Visszahúzódó, szerény ember volt életében – életrajzírói éppen ezért semmilyen kiszínezett, legendába illő botrányt nem tudtak a nyakába varrni. Egyszerűen élt, álnéven írt és műfordított – gyerek- és ifjúkorában sokat költözött családjával, de Erdélyhez mindig különös viszony fűzte. Ez volt a szülőföldje.

„Tekintetem szárnyat repesve bontott, / átöleltem a hullám-horizontot // s tetőit, többet száznál és ezernél – / s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély..." – írja Tetőn című, gyönyörűszép versében, amit Kós Károlynak írt, s Erdély, az itteni különlegességek, a táj szépsége és zordsága, az itteni emberek lelkivilága mind fiatalkori, mind pedig időskori lírájából vissza-visszaköszön.

Legszebb verse szintén Erdélyhez kötődik – a Tavasz a házsongárdi temetőben Apáczai Csere János feleségének, Aletta van der Maet-nek állít emléket, állítólag a vers megjelenése után neveznek el magyar anyanyelvű lányokat is Alettának.

Ide járt iskolába

Jékely János Lajos néven Brassóban született 1887. november 14-én, de alig volt két éves, amikor a család Parajdra költözött, édesapja az akkori gyufagyárban dolgozott. A család egyébként szász eredetű, eredetileg Jeckelnek hívták, nevük latinos, humanista változata Jekelius, abból lett a Jékely.

Az elemi iskolát Parajdon végzi, de a középiskolát már az udvarhelyi reáliskolában (a mai Eötvös József Iskola épületében, a vár területén) kezdte, de mindössze egy évet végzett el.

A család ugyanis Kolozsvárra költözött, János Lajos ott érettségizett és az ottani egyetemen szerzett magyar-német szakos tanári oklevelet. Székelyföldtől, illetve Brassótól messzebb veti a sors, hiszen Nagyenyedre kerül tanárnak, ahol 17 évig él – első versei ekkor jelennek meg Kolzosváron, írói álnevének az Áprily nevet választja.

1926-ban családjával Kolozsvárra költözött, ahol a református kollégiumban tanított, de bekapcsolódott az irodalmi életbe. Ekkor már rendszeresen jekentek meg a versei (első kötete Falusi elégia címmel 1921-ben, 34 éves korában jelent meg), 1929-ben Budapestre költözik – a "kicsi magyar világban" viszont visszatér Erdélybe és Parajdon lakik néhány évig (a sóvidéki településen emlékház és az iskola neve őrzi emlékét).

Rendszerek jönnek-mennek, de sem a háború előtt, sem utána nem áll egyetlen politikai irányzat mögé sem, inkább a visszhúzódást választja – nevét ezért nem találjuk korabeli botrányok főszereplőjeként.

Csendesen, egyszerűen élt műfordításból, versei nem jelentek meg az ötvenes években (1945-től haláláig Visegrádon élt), csupán a hatvanas években publikálhatott ismét. 1967 augusztusában halt meg, nyolcvanadik életévében.

Az egyre ismertebb utódok

Ami utódait illeti, igazi írói, illetve művészcsaládról beszélhetünk: Áprily Lajos fia, Jékely Zoltán szintén ismert költő, író és műfordító (posztumusz Kossuth-díjas), dédunokái pedig a mai magyar irodalmi, színházi és művészeti élet ismert figurái.

Péterfy Bori színész-énekesnő neve, filmjei és dalai minden bizonnyal az itteni fiatalok számára is ismerősen hangzanak, az "alternatív popdíva" Áprily Lajos ükunokája. Bori testvére, Péterfy Gergely szintén író, unokatestvérük, Gerlóczy Márton pedig ugyancsak sikeres prózaíró és publicista.

Habár csak egyetlen tanévnyit tartózkodott városunkban 12-13 éves korában, mégis elmondhatjuk, hogy a huszadik századi magyar líra egyik igen jeles és eredeti képviselője legalább ennyivel kötődik az egykori Székelyudvarhelyhez.