A világ leghétköznapibb embere, de valami különös képességgel van megáldva: hétköznap mindig ott tud lenni, ahol valami baj történik. Autóbaleset, munkabaleset, tűzeset, rosszullét, verekedés, verbális konfliktus.

Véletlenül mindig arra sétál egy reklámszatyorral vagy zsebre dugott kézzel vagy – szintén teljesen véletlenül – az ő ablaka előtt zajlik a történet. Mintha odavonzaná.

A dolgok általában délelőtt zajlanak – ekkor pezseg az élet, emberünk rendszerint utcán van. Vagy előtte történik a baj (például elgázolnak valakit), vagy pedig néhány perccel később érkezik az események sűrűjébe. Rendszerint előkapja telefonját, de nem azért, hogy mentőt és rendőrt hívjon, hanem azért, mert

készít néhány fényképet,

esetleg felhívja egyik ismerősét azzal, hogy ő most milyen nagy dolog közepébe cseppent. Nem átall közel menni, a lehető legközelebb, de amikor azt hallja a tévében, hogy fotósokat bántalmaztak, felelősségre vontak, akkor ezekkel a „büntetésekkel" egyetért – közben meg nem gondol arra, hogy a fotós nem a történetből él, hanem éppen belőle.

Belőle, aki közelről látja a sérült ember vérét, a rosszul lett, ájult ember sápadt arcát, a megbántott vagy megalázott ember könnyét és/vagy taknyát, szenvedését, baját. A betört szélvédőt, az eltört végtagot, az összeroncsolódott biciklit, a véres papírzsebkendőt, a láncon összeégett kutyát. Közben meg arra gondol, hogy nem, velem ez soha nem történhet meg.

Tényleg nem, mert az ilyeneket pontosan neki találták ki. Ettől kerek a világ. Addig marad a helyszínen, amíg már minden olyan, mint régen. Közben megkérdezi valaki tőle, hogy mi történt. Nem, jaj, ő nem látott semmit! Nem is hallott. Csak most jött oda, erre járt. S így járt.

„Válaszolgat" foghegyről, majd begyűri a telefont a zsebébe. Jön a következő kérdező, de neki sem látott semmit, sőt a harmadiknak még annyit sem. Háromszor, mint Péter Jézust. Eloldalog. Kicsit

megizzadt a nagy esemény közepette,

beül tehát a legközelebbi helyre, iszogat, kávézgat, telefonálgat. Elcseveg a történetről. „Te is láttad, ott vótálé?" Nagy dolgok ezek, nagy dolgok...

Délután az esemény feldolgozása következik. Megnézi a fotókat, leellenőrzi, hogy valahol valami jelent-e meg arról, aminek ő szem- és fültanúja volt. Ha igen, akkor – névtelenül – kijavítja, beleszól, „nemisígyvóthanemúgyvót." Ha nem, akkor számon kéri – miért nem mutatták „esztet" vagy „asztot". Mert ő látta, halotta, ott volt, neki ne mondják, mert ő tudja biztosan, a „kétszememmelláttam".

Este kocsmában, áruházban, utcán rágja át még egyszer a történteket. Ekkor már ügyvéd és ügyész egyszerre, sőt bíró is - hibáztat, vádol, ítéletet hoz. Egyszemélyes rendőrség, ügyészség, bíróság, törvényszék. Sőt, legfelsőbb törvényszék. Strassbourg. Egy igazság van, s az az övé.

Egyszer, egy másik bámészkodásnál majd odamegy hozzá valamelyik autóbaleset vagy verekedés sérültje és megkérdezi:

„Mit bámulsz? Mit nézel, te köcsög..?!"