja meg nekünk a Csereháton.

Kijelöltük egyiket a másik mellett, elindítottunk egy mozgást, csak azzal, hogy a hivatal aktív módon lépett fel: kitalálta, megkereste a szereplőket, őket összehozta s elindult egy tranzakció. A semmiből építettük.

Egy ideiglenes engedéllyel felépített üzlet alatti területért tízszeresét kaptuk a Csereháton, de az a csereháti földtulajdonos is pénzhez jutott, mert ő a földjét akarta értékesíteni. Hoztunk neki vevőt, aki szintén jól járt, mert véglegesíteni tudta az üzlete épületét, az ingatlanját, amivel tudott már gazdálkodni, mint vállalkozó s közben nekünk kigyűlt az a sok hektár terület, ami ma a Cserehátot viszi a hátán.

Így tudtunk Romániában az elsők között ifjúsági lakást építeni. Ha megnézzük, Hargita megyében lehet, hogy összesen épült 350 ifjúsági lakás, abból 254 Székelyudvarhelyen épült.

A Csereháton, ha már egy lakónegyed kiépült, otthonossá kell tenni.

Iskolát kell nekik teremteni, de az iskola is ott van. A Marin Predaból kell kétnyelvű iskolát csinálni talán. El kell indítani egy magyar tagozatot is, hogy az ottani gyerekek ott kezdjék meg az első osztályt.

De ha otthonról beszélünk, akkor még egy lakónegyednek kell nekifogni. Azon is kell gondolkodni, hogy hogy lehet esetleg családi házas környezetet kialakítani, mint ahogy a Napkelet volt például Udvarhelyen. Promoválni kell azon gondolatokat, amivel az itthon maradást erősíted, a fiataloknak lehetőséget adsz.

A biztonság területét egészen pontosan Csata Mikire bíznám. Ha polgármester leszek, akkor Csata Miklóst fogom fölkérni ennek a programnak a fölállítására. Egy olyan ember, aki szakmailag és erkölcsileg is megfelel. Lehet ez városi rendőrség, vagy egyesület, mindegy, hogy mi a kerete, a lényeg, hogy csírájában el kell fojtani minden olyan törekvést, ami a törvénytelenség irányába mutat.

Hallom, hogy a fiatalság körében a drog az már egy megszokott kérdés. Ezeket mind-mind vissza kell szorítani. Ehhez az kell, hogy akkor kap egy szórakozóhely a várostól engedélyt, amennyiben a városi rendőrség őrzi éjszaka, az ott dolgozókat is felügyeljük. Tehát a drogot ne lehessen bevinni, és, ha van, akkor egészen biztos, hogy elcsípjük.

Mondtam, hogy szolidaritási alapot hozunk létre a lakásmaffia áldozatainak. Ezt azért tesszük, hogy legyen egy működő intézmény a városon belül, hogy amikor fölkeresik a kiszemelt, potenciális áldozatot, azzal, hogy kap néhány ezer euró kölcsönt uzsorakamatra és a végén a házát viszik el a feje fölül, ezt tudjuk megelőzni.

Ezt a szociális alapból tesszük félre. Például az Impala-körforgalom fölösleges költségeiből.

És pénzt spórolunk meg a távfűtési rendszer felszámolásával is.

Jelen pillanatban a távfűtési rendszer évente termel 20 milliárd lej veszteséget, amit a költségvetésből fizetnek az Urbananak. Átutalja a veszteség pótlására, mert egyébként csődbe ment volna a cég. Olyan körülmények között, hogy beruházásra a város ráfordít évi 40-50 milliárd lejt.

Tehát elköltünk félmillió eurót a veszteségre a költségvetésből és több mint egymillió eurót beruházásra. Még akkor is, ha ennek egy része Bukarestből jön, a másik részt a város teszi ki saját költségvetéséből.

Ez egy óriási pénzösszeg. Ha azt mondjuk, hogy felszámoljuk a távfűtést, akkor fölszabadul ez a pénzösszeg. Ennek egy részét lehet a szolidaritási alapra fordítani.

Azt a rendszert, amiről hatezer ember levált, azt veszteségesen fenntartani nem szabad. És innen marad pénzforrás, például a szolidaritási alapra. Azt mondom, hogy az első évnek a veszteségéből megkapja kétezer család a kazánját. A másik három évben felszabadul egy pénzösszeg, amiből lehet gazdálkodni: egy részét szolidaritási alapra fordítod, a másikat a kazánházak átalakítására.

A Bethlen-negyednek lehetne egy szabadidőközpontja, egy kulturális központja, egy kölyökparkja s egy kismamaklubja, mert ma nincs. A Tábor-negyednek legyen egy tornaterme, mert az általános iskolának nincs tornaterme: ezt délelőtt használhatná az iskola, délután a lakónegyed fiataljai. Legyen a fogyatékosoknak egy foglalkoztatási központ, amit a sérültekkel egyeztettem is.

Gyakorlatilag dinamikát adunk a dolgoknak.

Versenytársai programjában van olyan programpont, amelyet Ön is szívesen támogatna? Kiében és mit?

Ha teljesen őszinte akarok lenni, egy írásos anyagot nem láttam senkitől. Az is lehet, hogy én vagyok alultájékozott, vagy én nem találkoztam, de a munkatársaim sem hoztak ilyet. Én közzétettem, a város tizenkétezer családjának megküldtem a Munka, otthon, biztonság című városfejlesztési elképzelésemet. Másokét nem láttam.

Nem látom, hogy mivel lehetne összevetni az enyémet. Ezt, mint ténykérdést mondom, nem szeretnék vele kérkedni, ez a valóság.

Természetesen nyitott volnék elolvasni a másik három jelöltnek is a programját, hogyha egy hasonló lehetőség adatott volna, hogy azokat elolvassam.

Mi az, amit csak Ön tud megadni a Székelyudvarhelyieknek?

Ha egyet kell fölsorolni, akkor azt gondolom, hogy a kapcsolati rendszer. Ahhoz, hogy Udvarhely ismét a történelem fő utcájára visszakerüljön, ezt egyik sem tudja rajtam kívül. Udvarhely az elmúlt négy évben ismét beszürkült, őszi kisváros lett, mint az RMDSZ fotópályázata hirdette 2008 őszén.

Szerintem ezen kell változtatni: Udvarhelyt a kilátástalan zsákutcából vissza kell vezetni a történelem fő utcájára s ehhez kapcsolati rendszerre van szükség. Olyan személyiségre, aki ezzel rendelkezik. És erre, minden szerénytelenségen túlmenően azt gondolom, hogy a mostani felhozatalból szinte kizárólagosan csak nekem van esélyem.

Ha ma kezdődne a kampány, akkor mit csinálna másképp?

A kampányunkat szerintem elég jól csináltuk. Egy elegáns, szép, konstruktív és pozitív kampány.

Hacsak nem az a baj, hogy túl elegáns, túl sportszerű, akkor más kivetnivaló nincs.

Ha Ön nem indulna a választásokon, akkor kire szavazna a versenytársai közül, és miért?

Csedő Attilára. Az ő támogatását írtam alá.

Buntára azért nem ütném, mert ő tragédia a városnak. A nagy lehetőségeket elszalasztotta, egy pályázatot nem tett le, sem erkölcsileg, sem szellemileg nem üti a szintet és azt gondolom, hogy az erkölcs és a politika, a közéletiség elválaszthatatlan egymástól. Azért az nem árt, ha valakinek van esze, ha várost akar vezetni. Erkölcsileg és szellemileg szerintem nem odavaló.

Tankó egy másik eset, neki annyik csak a küldetése, hogy megossza Szász Jenő szavazatait.

Minden Tankóra leadott szavazat Buntát segíti, mert egyfordulós a rendszer. És talán ez a legfontosabb üzenet, amit ezzel kapcsolatosan el szeretnék mondani.

Ezért én hármuk közül csak Attilának adnék bizalmat.

Kit tart igazi versenytársnak és miért?

Buntát. Nem azért, mert a saját kvalitásai alapján az volna, hanem mert gyakorlatilag az RMDSZ-nek, a baloldalnak van egy jelöltje, és a jobboldalnak van három.

Mert jobboldali jelöltnek tartom mind a másik kettőt. Ezért egyedül Bunta vetélytárs, mert egyedül van a baloldal részéről.

Kisgyerekkorban, arra a kérdésre, hogy mi szeretnél lenni, ha nagy leszel, elég kevesen válaszolják azt, hogy polgármester. Önt mi motiválta abban, hogy polgármesternek jelöltesse magát?

A közéletiség szerelmese diákkoromban lettem, a Brassói Magyar Diákszövetségnek (BMDSZ) voltam a vezetője '91-től '93-ig, engem ott ért az úgynevezett rendszerváltás.

Harmadéves diák voltam, amikor a társaim megkértek, hogy a BMDSZ-t rántsam gatyába, ahogy szokták mondani. Akkor szerelmesedtem bele ebbe a munkába.

Akkor éreztem meg, hogy végülis nincs egyéni boldogulás a közösség fölemelkedése nélkül. A közösségépítésben leli meg az ember a legnagyobb örömét. Utána lettem az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) elnöke.

Magyarán fiatalkori, diákkori élményeimből fakad a közösségszolgálat iránti elkötelezettség.

Ha kifogná az aranyhalat, mi lenne az első kívánsága?

Nincsenek aranyhalak, csak díszhalak vannak. Mesebeli aranyhalak nincsenek. De ha tőle kérni kellene, akkor talán a közösségi jogok garantálását, kodifikációját kérném, ami azt jelenti, hogy autonómia. Minimum autonómia. Amikor a magyar közösségnek minden jár. Alapszinttől az egyetemig, iskola, kulturális élet, hivatalos nyelvként használhatnánk az anyanyelvünket.

Féltem Székelyföldet. A népességfogyás, a kivándorlás miatt féltem Székelyföldet és azt érzem, hogy gyakorlatilag soha nem volt ilyen veszélyben a Székelyföldünk, mint most. Legalábbis az újkori történelmünkben nem. Székelyföld addig Székelyföld, amíg hétszázezer magyar lakja. Látjuk a szász vidékeket, hogy mi lett belőlük.

Ha elmennek a fiataljaink, akkor vége. Ezért kérném az autonómiát, hogy jöjjenek vissza a fiataljaink. Van csomó olyan fiatal, vagy családok, akik elmentek, de visszajönnének, ha van amire. Hallottam ilyen külföldi, egykori innen elszármazott testvéreinknek a bíztatását, hogy harcoljátok ki, s akkor visszajövünk.

Ha aranyhal nincs is, de a gondviselés segítségét mindenféleképpen kérném. Ezen túlmenően meg azt, hogy legyen sok gyermekáldás, hogy ne hagyjuk elnéptelenedni ezt a földet s harmadikra meg azt kérném, hogy egészsége legyen mindenkinek, hogy a gyerekeiket s az unokáikat tudják fölnevelni. Gyermeket, egészséget és autonómiát kérnék, ha három kérés volna.

Pöttyös vagy kockás?

Csíkos.