... 5-3-ra győzte le Bosznia-Hercegovinát. Ezen a találkozón Hadnagy nem lépett pályára. Miklós
szerepet kapott, amit góllal hálált meg Turzó József szövetségi kapitánynak.
GWGg-QXt8J8
A felvételt a futsalweek.com ...
2018. október 28., vasárnap
(Sport/Futsal)
... is lehet, hogy 1000 esztendeje.
Mémek, hashtagek, lájkok – az új világ vívmányai teljesen termé
szetesek a vénen is fiatal székely párnak, amely március óta mindent megélt, amivel a háborúkkal, fogsággal, ...
2018. október 26., péntek
(Itthon/Ifjúság)
... kiállítás, amelyet a városháza alagsorában hoztak ös
sze Vérrel írt történelem címmel.
Szép számban vártuk kedden délelőtt a kiállítás megnyitóját, amelyen meglepetésünkre csak a múzeum igazgatója mondott ...
2018. október 26., péntek
(Lyukasóra/Rendezvények)
Kény
szerleszállást hajtottak végre a bukaresti reptéren.
A grúziai Kutaiszi és a lengyelországi Varsó között közlekedő repülőgép 16 óra 20 perckor ért földet. A 173 utast leszállították, biztonságba ...
2018. október 25., csütörtök
(Országos/Országos)
A malomfalvi eltérőnél történt a baleset.
Csütörtökön délután 16 óra tájékán történt egy látszólag kisebb baleset Székely
szentléleken, ahol a települést érintő főút találkozik a Nyikó-menti mellékúttal. ...
2018. október 25., csütörtök
(Itthon/Kék fény)
Napjainkban az épületgépé
szet nagyon előkelő helyet vívott ki magának a különféle iparágak sorában. Trendek, innovációk, modern megoldások tartják lázban a piacot és mindazokat, akik azt szakemberként, ...
2018. október 25., csütörtök
(Gazdaság/Trendek)
Kivételesen egy órával később kezdődik az önkormányzati ülés, a helyszín is rendhagyó: a
Szent István teremből jelentkezünk.
Tíz óra előtt már nagy a nyüzsgés a
Szent István teremben, mindenki egy ...
2018. október 25., csütörtök
(Itthon/Közélet)
Vasszékelyek is lesznek. Eláruljuk, hogy mi várható még csütörtökön a városházán.
Ahogy az lenni szokott, Gálfi Árpád polgármester önkormányzati ülést hívott ös
sze 2018. október 25-ére, 10 órai kezdéssel. ...
2018. október 24., szerda
(Itthon/Intézmények)
Találkoztunk a helyiekkel, a
szemétügyről beszélgettünk velük. Séra Zoltán fia is felbukkant.
Korondon jártunk
szerdán, október 17-én, hogy saját
szemünkkel lássuk, mi történik a
szemétátrakó és -tömörítő ...
2018. október 24., szerda
(Itthon/Társadalom)
Ezúttal a Bethlen-negyed felső részén történt a baleset.
Súlyosan megsebesült az 51 éves R.M., aki a Cipé
szek utcában ütött el egy autó, amit a vele egykorú K.L. vezetett - tájékoztat a Hargita megyei ...
2018. október 24., szerda
(Itthon/Kék fény)
Belgrádban remekelt az udvarhelyi asztaliteni
szező.
Hétvégén a
szerb fővárosban, Belgrádban került sor a
szerb felnőtt ranglistaverseny első fordulójára, ahol csapatunk játékosa, Cservik Krisztián ...
2018. október 24., szerda
(Sport/Országos asztalitenisz)
Október utolsó hetében két hangversenyt is
szervez a Székelyföldi Filharmónia, pénteken és vasárnap szólalnak meg a hang
szerek.
Október 26-án, pénteken 18 órától kezdődik a Kamaraest, amelyen Alina ...
2018. október 24., szerda
(Kultúra/Zene)
A Bethlen-negyedi és a varsági lakosok egy részét érinti az áramszünet.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás Székelyudvarhely és Székelyvarság bizonyos ré
szein október 24-én - tájékoztat ...
2018. október 23., kedd
(Itthon/Intézmények)
... figyelmeztetést adott ki a magashegyi régiókra.
E
szerint kedd este 10 és
szerda este 10 óra között, a Keleti- és Déli-kárpátokban, valamint a Kárpát-kanyarban havazni fog, főleg az 1.500 méternél magasabb ...
2018. október 23., kedd
(Országos/Országos)
Kiderült, hogy az elmúlt két évtizedet egy Iași-i pszichiátrián töltötte.
Közel húsz éve halottnak nyilvánított, de még élő páciens számára próbálnak
személyazonossági igazolványt készíttetni a Iaşi-i ...
2018. október 23., kedd
(Színes/Érdekességek)
... 22 éves homoród
szentmártoni M. E. vezette, amikor a túlzott sebesség miatt elvesztette uralmát és a köves útról lesodródott.
A baleset következtében a vezető életét vesztette, és a 13 éves K. H. súlyosan ...
2018. október 22., hétfő
(Itthon/Kék fény)
Hiába nyert alapfokon a polgármester, az Ítélőtábla elrendelte a Székely Mikó Kollégium felirat eltávolítását.
Sepsi
szentgyörgy önkormányzata kénytelen volt eltávolítani a Székely Mikó Kollégium bejáratánál ...
2018. október 22., hétfő
(Országos/Országos)
Aki ott volt, látta,
szerette, nevetett és vörösre tapsolta a tenyerét. Ez biztos.
Azt kérdezte tőlem valaki, hogy ej
sze annyira
szeretik az udvarhelyiek a színházat, hogy egymás után két fesztivált ...
2018. október 22., hétfő
(Kultúra/Színház)
Majdnem felélték a 2018-ra szánt keretet a felsőházi képviselők.
Még csak októberben vagyunk, de a
szenátorok máris elköltötték majdnem a teljes ös
szeget, amit az idei költségvetésben a külföldi delegációkra ...
2018. október 22., hétfő
(Országos/Országos)
... de napokon belül meg is lehet oldani, csak Hargita megyében tart hónapokig az ügyintézés – Antal Lóránt
szenátor annyi lakossági megkeresést kapott ebben az ügyben, hogy levélben és interpellációban fordult ...
2018. október 22., hétfő
(Itthon/Közélet)