Csordultig telt vonatok szállították a stadion irányába a horvát és a spanyol szurkolókat hétfőn Gdanskban. A PGA Arénában mindkét félnek jó lett volna a 2–2-es vagy ennél többgólos döntetlen.

Hatalmas tömeg a Hotel Gdansknál. Egyrészt, mert a szálloda a város szívében található, másrészt, mert a találkozó előtt ide jött pihegni a címvédő válogatott. A spanyolok főhadiszállása Gdansktól 60 km-re található.

A meccs előtt négy órával érkeztek a helyszínére, ahol a szálloda szolgáltatásait vették igénybe. A szurkolók lecsaptak volna a sokat érő aláírásokra, de a rutinos személyzet távol tartotta őket az épülettől. Egyeseket már az is boldoggá tett, hogy látták Iniestát kávézni a teraszon.

Nagy volt a tumultus a remek hangulatú belvárosban. Hiába döngölték kétszer is a földbe a települést a németek a két világháborúban, a lengyeleknek sikerült visszaállítaniuk azt. Most is úgy pompázik, mint azelőtt. Gdansk azért másabb, mint a többi lengyelországi helyszín. A másságát a tenger adja.

Ami olyan hideg, mint a kútvíz.

Így érthető az is, hogy bár napoztak a homokos parton, de a hullámok közé kevesen merészkedtek be. A Balti-tenger amúgy sem a kellemes hőmérsékletű vízéről híres. A kikötő impozáns, a mozgás állandó, autók, kamionok jönnek-mennek. Kompok érkeztek, kicsit arrébb pedig a luxushajók állomásoztak.

A kikötőtől 6 km-re forrt a hangulat hétfőn. A tömeg a vonatállomás felé hömpölygött, innen lehetett a legkönnyebben kijutni a spanyol–horvát meccsre, a C csoport utolsó körének összecsapására. Arra a mérkőzésre, amely nagyon könnyen végződhetett volna előre megbeszélt eredménnyel.

Mindenki nagyon jól tudta, hogy a 2–2-es, vagy annál többgólos egál mindkét félnek jó lett volna, így kéz a kézben jutottak volna a negyeddöntőbe. A szurkolótáborok ezt nagyon jól tudták. Zengett a szerelvény a horvátok rigmusaitól, melyek közül még a laikus is kiszűrhette, hogy kettő-kettőt skandáltak, ami után az olaszok elmehettek arra a helyre...

A pályán minden másképp alakult

A találkozó taktikai csatába fulladt: a spanyolok játszották sokpasszos játékukat, a horvátok remekül álltak a pályán, nagyon kevés üres területet hagytak az ellenlábasnak. Így nagyon kevés helyzetet hozott a meccs.

Megvolt a lehetőség mindkét gárda előtt a gólszerzésre, de csak a címvédő élt vele. Nyertek a spanyolok 1–0-ra, míg a másik találkozón az olaszok 2–0-ra diadalmaskodtak az írek ellen. A két focinagyhatalom jutott a nyolc közé.

A sajtótájékoztatón elkerülhetetlen volt a kérdés, hogy a szövetségi kapitányok mit gondoltak az olaszok feltételezett bundagyanújáról. A címvédő mestere, Vicente del Bosque elintézte azzal, hogy ez nem fantáziajáték: „Ez kérem, sport. Megtörténik, hogy 2–2-es döntetlen születik. Ha most az lett volna, akkor mindenki ujjal mutogatott volna ránk. Pedig nem egy meccs végződik ilyen eredménnyel. Csak nézzenek utána".

Horvát kollégája, Slaven Bilić – aki hat év után feláll a nemzeti gárda kispadjáról, klubcsapatot irányít majd a továbbiakban – egyenesen hőbörödött feltételezésnek látta az egészet: „Ez az önök gyenge színháza. Sohasem leszek a kulisszák mögötti mocskos színjátékok rendezője. A média fújta fel az egészet. Láthatták, hogy mi a focival foglalkoztunk".

A gdanski produkció valószínűleg a Fennvalónak sem tetszhetett olyan nagyon. A sajtótájékoztatót követően saját bőrünkön érezhettük, hogy egyik percről a másikra miként változik az időjárás. A kellemes, meccsnézős idő egy villanás alatt váltott át bőséges záporrá, majd húszperces zuhé után ismét nyáriasan meleg éjszakává.