Enyhén szólva meguntuk a különféle 5 métertől néhány kilométerig terjedő aszfaltozott utak átadását. Bár kétségtelenül hasznosak, egyébre is szükség lenne Székelyudvarhelyen, amitől mi, városlakók

büszkén verhetnénk a mellünk, hogy nekünk ez is van.

Például jó ízlés. Nehéz lenne tetten érni Udvarhelyen, de azért létezhetne egy testület, ami legalább köhöghetne egyet mielőtt fröccsentet huszár kerül a vár fokára, vagy egy ronda ciánkék takarékpénztár szinte a tőszomszédságába. Egyszóval jó lenne, ha valaki arra is figyelne, hogy ne legyünk saját magunkhoz képest is tájidegenek.

Rögtön utána következne a higiénia, új úttisztító gépeket is szívesen avatnánk. Kevés van belőlük, de azok legalább állandóan hibásak. Elképesztő, hogy egy szó szerint porosodó városban cirokseprűvel küzdenek a Michael Jackson-féle pormaszkok ellen. A por is olyan dolog, hogy ha az eltüntetés helyett csak odébb tesszük, attól még büdös marad.

Miután fényesre porszívózták a várost, úgy gondoljuk, hogy Udvarhely is megérdemelne egy hangulatosan kikövezett sétáló utcát, ami a gépjármű forgalomtól teljesen el van zárva. Ahol bármikor hosszan sétálhatunk anélkül, hogy a parkoló autókat kellene kerülgetni vagy a felvert por és kipufogó gáz keverékét kellene belélegezni. Úgy sétálni a város szívében, hogy a kirakatok bámulása közben nem kell attól félnünk, mikor ütnek el, szeretnénk a kávézók nyári kertjében úgy elfogyasztani egy kávét, hogy az autók hangorkánját nem kell túlkiabálnom.

Aki gyaloglás helyett inkább kerekezik, annak jól jönne egy legalább 15 km hosszú, szakszerűen kialakított bicikliút-hálózat. Egy olyan biciklis környezet, ahol a bringások a forgalomtól védve hatékonyan tudnak közlekedni, és nem kell félniük a rájuk fittyet hányó autósokra.

Az egyéb szabályokra is fittyet hányó autósok megregulázása érdekében szívesen avatnánk az első használatba vett kerékbilincseket. Szép dolog a fizetős parkolás, csak éppen sok értelme nincs, ha egy egész napos büntetés olcsóbb, mint egy napi menü bármelyik étteremben.

Hogy az autósok se vonják ki magukat forgalomból (legalább a szavazóurnákig el és vissza), számukra kitaláltuk a földalatti parkolókat. Mielőtt a közlekedést teljesen kiveséznénk, a gyalogosok, fogyatékosok és nem utolsó sorban a babakocsit toló kismamák helyváltoztatását is megreformálnánk. Egyik szerkesztőnk ígéri, hogy minden egyes közintézmény, üzlet stb. előtt újonnan létrehozott lépcsőfeljáró és lift avatásán részt vesz, mely az utóbbi két kategória közlekedésén és biztonságán javít valamicskét.

Úsznánk a kultúrában: székely támadt, de vár a múzeum

Evidenciaként kezeljük, hogy minden udvarhelyi szeret kulturáltan szórakozni. Vessünk véget a kultúrkocsmák uralmának. Jöjjön az m&m, vagyis a mozi és a múzeum. E két intézmény szinte minden kívánságlistán szerepel.

A 3d-s mozi elterjedésének delén avassunk Imax mozit, és kerüljön végre a várba a múzeum, persze műanyaghuszár nélkül. A Székely Támadt vár kiváló kulturális központ lehetne múzeummal, könyvtárral, szabadtéri színjátszó- és vetítő térrel, alkotóműhelyekkel és így tovább.

A mozi kényelmesen elférhetne egy plázával egybekötött szabadidőközpontban, vagy csak szabadidőközpontban, nagystílűen Székelyudvarhelyi Művelődési- és Sportközpontban, ahol lenne a sportolási lehetőségtől kezdve kiváló akusztikájú hangverseny-teremig minden. A minden alatt értjük még a könyvtárat, a képtárat, a stúdiószínpadot és a választékos berendezésű és kínálatú borozót.

Akár az olimpiai méretű fedett úszómedencét is belezsúfolhatnák egy ilyen központba, de ha nem megy e bércektől és blokkoktól övezett tájon, akkor valahogy simítsák oda egy korszerű medencékkel, élményfürdőkkel ellátott strandhoz. Légyszi.

Nehéz a szívünk és tüdőnk a belélegzett ólomtól. Egyik újságírónk légtisztító berendezésről, elektromos autóparkról álmodik, a másikunk pedig realistábban áll a dologhoz. Csak egy parkra vágyik, amely betöltheti a benzingőz-szűrő szerepét, de nem tudjuk, hová tudnánk begyömöszölni a több árnyi területet, mely a sétányok melletti játszó- és piknikező terek mellett otthont adhatna egy kalandparknak is. De meg vagyunk győződve róla, hogy elöljáróink a hegyeket is elmozgatnák néhány szavazatért cserébe.

Szalad az idő, mi is szeretnénk

Új, korszerű stadiont – a több mint negyven éve átadott sétatéri labdarúgópályára és lelátójára csak rá kell nézni, a létesítmény valósággal kívánja, könyörgi a felújítást – vágnánk a kezdőkörben a szalagot, s utána a lelkünket is kiszaladnánk rajta.

Ha nagyon el lehet szállni, és nem muszáj valami olyat választani, amivel a politikusok véresre verhetik a mellüket, akkor szépségszalont és fitnesztermet avatnánk kismamáknak, akiknek a csemetéjére egy üvegfallal elválasztott szobában kedves pesztrák vigyáznak, idősebb gyerekeknek játszóházat tartanak.

Szobrozzunk, mert abból sose elég

Meglepő, de vannak olyanok, akik szerint szoborhiány van Udvarhelyen. Olyan kültéri cuccra gondoltunk, ami az összefogást, egyetértést jelképezi – szobroknál az ex-, avatásnál pedig a jelenlegi városvezetőtől lehetne tanácsot kérni.

Nyírő József nem örvend az udvarhelyiek körében elég megbecsülésnek, ezt kifejezendő emlékházat és szobrot avatnánk. De nem a megszokott, unalmas és fantáziátlan, „kevés pénzből legyen valami" mottóval se perc alatt legyártott egész alakos vagy mellszobrot! Hanem életnagyságú, úgymond mozgásban levő (ülő, sétáló, könyöklő, olvasó, gondolkodó stb.) a járószinten elhelyezett kortárs köztéri alkotást. A kortárs szót nyomatékosítanánk, ha már Gubis Székely széke, minden ígéret dacára, az enyészeté lett.

Hohó! Mégsem hazudtoljuk meg az erogén zónánkat. Folyamatosan dzsesszt felszolgáló kávézóra is vágyunk.

Maradt még néhány furcsa ötlet

Nem tudjuk, mi haszna, de a jelenlegi tutira mihaszna. Avassunk új rendőrfőnököt.

Továbbá nem vagyunk mi (még) metropolisz, de azért az mégiscsak nonszensz, hogy hol tanács, hol pedig alpolgármester nélkül marad a város és elképzelni is nehéz, hogy ne lenne módja új alpolgármestert választani. Biztosan lenne, amit rábízni. Egy-két avatót legalább.

Informatikai rendszerre vágyunk, amely megengedi, hogy ne feltétlenül a hónapok egymást követő sorrendjében kelljen fizetnünk a közköltséget. De az igazi álom az lenne, ha a szerkesztőségből, munkaidőben tudnánk lepengetni a havi kötelezőt az online fizetős rendszeren keresztül.

Amennyiben ez nem lehetséges, akkor legalább szeljük el a szalagot néhány, a Tábor negyedbe kihelyezett bank automatán. Jeleznénk, hogy már nem csak nyugdíjasok laknak abban a városrészben.

Végül pedig, mivel kampányévbe léptünk, körbetáncolnánk, akár ungabungát, akár hórát járva, azt a villanyoszlopot, amelyre egyetlen választási plakátot sem ragasztottak.