Mindenütt csend és nyugalom. Nyáron a szelíden legelésző juhnyájak, télen a beláthatatlan fehérség, ég felé törekvő fenyőcsemeték. Semmi más, csak széltében és hosszában elterülő síkság, csillogó hajnal, cikázó őzek, villogó patakok. Szencsedről legtöbb ember csak éppen hallott, esetleg látott olyan embert, aki ott járt. Ambrus Gizella, a népszerű Citadella vendéglő, azaz a „Gizi csárda” és Panzió tulajdonosa itt született ezen a vadregényes tájon. Főzni gyerekkorában tanult meg a nagymamájától, és már tizenegy évesen a gazdaságukban dolgozó embereknek ebédet készített. Nehéz gyerekkoráról, sikereiről, legközelebbi terveiről beszélgettünk a napokban.

Honnan van benned a gasztronómia iránti szeretet?

Nagy volt a gazdaság. Édesanyám a település egyetlen üzletét vezette, így a kereskedés mellett nagyon kevés ideje maradt főzésre. A gazdaságban nagyon sok ember dolgozott, nekik főzni kellett. A tanyán kevés húsból, sok zöldséggel finom ételeket készítettünk. Nagymamámtól tanultam meg főzni, aki lakodalmakban főzött, és nagyon sokszor magával vitt, hogy segítsek neki. Tőle tanultam meg, hogy a petrezselyemgyökeret hogyan kell megpucolni: a tövénél nem szabad levágni, mert ott van a zöldség aromája, és az adja meg az étel ízét. Lakodalmakkor egy 50 literes fazék húsleveshez öt tyúk, petrezselyem, zeller, karalábé, hagyma és sárgarépa kellett, végül bordáslaska került bele. Ugyancsak akkoriban sütöttem az első kenyeret, igaz, egy kicsit formátlan volt, de az íze kitűnőre sikeredett. Röviden ez volt a gyermekkorom és az első kenyér, ami meghatározta életutamat, így született meg bennem a sütés-főzés iránti szeretetem.

Mikor nyitottad meg a vendéglőt?

Vendéglőmet '90-ben nyitottam meg. Nem volt számomra nehéz, hisz édesanyám mellett nagyon sok mindent elsajátítottam. Mielőtt ez megtörtént, a kereskedelemben dolgoztam éveken keresztül. A munkámba Zita lányom is besegít, mindent meg tudunk oldani. Még sohasem kerültem kellemetlen helyzetbe, mindig megtaláltuk a kellő megoldást. A tizenkilenc év alatt elmondhatom, hogy aki betért hozzánk, az mind visszatért. Aki a vendéglátást választotta, az bele kell adja szívét-lelkét, mert ez másképp nem működik.

Milyen specialitásokkal várjátok a vendégeket?

Étlapunkon a megszokott ízek mellett megtalálhatók a nagymama tokánya puliszkával, az eredeti töltelékes káposzta, a pityókatokány kolbásszal és akár bárányflekken is. A téli időszakban felszolgálunk házi készítésű disznótoros vacsorát – véres, májas, kolbász – puliszkával, savanyú cikakáposztával.

Mit szeretnél nyújtani a turistáknak?

Ha valaki eljön Székelyudvarhelyre, szerintem olyasmit szeretne látni és tapasztalni, amire otthon nincs lehetősége. Mi a helyi hagyományokkal szeretnénk megismertetni az idelátogató vendégeket. A hagyományápolásra törekedünk a panzió és étterem berendezésénél is, és a székely konyha ízeivel szeretnénk megismertetni a vendégeinket.

Szerinted mi a lényege a hagyományőrzésnek?

Fontosnak tartom, hogy megismertessük a vendégeinkkel a hagyományainkat, hiszen érdekes szokásaink, és komoly múltunk van. Sajnos a mai modernizációval a hagyományok kezdtek feledésbe merülni. Pedig nem szabad hagyni, hogy ezek a dolgok kivesszenek, mert egy nép kultúráját a hagyományai határozzák meg. Ha nincs hagyomány, akkor nincs kultúra sem, ettől függ a jövő is.

Végezetül ünnep-e számodra a főzés?

Erdélyben még a legszegényebb portán is ünnep volt és az ma is a főzés, s utána nem zabálás következet, ahogy mostanság mondják, hanem étkezés. Szertartásos volt, még az árpapuliszka is. Igen Erdélyben nem esznek az emberek, hanem az ételt magukhoz veszik, azt, amit a Jóisten kirendelt.