Jótékonysági akcióba lendültem, két céget is megreggeliztettem. Bár továbbra sem vagyok édesszájú, a muffin lett a befutó, hiszen tudom, azért omlanak az édesszájúak. Régen a barátnőim a feneketlen táskáikból húzták elő az általuk sütött muffinokat péntek esténként.

Talán a frusztráltság miatt választottam ezt, mert mindig visszautasítottam őket, mármint a muffinjaikat.

Kicsit beparáztam, hogy papírkosárkákat kell a sütőbe raknom, és tudom, hogy a papír ég, ezért ijedten hívtam fel a muffin-specialista nővéremet. Rögtön túlbuzogta a szituációt, receptes könyvvel, muffinos sütőformákkal várt, így elengedtem a papírtasakokat, bár mint utólag kiderült, nem kellett volna.

Na de ne rohanjunk ennyire előre

Ki is néztem a karamellával töltött cseresznyés muffint. Vásárolnom csak tejkaramellát, csokit, cseresznyebefőttet, tejfölt és olajat kellett. Olajat is csak azért, mert a 0,8 decit, 0,8 liternek gondoltam valamiért, de szerencsére addig néztem a receptes könyvet és annyira jelen volt az öreg Gál a konyhában, míg végül csak 0,8 deci lett a 0,8 deci.

Az olajat 7 lejért, egy tábla Poiana csokit 4 lejért és a befőttet 6 lejért vásároltam, jöhetett a karamella. Elég furcsán nézett az egyik kisbolt kiszolgálónője, amikor a visszajáró helyett adogatott tejkaramelláikból kértem 15 dekát. „Hát ezt így most nem tudom önnek kimérni, darabra van" – mondta ijedten, én meg szép napot kívántam és továbbálltam kimérős tejkaramella-vadászatra.

Egy közeli üzletben 20 dekát 3 lej 50 baniért mértek ki, úgyhogy sipirc volt haza, és indult a sütés.

La grandé karamellával töltött cseresznyés muffin recept

Hozzávalók: 20 dkg cseresznyebefőtt, 26 dkg finomliszt, 2,5 kávéskanál sütőpor, fél kávéskanál szódabikarbóna, 4 evőkanál csokoládés tortadara vagy fél tábla csokoládé apróra vágva, 15 dkg tejkaramella-cukorka, 2 tojás, 12 dkg cukor, 0,8 dl étolaj, vagy 12,5 dkg puha vaj, 2,2 dl tejföl.

 

Elkészítés: A sütőt 180 Celsius-fokra előmelegítjük. Kivajazzuk a sütőformát, vagy belehelyezzük a sütőpapírformákat. A cseresznyebefőttet apró kockákra vágjuk.

 

Elkeverjük a lisztet a sütőporral, szódabikarbónával és a csokoládédarabokkal. Egy másik edényben felverjük a tojásokat és jól kikeverjük cukorral, olajjal vagy vajjal és a tejföllel. Hozzáadagoljuk a lisztes keveréket, és jól összedolgozzuk, míg egynemű anyagot nem kapunk. Ezután finoman beleforgatjuk a darabokra vágott gyümölcsöt.

 

A tésztafélét a formákba adagoljuk, mindegyikre ráteszünk egy-egy kis darab karamellát, majd beborítjuk a tészta másik felével. Kb. 20-25 percig sütjük.

Az adagokkal megint meggyűlt a bajom, a cseresznyebefőttnek a levét, mivel nem lehet kockára vágni, gondoltam, hogy csak a befőtt masszív részére vonatkozik a 20 deka.

Az öreg Gállal szerepet cseréltünk, nagyon jó kuktának bizonyult, embert nem láttam így magolni és vágni a cseresznyét, mint őt. „Te, milyen kulimunkára fogtál engem, már látom, a holnapi cikkben, hogy a tanítvány meghaladja a mestert" – jósolt az öreg. Én meg sem szólaltam.

„A séf tart egy szivarszünetet, addig ezt intézzed"

– szóltam oda vagánykodva, „adok én neked séfet" – jött a válasz, de azért tovább magolt szakszerűen. Hogy a cseresznyét, hogy lehet kockára vágni, az is talány maradt, szerintem úgy, ahogy én hámoztam a krumplit gyermekkoromban, de mivel az pazarlásnak számít, elvetettük a kockaformákat.

A cseresznyézés után úgy nézett ki a konyha, mintha egy disznót vágtunk volna le.

„Ez mibe méri nekem? Grammba? 26 dekának akkor nekem itt mit kell, hogy mutasson" – estem kétségbe a mérleg előtt pislogva, de apumnak hála, kiderült, hogy 260-at. „Tanulj tinó, még ökör lesz belőled" – sütötte el.

„Nyolc deci olajnak egy nagy tál kell" – mondtam, amikor az öreg Gál felém nyújtott, egy kisebbet, majd vissza is kérdezett: „nyolc deci?! Nem hiszem, hogy annyi kellene". „Ja, ez nullaegésznyolc baszki, s én vettem egy liter olajat" – esett le a tantusz.

Az olaj és a tejföl kimérésére egy decis mércés poharat használtam. Elég furcsán nézett apum, amikor a tejfölt egy mokkáskanállal perceken keresztül kanalaztam bele a mércés pohárba. Kétszer.

Akkor is elég sandán pillantgatott rám, amikor már az ötödik kanalat vettem elő egy összetevő adagolásához, holott az előzetesen használtak között, volt, amelyikkel csak cukrot tettem a tésztába. „Lesz, mit mosogass" – mondta kaján vigyorral az arcán. „Megbeszéljük" – hárítottam el pillanatnyilag az elém gördülő feladatot, és utólag kiderült, végleg.

Két hatalmas fazekat, három vágódeszkát, a muffin sütőformáit, öt nagy, három kicsi kanalat, egy tányért, a mércéspoharat, 1 fakanalat és egy habverőt kellett elmosnia utólag az öregnek.

Össze ne ess, másnapos muffin!

A tésztaféle – ahogy a receptben írja, de most sem tudom, miért nem tészta, csak féle – már sütés nélkül is nagyon finom volt, folyamatosan kellett nyaldosnom valamiről.

A muffinsütés sem bizonyult olyan komoly feladatnak, hogy további konfliktust szült volna, ha az nem nevezhető annak, hogy nem bírva magammal, folyton kinyitottam volna a sütő ajtaját, de az öreg Gál csillapított, hogy ne essenek össze a muffinok.

Szép aranysárgára sültek a cukiságok, jöhetett a projekt következő része, a kóstoltatás. Először úgy terveztem, hogy három hűséges olvasóval, vagy inkább kommentálóval kóstoltatom meg a muffinokat, Rigó Ildikóval és a Vajna-párral, de mivel egyiküket sem találtam otthon, még a Facebookon is képes voltam árusítani a muffinjaim.

Szerencsére nem jártam úgy, mint a szalmakrumplit áruló kolozsvári srác, akihez megérkeztek a rendőrök, de nekem nem pénz, csak muffinevős szelfi kellett.

Ildikó azért lestoppolt egyet, sőt még azt is a lelkemre kötötte, hogy ne rakjam hűtőbe, csak takarjam le valamivel, hogy ne legyen másnapos a muffin. Ezen egyet mosolyogtam és magamban megállapítottam, hogy akkor lenne igazán álá Előd.

Így került reggeli a barátaimat foglalkoztató, minic.ro irodájába, a többi másnapos muffin pedig egyenesen a kollégáim szájába, így végre Veronika ízlelőbimbóit is megdolgoztattam. Szerinte túl édes volt, Szasza szerint lehetett volna édesebb.

Persze, Szasza nem érte be annyival, hogy finom, „szép aranybarnára sültek, nagyobbak az átlagosnál, a közepét leszámítva, nem is olyan édesek" – gasztronáciskodott a szerkesztőségben.

Robinak is bejött a muffinka, ezen kívül csak annyi megjegyzése volt, hogy „lehet, tegnap még jobban bejött volna".

Persze a sokat segítő nővéremék sem maradtak muffin nélkül, pláne, hogy kétéves unokaöcsém csak akkor engedte elvinnem a receptes könyvet, hogy neki is ígértem az édességből. A nővérem elmesélte, a kissrác végül csak a karamellát kaparta ki a közepéről és tovább is állt.

Végül megosztanék veletek néhány tippet, amiket a nővéremtől kaptam, sajnos már a muffinok elkészülése után. Ha ezt a karamellás verziót készítitek, érdemes papírformákban készíteni, esetleg a karamellát a közepe helyett a tetejébe tenni, ha nem akarjátok utólag a sütőforma aljáról felkaparni és kanállal visszakínlódni a muffinok aljára, mint ahogy én is tettem.

Jövő héten újra jelentkezünk valami fincsiséggel, addig is lepjetek meg valakit egy muffinnal! Bon Appétit!