Három év telt el a zenekar utolsó stúdióalbumának (Kicsi ország) megjelenése óta, közben tartottak egy húszéves jubileumi nagykoncertet, nagyon sokat koncerteztek (Székelyudvarhelyen 2011 őszén és 2013 tavaszán jártak, előbb Varga Livius-t, majd Kiss Tibort interjúvoltuk meg), megjelent egy könyv is a zenekarról, gyakorlatilag Magyarország első legkeresetebb koncertprodukciói közé érett.

A Kaktuszliget című új nagylemezre tizenegy dal került, körülbelül az utóbbi két évben születtek, végleges formájukat idén nyerték el, Kiss Tibi itt mesél róla. Youtube-ra fel (amíg lehet hallgatni), dőlj hátra.

A Kivándorló blues című nyitódalt már élőben is lehetett hallani az együttes tavaszi udvarhelyi koncertjén is, sőt egyik válogatásunkba is bevettük. Az ember néha lábbal ad választ arra, hogy miért nem érzi jól magát.

Német nyelvű szövegdarabok vegyülnek az Ubenkante Schmertzen dalba, jó kemény hardrock ez is, mint több más az albumról, ezt Kárpáti Dódi, a trombitás énekli.

A Senki se menekül és az utána következő Lámpát ha gyújtok talán a legjobban sikerültek a lemezről, az előbbi mintha picit az Autó egy szerpentinent juttatná eszembe. No meg az Ajjajjajt, hiszen a „Hát szoríts magadhoz mindent, ami fontos és üvölts az ég felé, mert amit nem becsülsz ma, az holnapra már mind az ördögé" sornál nem tudok nem arra gondolni, hogy „Ami ma még az ajtón bejött, holnap a kulcslyukon kimegy".

A Lámpát ha gyújtok viszont szerintem a legjobb dal a lemezről - igen, ez picit szubjektív. Nagyon szép a szövege ("Ha a karodban nincsen már elég erő / És a szívéhez nem láncol egy szerető / Sem az Istenek gomblyukán nem látni át / Sem a nappal nem mutatja éjjel magát / De utolér a múlt mint a mögöttünk hagyott jövő / Cicomázd fel a sorsot az mégis csak előkelő", zenéje is nagyon komplex, a zongora és a trombita is jelentős szerepet kap benne.

A Hajnali pszicho már elvontabb, ilyen kvimbidalok is születtek már – van benne azonban egy egészen izgalmas basszus-szájharmonika „egymásnaktámaszkodás" – egyébként a Senki se menekülben is van.

A Son of a Bitch egy riffes, zúzós, kemény dal, itt is előkerül a hangosbemondó, az egész inkább emlékeztet egy hetvenes-nyolcvanas évekbeli dögös rockenekarra, mintsem egy eklektikus kelet-európai művészbanda szerzeményére.

Ez igazi rakendról, akárcsak az utolsó előtti, a trombitával bevezetett Állatok a legelőn – na, erre lehet tombolni a bulikban és a koncerteken, le lehet bontani a házat, falakat, ilyen szöveget üvöltve, hogy . „Szabaduljunk ki ebből a világból, / Nyakamon a birkakötél elszakadt, / Ragasszunk a koponyákra szarvakat!" Szóval kiengedik a szellemet a palackból.

Visszatérve a sorrendhez, hetedik dal a Jön a huzat valahonnan – ez egy lassabb, kimértebb, elszálltabb szerzemény. Ballada is kell minden Quimby-albumra, ezt valahogy évek óta megszokta a zenekar és a közönsége is.

A Hó talán a legkülönlegesebb darabja a Kaktuszligetnek: tulajdonképpen az a gyerekdal, amiről Kiss Tibor az interjúban is mesélt – tavaly március közepén nagyon kemény hó és fagy lett Magyarországon, akkor született ez a vicces, de mérgelődős szám. Lehet ezt fütyörészve gitározni majd.

A Kényszerleszállás című dal a Livius opusza, az ütőhangszeres-énekes ebben a számban bontakozik ki a Kaktuszligetben. Kísérteties hangzás, mégis nagyon együtt van ez az egész, félelmetes, de a „luxuselmeamputáció" című szót egyelőre nem tudom hova tenni.

Ettől még kiváló a darab, van ebben is egy kiváló trombitaszóló, amire ráúszik a zongora, tényleg tökjó szerzemény.

A záródal a Búvóhely, fütyörészős, egyszerű dallam egyszerű akkordokból némi zongorával – kilazul az ember a lemez végére az ilyen soroktól, mint az „autóm elgurult, biciklim eltörött és a többit ellopták az ördögök."

Összességében elmondható, hogy a Quimby hozta a megszokottat, egészen jó lemezt készített – a tizenegy dal tele van a korábbi munkákra való visszautalással mind zenében, mind pedig szövegben.

A Kilégzés színvonalát még mindig nem éri el, de egészen jó album lett, de főleg olyanoknak lehet érdekes, akik már ismerik a zenekart, s nemcsak annak a slágereit. Keményebb, zúzósabb, talán gitárcentrikusabb album jött ki Quimby-műhelyből, de van annyira eklektikus ez a lemez is, hogy mindenki találjon magának néhány olyan dalt, amit szívesen hallgat rádióból, youtube-on vagy más csatornákon, s persze megrázná magát rá egy házi- vagy kocsmabuliban.