Arra vállalkoztunk, hogy bemutatjuk Székelyudvarhely összes sportműhelyét – vagyis Kakasy Botival ellátogatunk olyan edzésekre, ahol csapatban folyik a munka. A profi sportolókkal ugyan összemérem az erőmet, tudásomat, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy belülről megmutassuk, milyen is az adott edzésre járni.

Az asztalitenisz, a floorball és a CrossFit után most barantázunk: a Tamási Áron Gimnázium tornatermében Kőmíves Róbert Zsolt edzővel és tanítványaival gyakorolunk egy jót – egyébként minden kedden és pénteken tartják az edzéseket.

A teremben összesen kilencen vagyunk, főként középiskolások, de huszonéves, illetve egy elemi iskolás srác is van – mint minden edzésen, itt is bemelegítéssel kezdünk, majd az övbirkózást és az íjászatot gyakoroljuk, ahogy az edző előzetesen elmondta.

Ezeken kívül még nagyon sok ága van a barantának, fokozatok is vannak, és sok versenyt is rendeznek a különböző szakágakban. Az íjászaton és a birkózáson kívül bot- és kardvívást is tanítanak, természetesen az emberre veszélytelen, nem éles fegyverekkel.

A Szik Baranta Egyesület évek óta létezik, a srácok versenyekre is járnak, sőt táborokat is szerveznek. A baranta történetéről itt olvashatsz bővebben, az Erdélyi Baranta Szövetség honlapját itt, a Magyar Baranta Szövetségét pedig itt találod.

A bemelegítés kemény, meg kell izzadni rendesen, hogy az izmok jól bemelegedjenek, a laza futástól a csuklómozdulatokig, a kemény nyújtásoktól a fekvőtámaszokig, illetve a földön fekve végzett nyakmelegítésig, változatos gyakorlatokkal készítjük fel izmainkat.

Nem maradnak el az egymással végzett bemelegítő gyakorlatok sem: párba állunk, egymás alkarjába kapaszkodva próbáljuk magunk felé húzni a másikat.

Majd ugyanezt megtesszük lábbal, a két lábfej akaszkodik össze – nem az a cél, hogy kibillentsük egymást az egyensúlyból, hanem a láb izmainak „összefeszítése".

A hátra emelés megszokott dolog a bemelegítéseknél, az egymás tarkójának tartása már nem annyira – ez viszont jó előzmény az övbirkózáshoz.

Ami hamarosan meg is történik: a terem egyik felében gumiszőnyeg van, azon jön a „küzsdölődés" – alapvetően szabadfogású birkózás, gáncsolni lehet, de ütni, rúgni nem, azok már más fokozatokhoz tartoznak. A küzdelem tíz másodpercig zajlik, az győz, aki a másikat testtel a földre kényszeríti.

Megállás nincsen, aki elkezdte, az végigbirkózza mind a nyolc ellenfelét, majd ismét beáll a sorba, így mindenki mindenkivel többször is megküzd.

No, ez bizony kifárasztott! Az edző és a legtapasztaltabb barantázó, Péci aránylag hamar lenyom, a kisebb srácokkal úgy ahogy bírok, mert megy a védekezés – ez nem feltétlenül a technikámnak köszönhető, hanem inkább annak, hogy nagyobb vagyok, mint ők, így nehezen tudtak kibillenteni az egyensúlyomból.

Azonban annál a sornál, amikor én kell, hogy végigmenjek a nyolc társamon, a végén már érzem, hogy nem bírom szuflával. Meg-megrángatjuk egymást rendesen, a szőnyeg szépen szól, ha puffanunk egyet-egyet rajta.

Le is kell ülnöm pár másodpercre, két korty víz a legjobbkor jön. Kicsit kifújom magam, aztán a lábaimat a falra felnyújtva pihentetem.

A birkózás után a szőnyegen nyújtunk fekve-gurulva. Az izmok ilyenkor jól kiengednek, jólesik, jobban, mintha futnánk egy laza kört.

Az íjászat következik. Néhányszor próbáltam ezt eddig is, tehát az alapmozdulatot, az íj tartását, felhúzását, a lövést, az ujjtechnikát nagy vonalakban már ismerem. Érdekes móka és nagy sikerélmény, ha beletalálsz a célba.

Egy nagy, zöld vásznat húznak ki a srácok vesszőfogónak, erre kerül a szivacs, amibe belelőjük az egyébként tompa végű vesszőket.

Eleinte csak néhány méterről lövünk célba, tompán puffannak a vesszők a szivacsban, vagy esnek le a vászonról, ha nem találtuk el.

Később alakzatokat is felveszünk, ilyen például az ún. hullám: négyen állunk egymás mögé, az első lő, majd guggol – jön a következő, így négy nyíl fúródik a szivacsba.

Egy másik ilyen a tolódásos íjászat: szintén négyen állunk egymás mellé, vezényszóra töltjük az íjat, majd az első és a harmadik balra, a második és a negyedik jobbra lép a sorból, szintén vezényszóra a négy lövés egyszerre megy.

Van olyan gyakorlatsor is, hogy az íjász hat vesszőt vesz magához és azokat hat különböző pozícióban lövi el: az első a normális (terpesz, feszít, céloz, lő), a második a térden állva lövés, ezután jön a fordulatból nyilazás (a láb stabil marad, csak a felső test fordul).

Sorban a negyedik a hanyatt fekve lövés, az ötödiknél egy bukfenc után kell a nyilat a cél felé küldeni, a hatodik pedig az úgynevezett bakfitty: a betöltött íjjal két ládára fellépve, levegőből, ugrásból kell lőni. Nem könnyű, de kis gyakorlás után belejön az ember.

Az edzés a barantahimnusz eléneklésével és egy igazi, háromszoros "Hujj-hujj-hajrá!" kiáltással ér véget.

Mi tagadás, a baranta ágainak gyakorlása közben is jól megizzadtunk, de ez az edzés is tetszett. Edzésre járni márpedig jó!

Az edző értékel

Kérésünkre, hogy értékelje teljesítményemet, Kőmíves Róbert Zsolt baranta-edző a következőket mondta:

„A birkózáshoz még gyúrni kell, de az íjazásnál elég hamar beletanult, a negyedik-ötödik lövésnél már magabiztos volt. A birkózásnál van amit javítani, de ott is inkább a fizikai állóképességen, mert technikailag hamar tudna fejlődni, de a fizikai állóképességre rá kell erősíteni. Ha hetente járna edzeni, akkor azzal sem lenne gond."