Egy arizoniai kanyonban fényképezték azt a fotót, amit 6,5 millió dollárért vettek meg.
Peter Lik ausztrál fotós világrekordot állított be, miután egy gyűjtő 6,5 millió dollárt adott a tájképeket fényképező ...
2014. december 14., vasárnap
(Színes/Érdekességek)
A Fotómaraton egy olyan egynapos verseny, melyen korosztálytól függetlenül bárki részt vehet.
A szervezők arra próbálnak rávilágítani, hogy a jó fotó alapvető és leglényegesebb komponense az egyedi ...
2014. október 14., kedd
(Kultúra/Multimédia)
1914 májusában városunkon is áthaladt a Királyi Automobil Klub versenye. A legszebb hölgyek integetve fogadták.
Vofkori György Székelyudvarhely – Várostörténet képekben című helytörténeti alapművéből ...
2014. október 10., péntek
(Kultúra/Alter)
Megdöbbentő és lenyűgöző a Kováts Fényképészet első világháborús kiállítása. Szánj rá egy fél órát.
„Nem beszélt ezekről az időkről sem" – emlékszik vissza a kiállítás egyik felirata szerint ifj. Kováts ...
2014. szeptember 05., péntek
(Kultúra/Kiállítás)
A Kováts fényképészet alapítója háborús fotográfusként is dolgozott. A Magyar Fotográfia Napján nyilvánossá válnak alkotásai.
Augusztus 29-én, pénteken a Magyar Fotográfia Napján 18 órától nyitják ...
2014. augusztus 28., csütörtök
(Kultúra/Kiállítás)
Ha van, vidd be a múzeumba. Az a cél ugyanis, hogy az épületet szakszerűen újítsák fel. Te is segíthetsz, ha benézel nagyszüleid fiókjába.
A Haáz Rezső Múzeum régi képeket vár a jelenleg meglehetősen ...
2014. augusztus 06., szerda
(Kultúra/Alter)
Az utóbbi hetek, napok egyik legnézettebb fényképét több közösségi oldalon is megosztották.
Előzőleg azt hitték, hogy a felvétel idén a Glastonbury fesztiválon készült Nagy-Britanniában, később kiderült, ...
2014. július 01., kedd
(Színes/Érdekességek)
A borvízmúzeum és a Kováts fényképészet látták vendégül a kerékpározó marosvásárhelyi rádiósokat. Csík fele gurulnak tovább.
Tizennégy kerékpárból, a rajtuk ülőkből és a szállítókocsiból áll a Marosvásárhelyi ...
2014. május 29., csütörtök
(Itthon/Civilek)
Az Én népem címmel nyílik tárlat a Kováts fényképészet Udvarhelyszékről készült fényképeiből.
Száz reprodukciót állítanak ki Csepelen a Kováts fényképészet által a 19. század végén, 20. század elején ...
2014. március 11., kedd
(Kultúra/Kiállítás)
A Kováts Fényképészet történetével, műemlék-műtermével, illetve a műhelytitkokkal ismerkedhetnek az udvarhelyi diákok.
Legutóbb a Tamási Áron Gimnázium egyik előkészítő osztálya volt a Kováts Fényképészetnél ...
2013. november 28., csütörtök
(Itthon/Oktatás)
Előkerült a bizonyíték, egy 1912-ben készült felvétel a Kováts Fényképészetnél –
Magyarország címere volt a gimnázium homlokzatán.
Két nappal ezelőtt a Kováts Fényképészet archívumából került elő ...
2013. október 23., szerda
(Itthon/Közélet)
Szezonja van a lakodalmaknak, az esemény megörökítése pedig az egyik legfontosabb dolog, amit profi szinten szeretnek elvégeztetni.
A 37 éves Erdély Bálint Előd régebb televízió-operatőrként és sajtófotósként ...
2013. augusztus 06., kedd
(Színes/Életmód)
Az amerikai filmsztár egy 12 évvel ezelőtt készült képen egy fehér ló mellett pózol melltartó nélkül.
2013. április 18., csütörtök
(Színes/Érdekességek)
Vetített képes könyvbemutatót tartanak december 11-én, kedden délután a Haáz Rezső Múzeumban.
A Rátok bízom - Képek dr. Molnár István múzeumalapító néprajzi hagyatékából és a Molnár István Múzeum fotótárából ...
2012. december 05., szerda
(Kultúra/Alter)
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Paletta címmel őszi fotópályázatot hirdet.
Várják a profik és a kedvtelésből fotózók munkáit, elcsípett pillanatfelvételeit, amelyek az ősz tarkaságát idézik ...
2012. szeptember 14., péntek
(Itthon/Civilek)
Csellengtél már az udvarhelyi éjszakában és láttál száz csodát? Örökítsd meg fotón a látványt, pályázz és nyerd meg a fődíjat.
Szeretsz kószálni éjszaka a város utcáin és fotózni is tudsz? Itt az alkalom, ...
2012. július 27., péntek
(Kultúra/Alter)
Mai cégek régi megfelelőit, céheket és az hozzájuk tartozó leírást tekinthetik meg az érdeklődők a Művelődési Ház koncerttermében.
A Kováts fényképészet archívumából húsz képet és mai megfelelőjét ...
2012. június 06., szerda
(Kultúra/Kiállítás)
A Kováts fényképészet negatívjait az Országos Széchenyi Könyvtárban digitalizálják – a család és a könyvtár főigazgató-helyettese a városházán írt alá megállapodást.
Írásos megállapodást kötött a székelyudvarhelyi ...
2012. május 28., hétfő
(Kultúra/Multimédia)
A Kováts család tulajdonában levő fotókból május 24-én, csütörtökön nyílik kiállítás.
A képíró dinasztia napfényműtermében, a Kossuth Lajos utca 24. szám alatt délután 6 órakor nyíló fotókiállításon ...
2012. május 24., csütörtök
(Kultúra/Kiállítás)
A helyi kiskirály úgy döntött, ezzel a géppel én többet nem fotózom a bányáját. És semmi mást sem: kinyírta a munkatársam.
Egy jó munkatárs halála mindig megvisel, még akkor is, ha csak egy gép az ...
2012. május 15., kedd
(Vélemény/Vélemény)