A Gazdaélet mezőgazdasági magazin első lapszámát élték túl szerkesztői. Viszonylag egészségesen, bár lehet, hogy ez a Macalik teafüves bácsival való kapcsolatuknak is köszönhető. Mihály László lapigazgató elmondta, az a fő céljuk, hogy a megjelenés napján minden gazda a kapuban várja a postást.

 

Miben különbözik a Gazdaélet konkurens lapoktól, az Erdélyi Gazdától és az ingyenes Székely Gazdától? Miért gondoltátok, hogy szükség van egy harmadik (második) erdélyi gazdamagazinra?

Igen, ez a kérdés valószínűleg valamennyi olvasóban felmerült. Hogy: „Na, minek kell még egy mezőgazdasági lap?". És igen, úgy gondolom, hogy igazuk van. Már csak abból kiindulva is, hogy ezek az emberek kételkednek, kíváncsiak, mérlegelnek – vagyis gondolkodnak, és mi pontosan ezt szeretjük.

Mondhatnám úgy is, hogy ők a mi embereink, de szívesebben nézem a másik szemszögből: hogy mi vagyunk az ők embereik. Azok a fiúk, akik mindig érdekes és aktuális témákat írnak havonta, akik meghallgatják a gazdák gondjait és próbálnak megoldást találni, akik felkeresik a sikereket elért gazdákat, és rámutatnak: még sincs minden veszve; akik összegyűjtik a jó erdélyi mezőgazdasági szakembereket és továbbítják szaktanácsaikat; akik kulisszatitkokba vezetik be az olvasót, akik esetleg egy-egy ötletet tudnak adni, vagy akik csak egyszerűen nyitottak mindenre, ami új.

És ezzel nem azt szeretném sugallni, hogy a rövidebb-hosszabb ideje piacon lévő konkurens lapok mindezt – vagy legalábbis a felsoroltak egy részét – nem nyújtanák. Viszont úgy gondolom, még mindig lehet és érdemes fejleszteni, érdekesebb megvilágításba helyezni mindennapi dolgokat, és mindezt úgy, hogy az olvasó – a székely atyafitól a bánsági termelőn keresztül a szilágysági gazdáig – valóban azt érezze: ez neki és róla szól.

Mitől várjátok, hogy életképesebb legyen, mint az Erdélyi Gazda? Az ingyenes, Hargita megye tanácsa által támogatott Székely Gazdához képest milyen minőségi többletet kívántok nyújtani, hogy a gazdáknak érdemes legyen megvásárolniuk a lapot?

Hogy mennyire lesz életképes, azt nyilván majd a számok és az idő mutatja meg. Kétségtelen, hogy az Erdélyi Gazda tiszteletre méltó múltra néz vissza, és a Székely Gazda is meglehetősen magasra tette a mércét. Viszont a gazdáknak a két lapról alkotott véleményéből én azt szűröm le, hogy az előnyből olykor akaratlanul is lehet hátrányt kovácsolni – és mi éppen ezt szeretnénk meglovagolni: azzal nyújtunk többet a két másik laphoz képest, amit az olvasó azokból hiányol.

Hogy csak a leggyakrabban visszaköszönő problémát említsem: sok gazda úgy érzi, nem róla szól, nem találja meg magát benne. Vagy hogy nem értesül az új törvényekről, pályázati lehetőségekről, leadási határidőkről. Volt, aki azt mondta, túl sok panaszkodást olvas, szeretne már pozitív példákról, sikertörténetekről, megoldásokról is anyagokat látni.

Ami pedig náluk is és nálunk is jelen lesz: nos, tisztában vagyunk vele, hogy már nem tudjuk feltalálni a spanyolviaszt, de ha már csak az igényes kivitelezésre, a témák tálalására, a rovatok sokszínűségére gondolok, azt hiszem, ezen a téren is meggyőződhetnek olvasóink, hogy nem hiába adtak ki rá pénzt.

Szerinted kik fogják olvasni a lapot, ki a célközönségetek térben és időben? Azaz hol és hogyan terjesztitek, hány éveseknek, milyen beállítottságú embereknek?

Milyen helyen kell megszúrni a disznót? Hol érdemes tárolni a pityókát? A Holsteinről egy tehén vagy egy sör jut eszedbe?

Én úgy gondolom, ha az olvasónk fantomképét kellene megrajzolnunk, nehéz dolgunk lenne, hiszen nemcsak azokhoz a gazdákhoz szólunk, akik mindhárom kérdésre tudnak válaszolni, vagy akik hajnaltól sötétedésig a mezőn vagy az állatok között dolgoznak. Sokunknak van egy kertje, valamilyen ültetvénye, állatai, szeretünk jó ötleteket kapni, akarjuk tudni, milyen zöldség hol mennyibe jár, vagy mitől is olyan zamatos a hegyen túli koma bora.

Tehát leegyszerűsítve: kortól, nemtől, ideológiától függetlenül azoknak az embereknek szeretnénk írni, akik – legyen az hobbi vagy megélhetési eszköz – mezőgazdasággal foglalkoznak. Bárhol az országban, hiszen országos lap vagyunk.

Az első három lapszámot ráadásul ingyen kínáljuk olvasásra, februártól pedig csak előfizetőinknek küldjük el havi 4,99 lejes áron. Emellett a Háromszéken megjelenő Székely Hírmondóval született egy megállapodás, a napilap előfizetői még ennél is nagyobb kedvezményt kapnak.

Akihez viszont nem jutott az ingyenes lapszámból, és kíváncsi rá az ide kattintva feliratkozhat az ingyenes lapszámokra.

Kijött a nyomdából az első lapszám. Mik a tapasztalataitok?

Az első gyerek születése a legnehezebb. Mi még csak az első lapszámot hoztuk ki, és amióta az kijött a nyomdából, folyamatosan bővül a lista, még mit kellett volna beletenni, és mit szúrtunk el. Tehát folyamatosan jönnek az ötletek, nyitottak vagyunk, kíváncsiak a visszajelzésekre – látod, már ez ígéretes lehet a leendő olvasóinknak.

Aztán persze mindig annyit ötletelünk meg csiszoljuk a dolgokat, hogy ráég a körmünkre a gyertya, és utolsó percen küldjük nyomdába a lapot, de ez is kell ahhoz, hogy a végén érezd a sikerélményt. Persze az anyaggyűjtés is nagyon izgalmas és érdekes, két hónap alatt rengeteget tanultam vidéki gazdáktól – például hogy milyen utat kell végigjárni ahhoz, hogy uniós forrásokra pályázhassak, miben különbözik a házi és a keltetőben felnövő csirke tápja, vagy hogyan akadályozzuk meg, hogy nagy fejű káposztánk teremjen –, és most lehet bólogatni, hogy na igen, városi gyerek.

Ez így van, de emellett jó újságírókból és jó szakemberekből álló csapat kovácsolódik össze, egyre több megyében vannak munkatársaink, tehát még mindig bővül a létszám. Míg az első lapszámot mintegy tízen raktuk össze, a megjelenés óta már öten jelezték, hogy szeretnének velünk dolgozni, emellett pedig mi is keresünk fel szakértőket egy-egy alkalmi írásért.

Mit szeretnétek elérni ezzel a lappal?

Hát, az nagyon szép lenne, ha egyszer az emberek éhségsztrájkba kezdenének azért, hogy hetente jelenjen meg a lap. De én már akkor is elégedett leszek, ha hónap végén a kapuból lesik a postást, mikor hozza már a Gazdaéletet.