Kultúra » Színház

Idén már lesz DráMA, ha pénz is akad rá

Szinte száz nagyszínpadi előadással zárta a tavalyi évet a színház, idén is a maximumon pörög a társulat. Pedig a gólya is beköltözött hozzájuk.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
fotó: Szász Zsuzsi

Kinek a munkája mennyit ér?

Aki ott volt, látta, szerette, nevetett és vörösre...
fotók: Szász Zsuzsi

Nekünk, ha férfiak vagyunk

Mintha az udvarhelyi nők azért ültek volna be erre az...
ifeszt2

Mi vagyunk az Adria

Arról, hogy hogyan lehet férjhez adni kétszáz aranyért...

Harminchárman vannak,
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2015. január 28., 12:20
0 hozzászólás. 

162 színházi esemény, ebből majdnem száz nagyszínpadi előadást és 26 stúdióelőadást tud maga mögött a Tomcsa Sándor Színház – jelentette ki tavalyi, naptári évet értékelve Csurulya Csongor művészeti vezető, hozzátéve, hogy "tokkal-vonóval" harminchárom ember dolgozik a színháznál. Jelentős előrelépés volt a Szebb az élet a halál után című előadás, mert azzal a Román Nemzeti Színházi fesztiválon is felléptek, ez nem minden kis színháznak sikerül. Fesztiválvárományos még az Öidipusz is, de az később derül ki, hogy melyik seregszemlékre hívják majd.

Antal Csaba színművész lábtörése érzékenyen érinti a színházat, az orvosok csütörtökön mondják meg, hogy milyen intenzitással dolgozhat – emiatt a Háztűznéző című, Zakariás Zalán rendezte előadással lehetnek gondok (a bemutatót február 26-ra tervezték).

Ami még az évad hátralevő részét illeti, két előadás lesz biztosan, Füst Milán: Boldogtalanok című drámája, amit Tóth Árpád rendez, Csurulya pedig a legjobb három magyar dráma között tartja számon – ennek a bemutatója április 16-án lesz. Barabás Árpád egy érdekes egyveleget rendez majd májusban (előbemutatóját június 19-én tartanák, a jövő évadban játszanák), ez a Shakespeare Összes Röviden, amit tényleg röviden S.Ö.R.-ként emleget a társulat.

Habár Csurulya szerint a „színházban a gólya beköltözött", hiszen négy színművésznő vár gyereket, illetve van gyesen, és a jövő évad nagyon színesnek ígérkezik, illetve a 7. DráMA kortárs színházi találkozót is megtartják – utóbbit természetesen csak akkor, hogyha lesz rá költségvetés.

Megint lesz saját szilveszteri előadás, Neil Simon vígjátékát, a Pletyka című bohózatot adják elő a magyarországi Lendvai Zoltán rendezésében. Örkény klasszikusát, a Tótékat Harsányi Zsolt rendező viszi színre, október elsején lesz a bemutató, Tóth Árpád pedig egy érdekes kísérletet állít színpadra: ez a Legendárium alapján egy mesemusical lesz, amit november 15-én mutatnának be.

2016 első felében három nagyobb produkció készülne el: Csurulya rendezné Vasziljev Csendesek a hajnalok című drámáját, illetve rendezőként megint visszatérne Hatházi András, aki szintén egy nagy klasszikust, a Liliomot (Molnár Ferenc) vinné színre. Mesterkurzus címmel egy stúdióelőadás is lenne még, illetve az egyre híresebb Alexandru Dabija rendező is együttműködne az udvarhelyi színházzal, jövő júniusban ő állítana színpadra egy egyelőre ismeretlen darabot.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."