Kilenc év olaszországi légióskodás után tért haza György Szilárd

Minden idők egyik legeredményesebb udvarhelyi asztaliteniszezője hazatért Olaszországból. Karrierjét Udvarhelyen és Kolozsváron folytatja.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
CservikSzerbia

Cservik ezüsttel hangolt a Szuperligára

Belgrádban remekelt az udvarhelyi asztaliteniszező.
SebastianLoso

Svéd játékossal erősödnek

Ennek megfelelően új célkitűzéssel indítja az új...
BLigasCsapatok

Biztató kezdet

Két csapattal is részt vett Udvarhely a szezonnyitón,...

gyorgyszilard1
Szilárd a Brescia csapatában 2013-ban
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2015. július 09., 12:07
0 hozzászólás. 

A 31 éves György Szilárd már gyerekkorában komoly eredményeket ért el: többszörös román országos bajnoki cím párosban és egyéniben. Csapatban volt Balkán-bajnok is, egyéniben pedig bronzérmes. A felnőttek mezőnyébe lépve bronzérmet szerzett az országoson, ezzel biztosítva tagságát a felnőtt román válogatottban. Aztán jött egy év profizmus Magyarországon, onnan pedig Európa egyik legerősebb bajnokságába vezetett az útja.

Olaszországban összesen 9 évet játszott, az első hármat a Milánó melletti Tenistavolo Corona Ferrea di Monza e Brianza csapatában szolgálta le, majd a másodosztályú Parmába szerződött 2010-ben. Egy évvel később a Róma melletti Pontinia együttesének lett a játékosa, ezután egy év következett az észak-olaszországi Bresciában.

gyorgyszilard2Az utolsó két évet egy első osztályú római csapatnál töltötte: a Cral Comune Roma együttese 2014-ben a hetedik, egy évre rá pedig a nyolccsapatos bajnokság ötödik helyén végzett, nüanszokon múlt, hogy nem jutottak be a rájátszásba. Szilárd profiskodásának így is ez a legjobb eredménye csapatban. Hónapokig vezették a bajnokságot, a későbbi bajnok Torino együttesét 4-0-ra és 4-1-re verték meg az alapszakaszban, mégsem jött össze a play-off a római csapatnak.

Szilárd öt éve edzőként is dolgozik, a különböző olasz csapatoknál gyerekeket is tanított az asztalitenisz fortélyaira – mint mondja, a fegyelem nem olyan, mint idehaza, az ottani gyermekek nem feltétlenül viszonyulnak úgy a sporthoz, mint idehaza. Egyébként a sportágat tekintve Európaszinten Németország áll a legjobban, utána Franciaország majd Spanyolország és Olaszország.

Szilárd idén augusztusban megnősül, itt fog élni Székelyudvarhelyen és testvérével, György Istvánnal együtt fogja irányítani a Székelyudvarhelyi ISK-Fejér gyerekcsapatát, játékosként pedig az elsőligás Kolozsvári TCD sportolója lesz.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."