A Kollégium-kerttől az olimpiákig – ez a címe Katona Zoltán könyvének. Azon szerencsések közé tartozom, aki már akkor olvashatta ezt az igényes kivitelezésű kiadványt, amikor még csak papírlapokon volt. A szerzőt, a kézilabdát jól ismerem, így könnyen ment a beszélgetés.

Helytörténeti, egyben sporttörténeti könyv jelent meg, melynek bemutatóját január 23-án, csütörtökön 17 órától tartják a városi könyvtárban. Kedvcsináló, felvezető a szerzővel készített interjú.

Az udvarhelyi labdarúgás-, illetve a foci Eb-k története után egy újabb könyvet írtál, ez pedig a székelyudvarhelyi kézilabdázás nyomon követése a kialakulásától napjainkig. Miként született meg az ötlet, hogyan kezdted el a munkát?

Miután megjelent az udvarhelyi labdarúgás története, beszélgettem pár emberrel, akkor már megfogalmazódott ennek az ötlete. Az egész oda vezethető vissza, hogy 2006-ban a Babeş-Bolyain államvizsgáztam, akkor a dolgozatomat Székelyudvarhely sporttörténetéből írtam. Egy aránylag nem kutatott terület, ugyan vannak fennmaradt dolgok, de ezek nem teljesek.

Jött a polgármesteri hivatal kérésére a focitörténet, ez egy rövidebb, vázlatosabb munka volt, de mindenképpen átfogóbb, mint az addig megjelentek. Ezt követően kért fel 2012-ben Benedek Árpád Csaba, az SzKC akkori ügyvezető igazgatója, illetve a Hargita Megyei Kézilabda Szövetség elnöke, hogy készítsem el ezt.

Úgy kezdtük el, hogy a váz a dolgozatomban megvolt, azt már tudtam, hogy milyen fejezetekre, korszakokra lesz osztva. Az interjúkat 2012 őszén kezdtem el készíteni, felhasználva a 2005-ben csináltakat is. 2013 tavaszán ültem le, hogy ezeket összekössem.

Tehát egyéves munka, de ha az előzményeket tekintjük, akkor több.

Nem úgy kell elképzelni, hogy ezzel keltem, feküdtem. Egy-egy hétvégén, vagy egy csendesebb hétköznap délután készítettem a beszélgetéseket, nagyjából ekkor is ültem neki, hogy megírjam a szöveget. Volt, amikor nagyot haladtam, volt, amikor valami akasztott, csak néhány sor jött össze. Időben, dátumot tekintve, több mint egy év kellett.

Amikor elkezdted a munkát, akkor hirdetéseket tettél fel, hogy bárkinek információja, fotója van az udvarhelyi kézilabdázásról, azt juttassa el hozzád. Érkeztek olyan infók, képek, amelyekről nem is volt tudomásod?

Persze. Volt egy képem az egészről, de minden részletet azért jómagam sem ismertem. Voltak, akik hoztak egy régi fotót, egy újságcikket, meccsjegyzőkönyvet, mondtak történeteket, amelyeket én nem tudtam. Az enyém a váz volt, a többit ők tették hozzá, kicsipkézték a széleit azok, akikről szól tulajdonképpen a történet.

Kik segítettek a legtöbbet?

Akinek nagyon sok köze volt az egészhez, az Benedek Á. Csaba, a megbízó, a felkérő. Vele állandóan egyeztettünk, folyamatos volt a kommunikáció, hogy hol tartok a könyvírásban, mit kell még beszerezni, hozzátenni. Sófalvi László, az SzKC volt alelnöke futószalagon szállította az interjúalanyokat. Még ki kell emelnem dr. Kinda László, valamint Mészáros Imre tanár segítségét, mindketten az 50-es, 60-as évben kézilabdáztak. Ők mindvégig lelkesek voltak, többször felhívtak, hogy állok, szívügyüknek tekintették ők is a kiadványt.

Hogyan lehet felosztani Udvarhely kézilabdázását?

Ez a könyvben fejezetenként jól látható. A kezdeti időszak az 1930-as évek végétől egészen a 40-es évek közepéig tart, ekkor alakultak az első csapatok, megismerkedett a város a sportággal. Követte az első fellendülés, a 40-es évek végén, ami az 50-es években lehanyatlott, azonban ekkor kezdődött el a kemény ifinevelés, ami később éreztette hatását.

Miklós Magdolna lő kapura az Akarat-pályán, valamikor a hetvens években

A 60-as évek a férfiak szempontjából mélypont, de akkor kezdett felemelkedni a női szakág, ez kicsúcsosodott az 1976-os országos bronzéremmel. Utána zuhanórepülés. A 80-as évek végén következett egy nagyon fontos periódus mind a férfi, mind a női együttesnél: feljutottak, megragadtak a másodosztályban. Ezt törte kettőbe a rendszerváltás, a sportolók kivándorlása. A 90-es évek végén volt egy kis felvillanás, amikor a nők játszottak három idényt a B-osztályban, de az is összeomlott.

Aztán jött 2005-ben a fiúknál a nagyifjúsági országos bajnoki cím, amit követett a Székelyudvarhelyi KC sikertörténete. Amennyiben grafikonon kellene lerajzolni a kézilabdázást, akkor igencsak hepehupás lenne, egyszer fenn, egyszer lenn.

Külön kell venni a nagypályás és a mostani kézilabdázást, mint ahogy a férfi és a női szakágat. Kik voltak az igazán meghatározó nevek, akik elvitték Udvarhely hírnevét a nagyvilágba?

Ez a könyvben úgy van megoldva, hogy ezek a sportolók egy külön oldalt „kaptak". Beletekinthetünk az életrajzi adataikba, a pályafutásukba, fotók vannak róluk. Időrendi sorrendben az első Barabás Árpi bácsi, ő a nagypályás időszakban a válogatottságig vitte, világbajnoki ezüstérmes.

A második - aki keveset volt Udvarhelyen, mert már tinédzser korában elkerült Bukarestbe - Orbán István, a kétszeres világbajnok. A mai napig visszajár ide, itt született, de a sikereit nem itt érte el.

A következők Miklós Magdolna és Magyari Mária, ők ketten olimpikonok voltak 1976-ban, tagjai voltak a bronzérmes csapatnak.

A rendszerváltás után két olyan sportoló van, akik kiemelkedően fontosak szerintem. Az egyik Bartók Csaba, a 75-szörös magyar válogatott, Eb-n, vébén vett részt és az időrendi sorban az utolsó a magyar nemzeti együttes csapatkapitánya, Ilyés Ferenc, aki most a dániai Európa-bajnokságon szerepel a válogatottal.

Nemrég jött ki a könyv a nyomdából, kevesen vehették még kezükbe, olvasták el. A bemutatót követően sokakhoz eljut majd. Tartasz-e attól, hogy valami kimaradt belőle?

Ízlések és pofonok. Vannak olyanok, akik másra számítanak, akiknek fontosabb egyik korszak, mint a másik. Hibát már fedeztek fel benne, jelezték is. Tárgyi tévedésről van szól, sajnos a Lackovics Magyari Máriáról szóló szövegkazettában van néhány hiba. Ezt megbeszéltem vele, a bemutatón elnézést kérek nyilvánosan.

Valószínű, hogy lesznek még ilyen jellegű hibák. Lehet, hogy egyesek úgy fogják érezni, hogy bizonyos korszakok túl vannak nagyolva, vagy mások nem kaptak akkora jelentőséget. Ez picikét szubjektív is, én a rendelkezésemre álló adatokból ezt szűrtem le, ezt írtam meg.

Amit szerettem volna elkerülni – tanulva az elmúlt kiadványok példáiból, hogy ne teremtsek konfliktushelyzetet –, az az, hogy a könyvnek a végére névsor kerüljön. Nyolcvan év alatt annyi embernek volt köze a kézilabdázáshoz Székelyudvarhelyen, hogy azt nem lehetett volna úgy megoldani, hogy valakik ne maradjanak ki.

Fotó: Csedő Attila

Rosszindulat nélkül beszélek. Ha egy-két személy kimarad, az már számára nagy fájdalom lehet és ezt el akartam kerülni. Ez a könyv nem névsorolvasás, hanem a rendelkezésünkre álló információk rögzített tényanyaga. Aminek remélem, hogy minden sora igaz.

A helyi focit és a kézilabdát feltérképezted. Van-e, maradt-e olyan sportág, amiért érdemes lenne újra gyűjtőmunkába kezdeni?

Még egy témám van, de sok mindentől függ, hogy nekivágok-e. Felkéréstől, időtől, kedvtől, energiától. Gyűjtőnéven úgy hangzana, hogy a „kisfoci" története, azaz a kispályás labdarúgás, tehát a minifoci és a teremlabdarúgás kialakulása, nyomon követése Székelyudvarhelyen.

Ami a fejemben eddig összeállt, azt úgy raknám össze, hogy a 70-es évek elején indult minden, amikor elkezdtek a kispályán focizgatni az emberek, jöttek a vállalati bajnokságok, utcabajnokságok. A helyszín, a kapocs a sétatéri minifocipálya. 2002-ben a minifoci-bajnokságban szereplő játékosokból állt össze a Sport Klub, amely megnyerte a teremlabdarúgás első országos bajnoki címét 2003-ban, most is ott van az élvonalban, azóta még bezsebelve két aranyat, dobogós helyezéseket.

Egy ilyen történet tehát még össze van állva a fejemben, jó lenne megcsinálni. Szerencsére a birkózásról jelent meg egy könyv, elég jól összefoglalja a sportágat. Aztán az asztaliteniszezéssel is érdemes lenne foglalkozni, de abba már nagyon bele kellene ásnom magam.

Egy helytörténeti adatösszegzés, az udvarhelyieknek illene elolvasniuk. Mégis ezt a könyvet kinek, kiknek ajánlod?

Főképp azoknak, akik hétről-hétre megtöltik a sportcsarnok lelátóit a kézilabdameccseken. Ha elolvassák a könyvet, akkor bizonyára a következő SzKC-találkozóra már úgy mennek el, hogy tudni fogják, hogy 1980 óta létezik a sportcsarnok és hogy nem csak most, hanem a 80-as évek végén is voltak nagyon jó színvonalú összecsapások itt. Megtudja azt, hogy ebben a sportlétesítményben korábban játszott a Pick Szeged, a Veszprém, itt világklasszisok fordultak meg. És főképp azt, hogy annak, hogy jelenleg van egy ilyen profi csapatunk, az az előzménye, hogy valamikor létezett egy Autosport, volt egy Tehnoutilaj vagy egy Akarat.