Nem sorolom fel az életrajzi adatait, hiszen az ezekben az órákban mindenütt megtalálható, ezeket megtalálhatjuk itt vagy itt vagy itt.

Az Aranycsapat legendás 2-ese szerencsénkre élete utolsó éveiben is fáradhatatlanul járta a Kárpát-medencét, élő nagykövete volt az egyre fogyatkozó, egykori világverő együttesnek. Emlékezetes lehet a székelyudvarhelyiek számára például az az este, amikor a 6:3, avagy játszd újra, Tutti! című magyar játékfilmnek udvarhelyi bemutatója is volt 1999-ben.

A Stúdió Moziban volt akkor Buzánszky, a tavaly elhunyt Grosics Gyula, illetve Szepesi György rádióriporter. A 2006-ban elhunyt Puskás Ferenc akkor már nagyon beteg volt, Hidegkuti Nándor – ő 2002-ben halt meg – otthon felejtette az útlevelét és ezért nem tudott Udvarhelyre jönni.

Az is ismert, hogy Buzánszky Jenő mindig készséges volt az újságírókkal, mindig ráért egy jó beszélgetésre, ha azt kértük tőle. Szinte minden sportújságírónak van valamilyen személyes története. Jómagam is többször készítettem interjút az Aranycsapat egyetlen nem pesti tagjával, sőt egyszer abban a megtiszteltetésben is volt részem, hogy egy magyar válogatott focimeccset a szüleim lakásában együtt nézhettem vele.

2001. szeptember 1-én, szombaton történt, aznap délután játszották a Grúzia–Magyarország (3–1) vb-selejtezőt. Buzánszky Jenő másnap Farkaslakán focipályát avatott, de szerette volna megnézni a meccset – azonban az ottani kábeltévén nem volt fogható még a TVR2, a meccset pedig ez közvetítette (a románok és a magyarok egy csoportban voltak akkor is).

Jakab Zoltán, a farkaslaki esemény főszervezője (az FK Székelyudvarhely jelenlegi klubelnök-edzője) hívott fel, hogy hol nézzük a meccset Udvarhelyen, mert volna egy illusztris vendége – így történt, hogy azon a szombat délutánon Jenő bácsi Jakab Zolival érkezett a blokklakásba, ahol már többen össze voltunk gyűlve az akkori baráti társaságból. A román tévé mellé – akárcsak a nyolcvanas években – a Petőfi Rádiót fogtuk be. Maga a meccs katasztrófa volt, a grúzok úgy elvertek, mint a jég a határt. A mai csapatból a kapus Király Gábor játszott, illetve Dárdai Pál, a mostani szövetségi kapitány csereként lépett pályára.

Jenő bácsi a tévé elé lehuppanva a meccs előtt még bizakodva döntött az ásványvíz mellett a száraz fehérborral szemben, de a második grúz gól után elképedve szólalt meg: „Fiúk, töltsetek egy pohárkával, mert nem bírom ki..." Az első gólnál nagyon felmérgelődött a magyar védők bénázása miatt, idegesen topogott zokniban a szőnyegen, a meccs hevében nemcsak neki hagyta el egy-két keresetlen, csúnya szó a száját, annyira minősíthetetlenül játszott a csapat aznap. A végén a „ha nem látom, nem hiszem el" kijelentéssel állt fel szomorúan a kanapéról, bevallása szerint úgy érezte magát, mint a '86-os magyar–szovjet (0–6) meccs után.

Akkor készült a fénykép is, ezt Kápolnási Zsolt tanár készítette, balról jobbra Józsa Csongor, Tóth Barna, Katona Zoltán, magyar zászlóval a néhai Lőrincz Zoltán, Buzánszky Jenő, Jakab Zoltán és Jakab András ülnek. A képről lemaradt Jakab Árpád, ő Andrástól balra foglalt helyet.

2008 őszén egy terjedelmes televízió-interjút is készíthettem élő adásban Buzánszkyval – akárcsak a korábbiakban, abban is a magyar labdarúgás legdicsőségesebb korszakáról beszélgettünk, vagyis az ötvenes évek magyar Aranycsapatáról.

Vasárnap este óta a mennyei csapat kiegészült: Buzánszky Jenővel, a jobbhátvéddel lett teljes a névsor.