A „Hallod-e, Rozika, te, gyerünk a moziba be!" dalsorocska sok-sok idős ember szívét megmozgathatja, hiszen egykor a mozi volt a fiatalok egyik stabil találkozóhelye. Mára már ez máshogy van, s habár néha az ember vinné a nőjét a moziba be, kisvároskánkban ezt nem tudja megcsinálni, ugyanis több mint hét éve nem működik filmszínház Székelyudvarhelyen. Pedig van története.

Vándormozi, némafilm

Ismereteink szerint a legelső vetítések valamikor a múlt század elején a régi városházán voltak – az épület körülbelül a ferencrendi templom és a milleniumi oszlop között állt. Van olyan adatunk is, miszerint a moziból jöttek ki az emberek 1914 nyarán, amikor az újságos rikkancs a "Kitört a háború!" felkiáltással árulta az újságokat. Az épület 1918-ig állt, akkor lebontották, stabil mozi nem volt benne, csak úgynevezett vándormozisok jártak és némafilmeket vetítettek, a filmvászon mellett zongorista játszott.

Az első hangosfilmeket a Kossuth utcában vetítették – a mai ifjúsági ház helyén egy faépület volt, a mostani épületet a harmincas években építették. Ide is vándormozisok jártak, de később helyi vállalkozók bérelték a termet és itt működött a Scheissel-mozi. Ez a terem a Művelődési Ház megépüléséig (1958) az udvarhelyi kultúra otthona volt, hiszen a vándorszínházak is itt léptek fel, de a Tomcsa-estek is itt voltak.

A második világháború után államosították az épületet – a korszellemnek megfelelően eleinte Munkás-mozinak hívták, a hatvanas években Cinema Homorod lett belőle, majd Ifjúsági Mozi néven futott egészen a rendszerváltásig. Az új mozit, aminek az épülete ma a Digital 3 Tv-nek és a Star Rádiónak ad otthont, a hetvenes években építették, államosított területre. Az Olimpia Mozit (valószínűleg a közelgő montreali olimpia tiszteletére) 1976. április 20-án adták át, innen számíthatjuk az udvarhelyi mozizás hőskorát.

Ulzana és Ötvös Csöpi

A mai harmincas-negyvenesek egyik előszámú szórakozása volt a mozibajárás, ami egészen az ezredforduló utánig tartott, de az idősebbek is szívesen emlékeznek a régi mozi hangulatára. Tartottak pártgyűlést is a teremben, de az elvtársak szövegelése akkor sem vetekedhetett a Gojko Mitíc által alakított Ulzanával, az apacsok főnökével vagy Ötvös Csöpi, illetve Piedone ökle is mindenkit letarolt, nem beszélve Sandokanról, a tigrisvágó maláj szuperhősről. De még régebb, a hatvanas években (az ifjúsági moziban) vetítették sokszoros teltházzal az Egri csillagokat.

Ahogy a magyar nyelvet kezték kiszorítani Ceaușescuék a mindennapokból, a magyar filmek (amiknek nem volt nagy gyakorisága) csillaga ezzel egyenes arányban jött fel: a nyolcvanas években a Csók, anyu, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, A szeleburdi család, valamint a Bujtor István (alias Csöpi, a magyar Piedone) nevével fémjelzett alkotások hoztak a legtöbbet a konyhára. A külföldiek közül taroltak a Jugóban forgatott NDK-westernek (Gojko Mitíc sok nő paplan alatti álma volt akkoriban), illetve az érzelgős indiai, maratoni hosszúságú filmek, mint például Az emlékek lánca, amire úgy hüppögtek a nők a teremben, hogy azt hitted, esik az eső. De nagy napnak számított az is, amikor az ember megnézhette a Pókember vagy a Superman (egyesek azt hitték, hogy ez a két tag tesó...) régi verzióit.

A filmvásznon sziporkázott Luis de Funés francia komikus a rendőr-komédia sorozatban, aztán a nyolcvanas évek végén jöttek a kínai karatés-filmek, amiket egyesek már akkor megmosolyogtak, de voltak olyanok is, akik ezért kezdtek járni sportolni. Moziba járni kb. egy üveges sör áráért lehetett, 4-6 lejbe került a jegy, a "tizenötös" és a "huszonegyes" sorba kapott jegyek voltak a legmenőbbek.

Meg kell említeni az ún. kertmozit is, amit a sétatéri stadionban tartottak néhányszor: a ma romokban álló főlelátón ültek a nézők, a vetítővászon a pálya szélére volt felállítva.

Ha technikai probléma állt be vetítés közben, esetleg elvették a villanyt, akkor bizonyos nézők iszonyatos módon kezdtek fütyülni a moziteremben – ez egyfajta tiltakozás is volt a rendszer ellen, ha úgy vesszük. Az már nem annyira, hogy a székek szivacsborítását is feltépték.

Már nem játsza újra Tutti...

A rendszerváltás után, 1992-93-ban teljesen felújították az épületet, itt indult be az Ati Beta Televízió, ami 1997 tavaszán egyesült az UTV-vel, így jött létre a mai Digital 3 Tv. Mozielőadások továbbra is voltak (ekkortól már Stúdió Mozinak hívták), sőt, úgynevezett helyi díszbemutatókat is tartottak magyar filmekből, ilyen volt például a Tímár Péter által rendezett 6:3, avagy játszd újra Tutti! 1999-ben, amikor a főszereplő Eperjes Károly mellett az Aranycsapat két tagja, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő is tiszteletüket tették.

Az udvarhelyi mozi egészen 2005-ig működött, akkor bezárta kapuját – veszteséges volt, nem látogatták már az emberek. Bálint Arthur filmrendező Kisvárosi mozi című dokumentumfilmjében állított emléket a mozinak – ezt az udvarhelyi filmszínházban már nem vetítették, de a 2007. évi Marosvásárhelyi Alter-Native rövidfilmfesztiválon különdíjat nyert vele, s azóta az épületben levő tévé műsorán is többször látható volt. Néha még volt egy-egy magyar filmnek (Kalandorok, Állítsátok meg Terézanyut!) bemutatója, de rendszeres vetítés már nem.

Pontosan két évvel ezelőtt, 2010 októberében az önkormányzat visszakapta a termet a RomâniaFilm Országos Filmforgalmazó Társaságtól (RADEF), majd rövidesen átadta azt a dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolának. A csehszlovák gyártmányú, még működöképes Technocin márkájú vetítőgépet nem sokkal később elvitte az említett társaság, ezzel az udvarhelyi mozi véglegesen megszűnt.