A műhelyében olyan nyugalom van, ami átjárja az embert. Talán a tárgyak, amiket készít, vagy ő maga sugározza, nehéz eldönteni.

A belső teremben zajlik az agyagos munka, kívül már csak a kész, fényes alkotások pihennek. Vannak kisebb szobrok, a közelgő karácsony apropóján angyalok, mécsestartók és különböző formájú tálak, edények.

De nem közönséges használati tárgyak ezek. A szilárdságuk ellenére van bennük valami légies könnyedség, némelyik préselt növényi motívumokkal van finomra hangolva.

Kreamánia, ez a műhely és egyben kézműves kereskedés neve, amit a keramikus egy barátnőjével közösen indított idén októberben.

Kettejük munkája képezi az állandó kínálatot, de jelenleg több helyi kézműves alkotásaiból is válogathat az, aki betér ide, a Villanytelep utca 5 szám alá, mert adventi vásárt tartanak közösen.

Hát ott nem volt jó?

Emőke lakberendezőnek tanult Budapesten, majd 12 évet töltött Franciaországban, ott kezdett korongozni, végül itthon kötött ki, a szülővárosában, és beiratkozott még egy iskolába. Azt mondja, tanulni sosem késő.

– Mindig kérdezik tőlem, hogy miért jöttem haza, hát ott nem volt jó? Jó volt, de itthon a legjobb. Mert itthon érzem magam. Itt nem kell mindig magyarázkodnod, hogy honnan jöttél, miért van ilyen akcentusod. Romániából jöttél, s magyar vagy? S akkor milyen nyelven beszélsz? Pesten is ugyanezt éreztem és Franciaországban is. Ott vagyok, de mégsem. Nem egy állandó állapot, nincs meg az a nyugalom benned. Jönnek a kérdések az emberektől, hogy honnan jöttél, mit csinálsz, miért vagy itt?

Nem tudod sohasem otthon érezni magad. Ez a mai napig benne van az ott élő arabokban, spanyolokban, mindenkiben. Elfogadták, hogy ott élnek, de valójában nem érzik otthon magukat. Vagy a környezetük érezteti velük ezt, vagy belül érzik. Én magamban éreztem azt, hogy kéne menjek tovább, nem vagyok megalapozva, nem az én helyem. Jó volt tanulni, megtanultam valamit, s most tovább megyek, és alkotok valami mást. Amikor hazajöttem, elvégeztem az egészségügyi iskolát. Most fogászati asszisztensként dolgozom, mellette csinálom ezt.

Még nem főállás a kerámiakészítés, de talán idővel azzá válik – reméli. Bár első hallásra két külön világnak tűnik, Viola szerint van közös pontja a kétféle foglalkozásának.

– Hát ez is egy terápia, nem? – kérdezi, és a kezembe ad egy szív alakú égetett medált, majd egy darab nyers agyagot, hogy érezzem a hatását.

„Az, hogy előállítod a dolgokat, egy terápia. Kikapcsolódsz, alkotsz. Az agyagban az a jó, hogy nem kell síkban gondolkodni, ad egy formát, így jobban ki tudom fejezni magam, mint például a rajzban."

A korongozás volt az első nagy szerelem, ami magával ragadta az udvarhelyi művészt. Úgy érezte, mindenképpen meg szeretné azt tanulni, így kezdett egy francia ifjúsági ház programjaira járni, ahol lehetőség volt erre. Innen indulva fokozatosan ismerte meg, és sajátította el a különböző technikákat, végigjárva Franciaország neves térségeit, ahol nagy hagyománya van az efféle művészetnek.

De nem csak a nyugati alkotók inspirálták, nagy hatással volt rá a szentendrei Kovács Margit művészete is.

A szabadság asszonya

Három év kellett ahhoz, hogy az első próbálkozásoktól eljusson az első kiállításig, ahol az alkotásait meg is meri mutatni, majd eladni őket.

A siker nem maradt el, sem külföldön, sem itthon. Emőke elnyerte a közönségdíjat egy, a Lions Club által szervezett pályázaton A szabadság asszonya című szobrával. Tavaly pedig a Pro Femina Egyesület kiírására készített egy várandós nőt és gyerekét ábrázoló szobrot, ami első díjat kapott.

Itthon még sokaknak új ez a fajta keramikus művészet, ami nem hasonlít a hagyományos korondi formákra, mintákra, de sokan kíváncsiak is – mondja az alkotó. Az első dolog, hogy megkopogtatják a tárgyakat, hogy vajon milyen anyagból vannak.

„Azt látom, hogy az emberek többségének tetszik, és szeretnék sokan kipróbálni is. Az mondják, jaj de jó, én is akarok készíteni. Így mostanában a foglalkozásokon ajándékok készülnek karácsonyra."

A Kreamániában tehát nem csak bámészkodni lehet, hanem alkotni is. Hetente háromszor bárki kipróbálhatja magát a kerámiakészítésben. Hasonló elven működött Emőke francia iskolája is, ahol az oktató segített, irányított, de meghagyta az alkotás szabadságát a diákoknak. Valami hasonlót próbálok én is létrehozni itthon – magyarázza.

Virágok nyílnak a tűzben

Amíg a kiállítóteremben minden rendezett és szilárd, bent a műhelyben érződik az alkotás jó értelemben vett káosza, a még nem végleges állapotok, a képlékenység. Nyers agyag és egy félkész bögre az asztalon, az elektromos kemencében égetésre váró apróságok.

– Ha mintás tárgyakat akarunk, akkor belepréseljük, vagy pecsételjük a formákat az agyagba, amíg nyers. Miután kiszárad, kiégetem, majd kap egy mázat a felülete és azzal együtt ismét égetni kell – meséli a kerámiakészítés folyamatát.

Az elektromos kemencében több mint 24 óra egy ciklus, amíg kellő hőfokra felhevül, majd lehűl a szerkezet a benne lévő edényekkel együtt. Ez idő alatt nem szabad kinyitni.

Az első égetés 950 Celsius fokon történik, de van olyan máz is, amelyet 1100 fokon kell tartani bizonyos ideig, hogy kinyíljanak benne a kristályvirágok, egyedi mintázatot adva az edénynek.

Van egy másik, úgynevezett raku kemence is, amelyik gázzal működik, de csak nyáron, szabad ég alatt használható. A raku technikát a japánok fejlesztették ki, érdekessége, hogy mind a négy elem hozzájárul a végeredményhez: a föld, a tűz, a levegő és a víz. Ezt a kemencét is 950 fokra hevítik fel, de nem várják meg, hogy kihűljön, hanem rögtön kinyitják, az izzó kerámiát kiszedik belőle és papírba, vagy fűrészporba rakják, ami meggyullad körülötte.

A hőingadozástól pedig megrepedezik a zománc, a repedésekbe beszivárog a füst és kirajzolja azokat. Hogy ezt még erőteljesebbé tegyék, vízbe mártják a kerámiákat.

Ez a technika a japánoknak azért volt fontos, mert nagyon rövid idő alatt tudtak vele teáscsészéket készíteni - mondja Emőke. Most már az esztétikai szempontok az elsődlegesek.

Körülményes módszer, úgy be kell öltözni, mint a tűzoltóknak, nagy füsttel jár, és az edények is sokkal törékenyebbek olyan forrón.

A porcelán memóriája

Egy másik különleges technika, amit előszeretettel használ, a porcelán, papír és rizs kombinációja. Szobrok, lámpák készülnek ezzel a módszerrel. A porcelánt áztatott papírral és rizsszemekkel keverik össze. Az égetés során a rizs és a papír megsemmisül, réseket hagyva a megkeményedett porcelán-testben.

A porcelán egyébként a legkényesebb agyag, abból a legnehezebb dolgozni – tudjuk meg a művésznőtől. Ez az egyetlen, ember által kifejlesztett kerámiafajta, nyers állapotában olyan, mint a tejföl: a sok kaolintól fehér, sima és folyékony.

Gyorsabban szárad, könnyebben elhasad, és nem engedi magát újraformázni, van egy memóriája.

„Ha porcelánból korongozol egy tárgyat, és elrontottad, abból már nem fogsz újat készíteni, nem lehet kijavítani. Ezt Limoges-i porcelánból készítettem, és ahogy korongoztam, az egyik oldala kivékonyodott és bedőlt. Újrakezdtem, hogy hátha mégis sikerül tökéletesre formázni, de amikor kezdett száradni, ugyanott bedőlt, ahol azelőtt is, így a többi oldalát is behorpasztottam" – magyarázza egy kis tálkára mutatva.

Emőkét a hétköznapi élet mozzanatai inspirálják, egy gesztus vagy egy tekintet. Előfordult már, hogy egy táncoló nő látványa ragadta meg annyira, hogy szobrot készített belőle, de gyakran önti formába a saját lelkiállapotát, hangulatait is.

Az első szoborba a szomorúságát tette bele - emlékezik - hogy értelmet adjon az egykori rossz napnak.

„A lényeg az, hogy valamit alkossál, a kreativitás. Hogy ne mondd azt, hogy ma is eltelt egy napom, és nem történt semmi."