Sokan szurkoltak a tavalyi X-Faktoron Baricz Gergőnek, aki végül harmadik helyen végzett, s ez megalapozta számára a hírnevet. Tavaly már nagylemeze is megjelent a 23 éves, a Gyergyószentmiklós melletti Borzontról származó fiatalembernek.

A hétvégén, Székelyudvarhelyen járt, s a Székelyföldi Legendárium világa alapján felépített amatőr színjátszó fesztivál zsűrijének tagja volt. A zsűrizés után a G. Caféban beszélgettünk.

Milyen volt kalandozni a budapesti „celebvilágban" és ez tart-e még?

Nekem ez egy próbálkozás volt arra, hogy kitörjek, mert nem voltam légedett az életemmel - ez leginkább arra vezethető vissza, hogy furcsa személyiségem van. Még most is barátkozom önmagammal, s mindig mártírkodom. Volt az a pont, amikor úgy éreztem, hogy kellene egy váltás, így már vártam, hogy megjelenjen a felhívás a tehetségkutatóra.

Úgy fogtam fel, mint egy kis zarándoklatot. Azért voltak benne ezek a kalandos sztorik, mint például az, hogy autóstoppal utaztam fel Budapestre. Ezeket én választottam, pedig megtehettem volna, hogy a szüleimet megkérjem arra, hogy támogassanak.

Sokan azt hitték, hogy én egy szegény családból származom, miközben az az igazság, hogy, bár nem gazdagok a szüleim, de azért nem vagyunk szegények. Csak én akartam így, minél visszafogottabban, úgy, ahogy egy igazi zarándok teszi – s épp ezért az első meghallgatásom lehet, hogy pont ezért sikerült. Én szeretek lélekből csinálni dolgokat, mert egyelőre zenészként nincs más, hiányzik a háttér, a tapasztalat.

Lemezed jelent meg, fellépéseid is vannak, hogy zajlik az életed?

Elég képlékeny az életem, s azon csodálkozom, hogy ahhoz képest, mi szokott lenni általában egy tehetségkutatós versenyzőnek a sorsa, én még nem tűntem el. Még kíváncsiak rám az emberek. Nem akartam beadni magamat abba a gépezetbe, ami általában ilyenkor beszippantja a versenyzőket.

Ráálltam erre a vonalra, hogy én szerzem a dalaimat – azt szoktam mondani, hogy kicsit sárga, kicsit savanyú, de ez az enyém. Fejlődök, majd meg akarom találni a saját hangomat, utamat úgy, hogy különleges is meg hiteles is legyen egyben.

Kacérkodtál a hazaköltözéssel is.

Mindig is azt mondtam, hogy harmincéves koromra biztosan hazaköltözöm. Az élet értelmét én a családban látom, szeretnék gyerekeket, szeretnék visszaszállni a földre. A zenei stílusomat is próbálom úgy összehozni, hogy földhözragadtabb legyen, mert az emberek egy kicsit elszálltak.

A családommal mindenképpen itt szeretnék jövőt, engem itt nevelt fel az édesapám – szükség van ugyanarra a környezetre, hogy a gyerekeim értsék majd, miről beszélek.

Mennyire más Gyergyószentmiklóson beülni egy kocsmába sörözni, mint Budapesten? Hol kérnek több autogramot?

Mindenképpen itthon. Ez annak tudható be, hogy ide bárki jöhet az ismertebb magyar emberekből, jobban kitűnik a tömegből, mint Pesten. Ott azért vannak sokan, akik ismert emberek. ezzel foglalkoznak.

Ami a zenén kívüli tevékenységedet illeti, milyen projektekhez adod a nevedet, arcodat, hangodat? Itt van például a Székelyföldi Legendárium.

Mint közismert személynek, van egy olyan feladatom, hogy fel kell vállalnom bizonyos dolgokat, például a Legendáriumot. Hangsúlyozom, hogy fontos nekem ez a projekt, rengeteg fantáziát látok benne, mert a következő generációt székelyebbé lehet nevelni, anélkül, hogy teljesen elzárnánk a külvilágtól.

Próbálom támogatni bármivel, amit én hozzá tudok tenni. Ilyen volt most ez a színjátszó fesztivál is – az ilyenekhez nagyon szívesen adom az arcomat, hangomat, nevemet.

Milyen előadónak látod magad a jövőben? Együttesben gondolkodsz, aminek a frontembere leszel vagy kísérőzenekarod lesz?

Próbálok saját stílust létrehozni, én írom a dalokat, én leszek a frontember, de nagyon szeretem azt, amikor az emberek hozzátesznek az én munkámhoz valamit, és nem vitatom el tőlük a munkájukat. Tehát ha van mögöttem egy zenekar, akkor nem azt fogom mondani, hogy minden az én érdemem, hanem elismerem őket, mindig meg szoktam említeni őket. De ettől eltekintve én leszek a frontember.

Egyrészt kiharcoltam egy nevet magamnak a tehetségkutatóval – az most már tökmindegy, hogy megérdemeltem-e vagy nem, de a nevemet ismerik. Erre pedig lehet építeni, mert tegyük fel, hogy úgy hozza a szerencse vagy az élet, ha ügyes leszek és talpraesett, akkor elő tudok majd jönni egy jó anyaggal, egy jó szellemi értékkel.

Rengetegen előjönnek amúgy ilyennel, de nincs meg a nevük ahhoz, hogy tudják terjeszteni. Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy nekem már van, csak jó volna valami istenit összehozni.

Több olyan erdélyi előadó van Magyarországon – gondolok itt Maszkurára, Bocskor Bíborkára (Magashegyi Underground) vagy Marthy Barnára – akik nem ezen az úton valósították meg azt, hogy ismert énekesek legyenek. Te mit gondolsz, mennyire különbözöl tőlük?

Ez nagyon kétélű dolog, mert sokkal gyorsabban és nagyobb népszerűségre tettem szert ezen az úton. De az, hogy hiányzik a tapasztalatom, vitathatatlan, s emiatt egy kicsit az önbizalmam sem az igazi.

Istenigazából nincs recept. Ha bejárod azt az utat, amit ők, akkor minden szavad mögött ott van az izzadságos munka, amit eddig elvégeztél azért, hogy boldogulj ebben a szakmában. Épül az egész, és te is fejlődsz. Azzal, hogy hirtelen kerülsz fel a csúcsra, ahonnan a mélyvízbe dobnak, sokkal nehezebben találod meg a helyedet.

Egyrészt a zenésztársadalom sem ismer el annyira, másrészt meg önmagaddal szembenézve is néha úgy látod, hogy ez nem teljesen megérdemelt. Én csak magamról beszélek: vannak ilyen „egóhiányos" pillanataim, amikor úgy érzem, nem is tudom, mit tudnék csinálni, hogy megtaláljam a magam útját.

De próbálkozom. Elég nehéz. Egyre nő a rajongói táborom, nem tudom, hogy, de ez egy csoda számomra és bátorít... Egyre többen elismernek, és ez egy jó dolog.

Ha tíz év után ugyanitt beszélgetünk, az mit fog jelenteni?

Ha tíz év után ugyanitt beszélgetünk, az két dolgot jelenthet. Azt, hogy nem vittem többre, mint ahol most vagyok, vagy akár még gyengébben állok, és beléptem a G. Caféba egyet kávézni. Vagy azt, hogy nagyon jól összejött minden, világhírre tettem szert, de nem szálltam el magamtól annyira, hogy ne jöjjek be a G. Caféba kávézni.