Többé-kevésbé rendszeresen bemutatjuk Székelyudvarhely összes sportműhelyét – ezt úgy tessék érteni, hogy ellátogatunk olyan edzésekre, ahol csapatban folyik a munka. A profi sportolókkal ugyan összemérjük az erőnket, tudásunkat, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy belülről megmutassuk, milyen is edzésre járni.

Az asztalitenisz és a floorball után most a CrossFitet választottuk: a Nagy-Küküllő partján, a vasúti híd tövében álló edzőterembe látogattunk el, ahol Kálmán Zsolt edző vett kezelésbe.

A CrossFit tulajdonképpen az egész testet edzi, nemcsak a végtagokat – ha kitartó vagy, akkor már néhány hónap alatt óriási változásokat tudsz elérni, persze csak akkor, ha valóban szükséged van rá. Amerikai dolog, különleges felszerelés nem kell hozzá, több sportág mozgáskészletéből áll össze, vannak benne elemek az atlétikából, a tornából, a súlyemelésből és másokból is.

Szivacspadlós teremben van az edzés, zokni-póló-rövidnadrág a felszerelés, rajtam kívül még három fiatalember kezd melegíteni Zsolti vezényszavára. Előtte megkérdezi, hogy valamilyen egészségügyi problémám van-e. A válasz: nincs, pár hete focizás közben megütődött az egyik oldalbordám, de helyrejött. A háttérben kacarászó fotósunk, Csedő szerint az enyhe elmebajosságot, illetve nem fizikai természetű agyi problémát azért meg kellett volna említenem.

Laza kocogással kezdünk, közben bemelegítő gyakorlatok (térdemelés, sarokdobás, indiánugrás, nyújtások, stb.), majd tapsra a földre ugrunk és fekvőtámaszokat, illetve hasizomgyakorlatokat végzünk. Utóbbit szoktam csinálni odahaza is reggelenként, előbbit viszont szinte egyáltalán nem, így ez már okoz nehézséget, Zsolt rám is szól, hogy egyenes legyen a tenyerem, és a mellkasom menjen mélyebbre.

A következő körben már guggolni kell: tapsra megállunk, nyújtott karral ötöt guggolunk, majd futunk tovább.

Jön az ötkilós, lágy gumilabda egymásnak dobálása. Ez egy ilyen szilikonszerű anyagból készült valami, az a lényege, hogy elkapd, és egyből dobd is vissza a másiknak – az ütem pörög, rólam pedig egyre jobban kezd folyni a víz.

A kombinált része, amikor egy ember kettőnek dobja vissza felváltva a labdát, még megerőltetőbb.

Jön egy keményebb gyakorlatsor. Mivel négyen vagyunk, Zsolt négy gyakorlatot végeztet, de egyszerre: az első ember a fal mellett, kötelekbe kapaszkodva gyertyázik a falig (ezt harmincszor kell megcsinálni), ezalatt a második vállból nyom felfele egy súlyt, a harmadik két kézzel emel két súlyt, szakaszosan, a negyedik pedig egy 12 kilós kettlebellt tartva két kezében, és guggolásokat végez.

Na, itt egy idő után már nem bírtam. Az első a felnyomós súly volt, s bizony éreztem, hogy a felsőtestem, a vállaim, karjaim nem képesek ezeket maradéktalanul végrehajtani. Azt éreztem, hogy nagyon akarom, de egy idő után már képtelen voltam felemelni a súlyzót.

Jön a váltás, két kis súlyzó a két kézbe, azokat egy csuklófordítást közbeiktatva kell fej felett, nyújtott karral összeérinteni. Egy darabig megy, de itt is kezdenek fáradni a karjaim.

A harmadik a kettlebellel való guggolás. Jónak tűnik itt is az indulás, vigyázni kell az egyenes hátra, Zsolti szól, hogy menjen mélyebbre a láb. Azzal nincs baj, nem fárad annyira (a bicajozás, a futás és a foci valamennyire kondiban tartják), de a karjaim ismét megadják magukat.

Ezután még hátra van a láb- és törzsemelés a padlóról, egyenes lábbal: ezt sem tudom megcsinálni, sőt a megütött bordámat is érezni kezdem, amikor a testsúlyom egy része ránehezedik. Abba is hagyom, nem győzöm törölgetni az arcomat és a fejemet.

Kihasználva azt, hogy Zsolt éppen egy másik gyakorlatot készít elő, pihenek egy kicsit. Ez amolyan kényszerpihenő, mert érzem, hogy egyszerűen nem tudom egyenesen tartani magamat, annyira elfáradt a felsőtestem.

Közben a levezető gyakorlatom jön, ez egy padon való testhúzást jelent. Nem könnyű ez sem így elsőre, úgy meg kell húznom magamat, hogy a szakállam a csövet haladja meg.

Fárad a karom, de egészen biztos, hogy ha rendszeresen csinálnám, akkor bizony nagyon sokat erősödne, és meg is vastagodna.

Megköszönjük szépen Zsoltinak a "tortúrát", kifújjuk magunkat és sietünk, hogy elérjünk focizni. Csedő – aki végigfotózta a majd' egyórás edzést – szerint nem igazán vagyok normális, hogy ezek után még képes vagyok egy óráig futni, és rúgni a labdát.

Amúgy az edzés alapján úgy véli, a fickó egy szadista, én pedig mazochista vagyok, mert engedtem, hogy kínozzon. Tény, hogy alig tudok válaszolni neki a fáradtságtól, de a fociba is sikerül belerázódni pár perc alatt, sőt másnap reggel – a várakozásomtól eltérően – nem is ébredtem izomlázzal.

Mindent lehet, csak akarni kell. Sportolni pedig nem kötelező, de ajánlatos!

A szenszei értékel

Kérésünkre, hogy értékelje Katona teljesítményét, Zsolti laza hümmögéssel indít. „Látszik, hogy focizik, fut, és bringázik, a lábai rendben vannak" - sorolja a pozitívumokat.

 

„A bemelegítés első felét, az alapgyakorlatokat jól bírta, aztán utána, amikor a felsőtestre is szükség volt, elkezdte feladni" - folytatja. Kiemeli, hogy a Katona által űzött sportágak erősítik ugyan a lábat, de a felsőtestet egyáltalán nem, így teste egyenlőtlenül és aránytalanul fejlődik, ami nemcsak sportoláskor, de a mindennapokban sem jó - sok edzés minden testrészre, és ez javítható.

 

Az izomláz kapcsán meg nem árt tudni, hogy sokszor csak két nappal később jön elő...