„Kiesett az X-Faktorból, de nagyon jó volt" – múlt vasárnap óta nagyon gyakran hallani ezt a mondatot Székelyudvarhelyen. Abodi-Nagy Blanka neve nemcsak a városban, hanem egész Erdélyben ismert lett, s ha nem is jutott be az RTL Klub tehetségkutató műsorának legjobb egytucatjába, a versenyben előadott produkciói emlékezetesek maradnak.

Fotó: Kakasy Botond

Blanka tízéves kora óta él Székelyudvarhelyen, ahol az elmúlt években egy rendezvény-zenekar énekesnőjeként lett ismert. A versenyből múlt vasárnap esett ki (akkor adta a tévécsatorna azt a felvételt, amin mentora, Nagy Feró közölte vele, hogy nem viszi magával), néhány nappal utána egyeztettünk interjút.

A tömbházlakásba betoppanva Johnny, a másfél éves cocker spániel fogad – és persze Blanka, aki a fotók kedvéért gyorsan igazít egyet a haján, majd ismert kedves mosolyával várja kérdéseinket.

Mi az első emléked, ami az énekléssel, a zenével kapcsolatos? Emlékszel az első dalra, az első lemezekre, amit hallottál?

Van nekem egy kazettám is, amit dédnagymamám készített: óvodásként sokszor voltam nála, és felvette kazettára, ahogy éneklem az Alma a fa alatt, A malomnak nincsen köve stb. gyerek-népdalokat. Én amióta az eszemet tudom, egész pici gyerekkorom óta énekelek, a szüleimtől is ezt hallottam, hogy mindig énekeltem.

Második vagy harmadik osztályos koromban voltam regemondó versenyen, ahol olyan regét mondtam el, amiben dal is volt, és nyertem egy különdíjat – akkor fedezett fel a tanítónéni, Lakatos Irénke. Akkor még Szovátán laktunk és a 2-es általánosba jártam – tulajdonképpen Marosvásárhelyen születtem, majd Szovátán éltünk egészen ötödik osztályos koromig, amikor Székelyudvarhelyre kerültem a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolába.

Ezek szerint a szüleid tudatosan erre a pályára irányítottak már kisgyerek-korodban. A Pallóban már énekeltél és fuvoláztál.

Én úgy képzeltem a Pallót ötödikben, hogy bejövök s aktuális slágereket is fogunk énekelni, persze nem úgy volt. Eleinte zongorázni tanultam, fuvolista lettem négy évig, közben kórusra jártam, de hangot nem képeztek, mert állítólag olyan kicsi korban még nem kezdik el. Aztán kilencediktől kezdtem énekórára járni Kocsis Ilona tanárnénihez.

Mi az, amit egy tinédzsernek megtanít egy szakember, egy énektanár?

Legelőször megtanítja a légzéstechnikát, hogy vedd a levegőt, mert nagyon fontos, hogy legyen tartása a dolognak, hogy ne legyenek hangszálproblémák. A tanárnő nekem mindig elmagyarázta, hogy mi az, amit éppen tanulunk, milyen lelkületű az a dolog.

Akkor előadni is tanított, nemcsak énekelni.

Igen, megtanította, hogy képzeljem magam bele abba a világba. Mindig megkezdődött az óra, bemelegítettünk, s azután vettük a darabot – megmondta, hogy az a darab honnan származik, milyen világból, hogy adjam elő, s akkor gyakoroltuk.

Érettségi után megpróbáltál erre a pályára felvételizni?

Megpróbáltam, de pótfelvételire mentünk, mert az januárban vagy februárban volt, s akkor még nem tudtuk, hogy sikerül-e az érettségink. Ez Budapesten volt, a Kőbányai Zenestúdióban: egyik osztálytársammal mentünk, de szerintem nem is voltunk eléggé felkészülve rá. Akkor nem sikerült, s úgy hirtelen tanácstalan lettem, hogy mihez kezdjek. Semmiképpen nem akartam klasszikus zenét tanulni, mert az iskolában sem szerettem nagyon, egy kicsit feketebáránynak is tűntem, mert nem szerettem gyakorolni a klasszikus zenét, lett egy olyan se nem klasszikus, se nem könnyűzenei stílusom.

Ezek szerint inkább a popzene vagy a dzsessz vonzott már akkor is.

Mindenképpen! Csak Romániában nincsen olyan iskola, ami ezzel foglalkozik.

Utána nekifogtál dolgozni, vendéglátós zenekarban énekeltél – milyen „kaland" volt az?

Miután nem sikerült a Kőbányai dolog, és nem tudtam, hogy mihez kezdjek, jött az ajánlat, hogy Olti Attila keres énekesnőt. Megtaláltuk a közös hangot, közel négy évig zenéltem vele, gyakorlatilag minden hétvégénk foglalt volt. Jó tapasztalat volt csapatban dolgozni. Megtanultam alkalmazkodni más zenészekhez, megtanultam az embereket egy kicsit közelebb engedni.

Tudod, mindig félős voltam, nem nagyon mertem énekelni, még megszólalni se nagyon. Megtanított a rutin. Minden héten több tíz vagy több száz embernek kellett zenélni, kicsit közvetlenebb lettem, s nem mellékesen a hangom is fejlődött azáltal, hogy gyakoroltam.

Az elmúlt években milyen zenéket hallgattál? Mi az, amire odafigyelsz, amit szívesen meghallgatsz itthon?

Az az igazság, hogy amikor már benne voltam a rendezvényes zenélésben, akkor untam egy kicsit zenét hallgatni – azt akartam, hogy inkább szavaljanak nekem, ne hallgassak annyi zenét. De amikor hallgattam, akkor a klasszikus dzsessz-sztenderdeket Ella Fitzgeraldtól például. De most Adele-t is nagyon szeretem, aktuális slágerei vannak, de a nagyobb énekesnőket – mint pl. Christina Aguilera vagy Céline Dion – is szeretem hallgatni, mert úgy érzem, hogy van, amit el tudok lesni tőlük. Próbálkozom, aztán kiderül, hogy mennyire eredményesen.

Voltál már versenyen több ember előtt, például az Erdélyi Médiabefutón, aztán 2010-ben elmentél az X-Faktor válogatójára. De egyből haza is jöttél.

Az úgy történt, hogy munkahelyről mentünk oda, egy rendezvényen kellett zenélnünk, ahonnan nem mehettünk el, muszáj volt részt vennem. Hajnali öt órakor indultunk, délutánra értem oda hullafáradtan és rekedten, mert egy éjjelt végigénekeltem – hát nem voltam megnyerő. Gondolom, végülis érthető, hogy nem választottak be, nem lehettem valami szép látvány.

Viszont idén már az utolsó küszöbig jutottál az X-Faktorban. Az alatt a néhány hét alatt mi volt a legfontosabb tapasztalatod?

Én azt mondanám, hogy idegileg megedzett. Megtanultam gyakorolni a türelmet, mert elég alkalmam volt rá, és azért megedzették az idegrendszeremet rendesen, úgy érzem. Olyan dolgokban álltam helyt, amik nekem ismeretlenek voltak, és nem gondoltam, hogy teljesíteni tudok bennük.

Például?

Például, amikor először kiálltam a mentorok elé a Boldogság, gyere haza dallal, az egy sokkoló élmény volt. Nem gondoltam, hogy ennyire megijedek. Mégis leküzdöttem, mégis kijött a szó a számon, mégis elénekeltem. Vagy, amikor a táborban is sokszor várattak. Amikor beválasztottak a legjobb huszonnégybe, ezt hármasával tették az ötven résztvevővel, és én voltam a legutolsó, akit szólítottak. Ott is lerágtam a körmeimet. Az önuralmat is nagyon gyakoroltam.

Gondolom, hogy a tévéfelvételek adásba kerülése után még többen megállítanak az utcán.

Azelőtt nem nagyon ismertek az emberek, mert itt Udvarhelyen ahhoz képest kevesebbet zenélünk – ezért nem is nagyon szólítottak le. Most meglepően sokan szólítanak meg, hogy „Jaj, szia, te vagy, Blanka? Jaj, de jó, úgy szorítottunk, kár, hogy kiestél!" Kedves tőlük. S amikor megyek az öcsém, Márk után az iskolába, akkor lerohannak a gyerekek.

Mit gondolsz azokról az előadókról, akik nyertek meg hasonló, tévés tehetségkutatót és szintén határon túliak? Rúzsa Magdi vajdasági, Tolvai Renáta nagyváradi, László Attila kézdivásárhelyi. Gondolom, hogy követted őket a tévében.

Sajnos, az akkori munkám miatt nem, mert mindig hétvégén zenéltünk. De mindenképpen úgy gondolom, hogy határon túlinak egy kicsit nehezebb.

Miért?

Azért, mert határon túli... Mert mégsem otthon van, s az emberek különbözőek: van, akinek tetszel, de egy magyarországi, aki talán ugyanúgy tetszik, mégis közelebb áll a szívéhez.

Ez a mentorokra is érvényes?

Szerintem a mentoroknál ez nem számít, vagy legalábbis nem kellene számítson. De amikor az igazi verseny megkezdődik az élő show-ban, ott már az embereknek számít, hogy romániai magyar vagy pedig magyarországi vagy.

Lesznek még hasonló tehetségkutatók, tervben van, hogy még megpróbálod?

Nem tudom, hogy erre mit mondjak. Szerintem, hogyha mennék, akkor sem árulnám el senkinek. Hogyha eljutok, és sikerül, akkor jó, de én nem szeretném hangsúlyozni, hogy jövőre elmegyek, és megmutatom. Ha nem sikerül, akkor megint az van, hogy jaj, szegény... Még sok víz lefolyik addig a Dunán, és kiderül.

Most mindenképp keresek egy tanárt, aki fejlesszen, mert bizony a tábor alatt rájöttem, hogy nagyon sok a hiányosságom. Úgy gondolom, hogy fejlesztenem kell magam attól függetlenül, hogy megyek-e. Majd az idő elhozza, majd érezni fogom biztosan.

Jelenleg mivel foglalkozol, mivel telnek a mindennapjaid?

Nemrég költöztünk új lakásba, most a kutyámmal meg az öcsémmel, Márkkal vagyok. Közben gyakorolgatok, el tudok járni órákra Vásárhelyre egy tanárnőhöz. A zenekarban a verseny miatt már nem vagyok, nekik van egy más énekesnőjük, nagyon ügyes, én pedig szabadúszó lettem. A volt dobosunk néha szokott hívni az új zenekarába, Szovátán van egy másik zenész, akivel szintén együtt szoktam zenélni. Szerencsére akadnak, hívogatnak, annyira megismertek már, hogy kenyér nélkül nem maradok.