Megkérdeztük tőle mindazt, amire már óvodásként is kíváncsiak voltunk. Hogy hol nyaral, hány éves, és honnan ismer minden gyereket.
Tűvé tettük az egész várost a Mikulásért, addig jártunk körbe kereken, ...
2017. december 06., szerda
(Színes/Érdekességek)
Sófalva mellett történt az eset, a gépkocsivezető megsérült.
Vasárnap este nyolc órakor a korondi 29 éves F. H. gépkocsiját vezete Felsősófalva közelében, de a rendőrségi közlemény szerint nem az útviszonyoknak ...
2017. szeptember 19., kedd
(Itthon/Kék fény)
És nemcsak: kiskorúakat illegálisan dolgoztatott egy cégvezető. Házkutatás volt, aminek következményei lesznek.
Két házkutatást végzett csütörtökön Farkaslakán a rendőrség, ezek a Hargita megyei rendőrfelügyelőség ...
2017. július 07., péntek
(Itthon/Kék fény)
Elmondhatod nekik is, hogy mi zavar, illetve a javaslataidat is.
Az Erdélyi Magyar Néppárt városi és megyei önkormányzati képviselői (Biró Edith, Hajdó Csaba, Jakab Attila, Lőrincz Edit, Ölvedi Zsolt, ...
2017. március 01., szerda
(Itthon/Közélet)
Adózzunk egy zeteváraljai szarvas emlékének. Farkasok hagytak ennyit belőle.
Megjött az étvágya az elmúlt héten a Zetevátralja környékén csatangoló farkasoknak, legalábbis ezt bizonyítják Gotthárd ...
2017. február 24., péntek
(Színes/Életmód)
A hét egyik napján hiába keresed fel a Városi Könyvtárat.
A Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár felhívja az olvasók figyelmét, hogy október 13-án, csütörtökön módszertani nap miatt
zárva tartanak. Köszönik ...
2016. október 11., kedd
(Kultúra/Alter)
Most ő jön, az ő ideje, mint egykor a mélymagyaroké. Csapatban rosszabb, mint egy sáskahad, mert felfal, de meg sem emészt, úgy köp ki.
Valaki egyszer elhitette vele, hogy ő mindenben jó, s ezt azóta ...
2016. május 10., kedd
(Vélemény/Vélemény)
Több mint harminc szarvasmarhát szállított egy magyarországi gépjármű, amely vasárnap a Kalonda közelében borult fel.
Személyi sérülés nem történt abban a közlekedési balesetben, amelyet egy magyarországi ...
2016. május 09., hétfő
(Itthon/Kék fény)
Vannak javaslataik a jövő évi költségvetést illetően is, de azt különösen fájlalják, hogy november végén és december elején nagyon sokat "bombázták" a magyar közösséget.
A Magyar Értéktár helyi bizottságát ...
2015. december 22., kedd
(Itthon/Közélet)
Így még biztos, nem láttál szarvast. A nap képén mutatjuk.
Nagyon szeretik az elárusítók a Merkúr emeletére beköltözött szarvasokat, derült ki szombat reggeli terepszemlénken. Mindenki mosolygott, ...
2015. december 14., hétfő
(Színes/Érdekességek)
Bezáratná vasárnaponként a nagy bevásárlóközpontokat két liberális törvényhozó.
Zárva tartásra kötelezné vasárnaponként és ünnepnapokon a 2 500 négyzetméternél nagyobb hipermarketeket két liberális ...
2015. május 12., kedd
(Országos/Országos)
A hátszegi bölényrezervátumban öt, a Szárkő-hegységben félszabadon élő bölény-populációból három állat pusztult el az elmúlt hetekben.
Valamennyi esetben az állatorvosok a kéknyelv betegségét állapították ...
2014. október 10., péntek
(Országos/Országos)
Csaknem 350-re emelkedett a kéknyelv betegségben szenvedő állatok száma - közölte az élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi hatóság.
A Mediafax hírügynökség csütörtöki jelentése szerint 12 megyében ...
2014. szeptember 05., péntek
(Országos/Országos)
Várhatóan több ezer szarvasmarhát és juhot kell leölniük a gazdáknak, miután Buzău megyében kéknyelv betegség jelent meg az állatoknál.
Az állattenyésztők szerint ez visszaveti majd a román szarvasmarha- ...
2014. augusztus 29., péntek
(Országos/Országos)
Egyedüliként a Szarvasmarha-tenyésztők Hargita Megyei Egyesülete állíthatja ki a jószágok után járó támogatáshoz szükséges igazolást.
Hargita megyében idén egyedüliként a Szarvasmarha-tenyésztők Hargita ...
2014. május 07., szerda
(Itthon/Közélet)
Kettőnk közt maradjon! Ha továbbmondod valakinek, becsszóra, hogy többé nem engedünk téged belépni az uh.ro-ra!
2014. április 08., kedd
(Képriport/Képriport)
Tájékoztatták a tej- és hústermelő gazdákat a pályázati lehetőségekről. Újraalakult a szarvasmarhatartók szövetsége.
Kedden délelőtt a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség babarózsaszín ...
2013. szeptember 24., kedd
(Gazdaság/Pénz)
Szarvasmarha után járó támogatásokról tartanak tájékoztatót a Helyi Kifizetési Ügynökség székhelyén.
Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának mezőgazdasági osztálya felhívja a szarvasmarhatartók ...
2013. szeptember 20., péntek
(Itthon/Gazdaság)
Technikai okok miatt
zárva tart a villamossági vállalat pénztára szeptember 11-én.
Szerdán, szeptember 11-én, technikai okok miatt szünetel az Electirca Rt. ügyfélfogadása, és a pénztár is
zárva tart, ...
2013. szeptember 09., hétfő
(Itthon/Intézmények)
Nagyboldogasszony napján nem lehet bankba menni s az eredményt sem adják ki a laborban.
Nagyboldogasszony napján minden megáll egy kicsit. Nyári ünnep volna, mint olyan, csak városban egy rég elfeledett ...
2013. augusztus 15., csütörtök
(Színes/Érdekességek)