Kérdezte tőlem valaki úgy négy-öt évvel ezelőtt, hogy te, ez a Csík Zenekar csíki? Mondtam neki, nem, te, hanem a zenekarvezetőt hívják Csík Jánosnak, innen a név.

Fotó: Csedő Attila

Ez olyan, mint mondjuk a Kispál és a Borz vagy a Hobo Blues Band, netán a John Mayall’s Bluesbreakers, szóval, hogy az egyik előadó neve benne van a zenekar nevében. Aztán szó szót követett, s azt is el kellett magyaráznom, hogy a

Most múlik pontosan

az tulajdonképpen egy Quimby-dal, hiszen a mezőségi dalkincsben – bármennyire is szép - azért nem röpködnek ilyen költői képek, hogy „meredten nézek a távolba, otthonom kőpokol, szilánkos mennyország, folyékony, torz tükör, szentjánosbogarak fényében tündököl”.

No de a Csík Zenekar tette naggyá, annyira, hogy a Quimby már „elengedte” ezt a dalt, saját koncertjeiken már nem ők éneklik, hanem valaki más, mint legutóbb az udvarhelyi fellépésükön is. De: ma már annyi feldolgozás van belőle, hogy talán lakodalom se jár le anélkül széles e Kárpát-medencében, hogy ne kellene ezt elfújni. Létezik tűrhető belőle, de van borzalmas és egészen elrettentő is, ehhez pedig nem tudok kommentárt fűzni.

Annyi igazság azért van az utóbbiban, hogy – ahogy a DJ mondja – valóban egy drogos dalról van szó, hiszen a szám akkor keletkezett, amikor Kiss Tibor rehabon volt, miután „megette a rakendról”. Szóval innen a

„most-nyúlik-pontosan”,

mert jó hosszúra nyúlt ez az eszmefuttatás. Egyébként a zenekar történetében fontos állomás volt az is, amikor egy Tankcsapda-dalt dolgoztak fel Lovasival, s utána az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen című albumukra már felkerült a Csillag vagy fecske, mint a Kispál és a Borz szerzeménye, illetve az említett Most múlik pontosan.

A kedd esti udvarhelyi koncerten természetesen nem hagyták ki ezt a dalból faragott igen népszerű nótát (kedd déli állás szerint 7.557.660 megtekintésnél járt a YouTube-on) sem, de a teltházas koncert (hetek óta minden jegy elkelt, akárcsak tavaly) egy gyimesi héjszával kezdődött, majd Csík János fújta el a Csinom Palkót. Mert a Csík Zenekar alapvetően egy népzenét játszó együttes 1988 óta, s nem ők tehetnek róla, hogy míg nem kezdtek el feldolgozni rockzenekari munkákat, csak a táncházas berkekben otthon levők tudták, hogy van egy fantasztikus csapat Kecskeméten.

Amely képes olyan zenei utazásokra hívni bennünket, hogy az út során megtalálhassuk a mezőségi, marosszéki vagy küküllőmenti autentikus népzenét, de a Hobo Blues Band-et is, no meg az elmaradhatatlan Csillag vagy fecskét, illetve a De szeretnék-et, szintén a Kispáltól. De benne van a Fekete L’amoure is a Quimbytől.  

S a rock-blokkot követően vissza a népzenéhez: megragadó, ahogy a zenekarvezető meg Szabó Attila arról mesélnek, hogy ezek a dalok innen, a mi vidékünkről származnak, itt gyűjtötték, itt vették fel annakidején, amikor még nem volt megszülve sem a Csillag vagy fecske, sem pedig a Most múlik pontosan.

Szakadtak a húrok, dobogtak a lábak, Majorosi Marianna gyönyörű hangja töltötte be a zsúfolásig pótszékezett termet, és ez így volt jó. Ez ma a Csík Zenekar, a Muzsikás és Sebestyén Márta mellett a magyar népdalkincs talán legszélesebb körben ismert terjesztője.

Csak azt bántam, hogy ülni kell, s nem ittam meg előtte egy-két pohár jó bort...

Mitől jó és különleges a Csík Zenekar?

Mert azt a dalkincset (is) a népzene segítségével „adja el”, ami az utóbbi tíz-tizenöt-húsz évben keletkezett, íródott magyar „könnyűzenei” műfajban és – bármennyire is igyekszenek ezt egyesek cáfolni – a Kispál és a Borz, a Quimby, a Hobo Blues Band, Presser Gábor munkássága ma már (és nemcsak ma) szervesen hozzátartozik-hozzátartozott a magyarság kultúrájához.

Mert ha például vesszük ezt a József Attila-versből született Kaláka-feldolgozást, amit a Csík játszik, már azt hiszem érezhető, hogy miről írok. Mi van akkor, ha egyszer irodalomórán a Születésnapomra című költeményt egy diák elkezdi énekelni Kaláka- vagy Csík-módra? És a Tiszta szívvelt Baksa Soós János- vagy A hetediket Hobo-módon?

Persze, kell egy kis odafigyelés a dolgokhoz, s ezért tud zavaró lenni, ha 1-2-3 éves kisgyerekek (tisztelet a kivételnek!) óbégatnak a Csík-koncerten, s akkor anyu-apu nem tud odafigyelni, meg ott is kell hagynia a koncertet még a ráadás előtt. Majd legközelebb.

Figyelni kell most is, nézzük meg ezt: a színész Kern András dalának ez az eredetije. A dalt Presser Gábor írta neki, aztán a maga módján Presser is feldolgozta, aztán a Csík Zenekar tavalyi koncertjén (Presser, Kiss Tibor és Dresch Mihály közreműködésével) ez lett belőle.

Na, az ilyenekért és ehhez hasonlókért tessenek szeretni a Csík Zenekart!