Andrei Mihalcea az SzKC szélsője és alapembere évek óta. Tálas Huba mellett ő maradt az egyetlen a 2005-ös nagyifjúsági országos bajnokcsapatból, amelyre a nemzeti liga élbolyához tartozó udvarhelyi gárda épült. Habár első éveiben nem volt sétagalopp román nemzetiségűként beilleszkednie és legyűrnie a nyelvi korlátokat, ha pályafutása máshová sodorná is, mindig szívesen visszatérne Székelyudvarhelyre. Vele beszélgettünk karrierjéről, a városról, magánéletéről és a román-magyar konfliktusról.

Mikor kezdtél el kézilabdázni és miért pont ezt a sportágat választottad?

Tizenegyéves koromban kezdtem el játszani Vajdahunyadon, ott születtem 1987-ben. Akkor még fociztam is, de a két sport nem volt összeegyeztethető a tanulással, úgyhogy választanom kellett. Akkor a Corvinul Hunedoara labdarúgó csapatának színvonala már nagyon visszaesett, a kézilabda csapat meg jó volt, ezért is választottam végül a kézilabdát.

Egy osztálytársam hívott a csapatba és tetszett nekik a játékom, mondták, hogy megtartanának. Közben egy időre abbahagytam, hiszen minden edzésen ott voltam, mégis azokat játszatták, akik csak péntekenként jártak. Mérges voltam, mert nagyon sok munkát fektettem bele.

Egy másik csapatnál kezdtem újra játszani, ott már minden rendben volt, majd Resicabányán is játszottam ifiként egy fél évet, be is kerültem a korosztályos válogatottba. Ott ismerkedtem meg többek között Tálas Hubával és Lukács Attilával, ők kérdezték először, hogy nem szeretnék-e Udvarhelyen kézilabdázni. Akkor a hunyadi csapat már hanyatlott, és mivel szerettem volna fejlődni, igent mondtam. Beszéltek Bakó Lajossal és jöttem is Udvarhelyre, azzal a hévvel meg is nyertük a nagyifjúsági országos bajnokságot.

Amikor idekerültél tudtál valamit Székelyudvarhelyről, tudtad, hogy egy többnyire magyar anyanyelvű városba érkezel?

Tudtam, de azt nem, hogy az emberek kilencven százaléka kizárólag magyarul beszél. Csodálkoztam, hogy létezik ilyen az országban, ahol nem beszélnek románul. Szóba álltam a többiekkel és mondták sokan, hogy egyszerűen nincs, ahogy megtanulniuk itt rendesen beszélni románul, megértettem a helyzetet és szépen lassan elkezdtem tanulni magyarul.

A nyelvi zűrzavar miatt mennyire ment nehezen a beilleszkedés?

Hát azt sem tudtam, milyen világba csöppentem. A Marin Predába jártam iskolába, ott azért tudtam beszélgetni az iskolatársaimmal, de azon kívül sokan, akiket kérdeztem valamiről, nem tudtak válaszolni. Nagyon nehéz volt. Ültem a szobában, és gondolkoztam azon, mit csináljak, hiszen nem tudok kommunikálni sem, így hát nekiálltam tanulni.

Volt-e esetleg konfliktusod itt, amiatt, hogy román nemzetiségű vagy? Vagy fordítva, a románok között, hogy egy székely város csapatában játszol?

Nem. Soha nem volt senkivel problémám emiatt és másoknak sem velem. Nem is érdekelt, nem is gondoltam rá, hogy lehetne. Tizenkét év alatt soha nem hallottam, és nem is szeretnék hallani ilyesmit.

Nemzetiségtől függetlenül nagyon fontos nekem a kölcsönös tisztelet. Persze tudom, hogy ez a magyar-román konfliktus mindig meglesz. Nem tudom, miért jó, úgyis mind emberek vagyunk, nem számít, hogy milyen nyelvet beszélünk.

2007-ben kerültetek fel az első osztályba. A keret magját az akkori korosztályos bajnokcsapat alkotta. Gondoltátok-e, hogy a Nemzeti Liga meghatározó csapata válik a debütáló udvarhelyiekből?

Már a második osztályban bíztunk a fejlődésben és abban, hogy itt Udvarhelyen egy, a nemzeti élbolyhoz tartozó kézilabdacsapatot tudunk kiépíteni. Én éreztem, ismertem a csapattársaim és a román bajnokság erőviszonyait is. Dr. Verestóy Attila szenátornak is meg kell köszönnünk, ő adott erőt, tőlünk meg bizalmat kapott arra, hogy egy bajnokaspiráns csapatot fog összehozni belőlünk.

A tíz év alatt begyűjtöttetek egy ezüstöt és két bronzot a bajnokságban, illetve egy Challenge Kupa győzelmet. Melyik volt a legfontosabb az elért eredmények közül?

Úgy kell gondolkoznunk, hogy minden bajnokságot, amelyben indulunk, szeretnénk megnyerni. A román bajnokságot nagyon nehéz. Egyszer az alapszakaszban első helyen végeztünk, majd a rájátszásban kikaptunk, az nagyon fájt, de ez van. Amikor másodikak voltunk, az is nagyon fontos volt, de azt hiszem, a legszebb, hogy megnyertünk egy Challenge Kupát.

Sok ember azt mondja, hogy ez nem egy olyan fontos kupa, de szerintem az, pláne, hogy egy kisvárosi csapattal nyertük meg, és olyan együtteseket vertünk meg, mint a Zaphorizia, a Braga, vagy a Benfica, amelyek rendre ott vannak a nemzetközi porondon. Úgy érzem megérdemeltük, és ünnepeltünk is rendesen.

Hogyan alakult a pályafutásod mellett a magánéleted?

Mint mindenki másnak. Az elején a tanulásra koncentráltam, elvégeztem a Marin Predában az iskolát, emellett szakemberektől próbáltam minden kézilabdával kapcsolatos dolgot elsajátítani. Elvégeztem az egyetemet is, most a kézilabda az első újra és, hogy érjünk el minél jobb eredményt. Azt sajnálom, hogy nem vagyunk benne egyik nemzetközi kupában sem.

Ami nagyon fontos, hogy megismertem a barátnőmet, leendő feleségemet, akit el is jegyeztem, éppen a Challenge Kupa fináléja előtt. Jövőre lesz majd az esküvőnk, utána kisbabát is szeretnénk. Sokat sétálgatok vele, a barátaimmal, ezt leszámítva rengeteget pihenek, horgászni járok, sokszor kimegyek a Madarasi Hargitára.

Hogyan tanultál meg magyarul?

Ami először nagyon sokat segített, hogy amikor idekerültem, nagyjából mind magyar barátaim lettek. Azért otthon is tanultam, órákra jártam, próbáltam a magyar nyelvtant elsajátítani, mellette egyébként spanyolul is tanulgattam. Gál Lacika bíró tanított a nyelvtanra. Még közel sem tökéletes, de napról napra tanulok. Persze a barátnőmmel való megismerkedés is sokat hozzátett, annak ellenére, hogy vele beszélek magyarul is, románul is, de a szüleivel kizárólag magyarul.

Szerinted, ha nem kézilabdával, akkor mivel foglalkoznál?

Ez nagyon nehéz kérdés, mivel gyerekkorom óta a kézilabda körül forog az életem. Kitalálnék valamit. Nem szívesen dolgoznék nyolc- tíz órát egy gyárban, mint egy robot. Ez sajnos elég jellemző Romániában. Az a baj vele, hogy alig jutsz vele valamire az életben, és nem tudsz fejlődni sem.

Nézel-e szabadidődben meccseket? Melyik csapat, illetve kézilabdázó játékát nézed szívesen?

A Bajnokok Ligája meccseket követem, amikor pihenek, de arra is volt már példa, hogy félidőben néztem egy találkozót. Több csapatot is szeretek, főleg a németeket, mert ők erős, harcos kézilabdát játszanak. A Flensburg az egyik kedvencem, de például a Barcelonát is nagyon kedvelem, mind a kézilabda, mind a focicsapatukat.

A játékosok közül inkább a szélsőket figyelem, mert abban a pozícióban játszom, és abból tudok tanulni. Ha ki kéne valakit emelnem, az Andreas Eggert lenne, a Flensburg dán válogatott szélsője. A skandináv kézilabda iskolát nagyon szeretem, az szerintem tökéletes.

Mesélj az idei keretről! Mennyire jó a csapategység? Mik a reális célkitűzések a szezonra?

Az én véleményem szerint az első három hely valamelyikében benne kell lennünk. Fontos lenne, hogy már az alapszakasz után ott legyünk az első háromban, hogy majd két mérkőzést tudjunk játszani itthon.

Elöl kell lennünk, de úgy kell gondolkoznunk, ha az alapszakaszban százszázalékon teljesítünk, a rájátszásban kétszáz százalékot kell nyújtanunk. Az a legfontosabb. Volt már rá példa, hogy az alapszakasz után első helyen voltunk, és a rájátszásban tönkretettünk mindent. Idén erre kell koncentrálnunk.

Szerintem sikerült az érkezőknek is beilleszkedniük, beépülniük a taktikai rendszerünkbe. Össze szoktunk jönni a csapattal szabadidőnkben is, többnyire angolul beszélgetünk, hiszen még nem tudnak románul vagy magyarul, de kézilabdázni jöttek ide, úgyhogy én bizakodó vagyok.

Milyen célkitűzéseid vannak a jövőre? Szeretnétek megtelepedni itt Udvarhelyen?

Hát a legfontosabb, amíg itt vagyok, hogy tudjuk megnyerni a román bajnokságot. Szerintem itt az ideje. Ezentúl nem tudom, hogy mi lesz, ha Isten is úgy akarja, itt maradok, reméljük, egy jó csapat lesz. Szinte elkerültem Bukarestbe, aztán végül mégsem, az élet megy tovább.

Csak az egészségem legyen jó, és úgy számolom, még van pár évem játszani, ha itt Székelyudvarhelyen, ha máshol, de én vissza fogok jönni ide, és az SzKC utánpótlás nevelésével szeretnék foglalkozni, azzal, hogy még egy ilyen csapatot tudjunk kiépíteni. Szeretem a kézilabdát, szeretnék gyerekekkel foglalkozni.

Miért kezdtél kötődni a városhoz? Mit szeretsz, és mit nem szeretsz Székelyudvarhelyben?

Ez egy nagyon tiszta város. Az emberek tisztelnek, én meg viszont tisztelem őket. Szinte mindenkivel szóba tudok állni, nem is tudok mondani olyasmit, amit nem szeretek. Számomra tökéletes itt. Sokan mondják, hogy kicsi város és nincs, amit csinálni. Még ha igaz is, ezzel nincsen semmi baj.

Ha szeretnél, beülsz az autóba, és elmész Kolozsvárra, Brassóba, Marosvásárhelyre és eltöltesz ott egy-két napot, elmész bulizni, mindenfélét csinálsz, de nem tudnám elképzelni, hogy a mindennapjaimat például Bukarestben töltsem, éjjel-nappal ott legyek. Ha a magánéleted szép, Udvarhely pont ideális, rengeteg a barátom itt, és a környéken. Imádom.

Mit gondolsz, a sérüléseid mennyire hátráltatták a karriered?

Biztosan hátráltatták, egy Achilles-ín vagy egy keresztszalag szakadás egy év kimaradást jelent. Lehet, hogy pár hónap alatt helyrejön, de nem tudsz visszarázódni rendesen, hogy százszázalékos légy és játszhass. Nekem mindig az volt a fejemben, hogy ez bárkivel megtörténhet, és minél hamarabb vissza kell térnem a pályára.

2011-ben szakadt el az Achilles-ínam, ami körülbelül egy féléves kihagyást vont maga után. Műtöttek is, fizikoterapeuták dolgoztak velem, és emlékszem, a felépülésem érdekében még többet dolgoztam, mint egészségesen. A családom is nagyon sokat segített, mellettem volt a barátnőm is. Hat héten keresztül gipszben voltam, semmit nem tudtam csinálni egyedül, még zuhanyozni sem.

Aztán ahogy kezdtem helyrejönni, reggel nyolctól délig edzettem, majd kettőtől ötig. Nem könnyű, nem tudná ezt mindenki csinálni. Sokszor, hogy ne lássanak a többiek, nem is mentem a csarnokba, de annyira hiányzott a mozgás, hogy mentem kondícióedzésekre, úszni a Septimiába és a Pávakertbe.

Milyen most az edzésprogramotok?

Sok ember azt hiszi, hogy mi felállunk a pályára, lejövünk, kapjuk a nagypénzt, és megyünk a Mokkába kávézni. Egyszer egy gyárban dolgozó barátomnak mondtam, akkor gyere te kézilabdázni, én megyek helyetted az üzembe. Mondtam, gyere le a pályára, fussál húsz kört, utána menj el egy erőnléti edzésre, majd fuss fel a Madarasira, és ezt minden nap. Két edzést kell lenyomnod naponta.

A hétvégi meccsek miatt, pláne, ha kupában is játsszunk, nincs egy szabad hétvégénk, és nemhogy hétvége, sokszor nincs húsvétunk, karácsonyunk, vagy éppen szilveszterünk. Azt válaszolta, köszi szépen, de maradok a munkámnál. Volt rá példa, hogy a karácsonyt a válogatottal töltöttem, és tíz éve csinálom már ezt. Ilyen a sport. Akárki, aki szeretné, szívesen várom a sportcsarnoknál, csinálja végig.

Hogyan készültök fel egy mérkőzésre, hogyan telik a meccsnap, van-e esetleg valamilyen kabalád?

Már pár nappal azelőtt azon gondolkodom, hogy mit fogok a pályán csinálni. Próbálok megnyugodni. Ha nincs éppen meccs, és nem edzésen vagyok, akkor otthon próbálok meg kikapcsolni, van, hogy éppen az Xbox-on játszom. Most kezdtem az el Assasin's Creedet. Naponta csak fél órát éppen, de ez segít megnyugodni.

Mindennap két edzésünk van, meccsnap előtt csak egy. Ezeken a napokon reggel szabadok vagyunk, aztán közös ebédünk van, a mérkőzés előtt két órával még eszünk egy-egy szendvicset, iszunk egy kávét, megyünk a csarnokba, mindenki az öltözőben készülődik.

Én elemzéseket szoktam nézni a meccs előtt, vagy motivációs videókat, kicsit cukkoljanak fel, és amikor bemegyek a csarnokba, azt érezzem, hogy nem számít, kik ellen játszunk, meg kell vernünk őket, és mi vagyunk a legjobbak.

Ha lejár egy meccs, akkor egy picit ünnepelünk, de már másnap vagy két napra rá a következő mérkőzésre készülünk. Vlad Caba küldi a videoelemzéseket, hogy otthon tudjuk nézegetni őket, felkészülni belőlük, sokszor együtt is nézzük ezeket, edzés előtt, hogy az edző győződjön meg róla, mindenki tudja, hogy éppen milyen kézilabdát játszik a következő ellenfél, és neki személy szerint, mi a dolga.

Más csapatban nem játszottál, de azért jártatok mindenfele az országban, szerinted milyen a többi szurkolótáborhoz viszonyítva az udvarhelyi?

Szerintem a legjobb az országban. Fantasztikus az atmoszféra. Van, hogy szinte üres csarnokban játszunk más városokban, persze vannak még jó szurkolótáborok, de olyan szenzációs nincs, mint Udvarhelyen. Sokszor az idegenbeli találkozókra is elkísérnek. Néha csak azt sajnálom, hogy nincs egy háromezer férőhelyes csarnokunk, szerintem az is megtelne.