... ráfér a kedveskedés. Esetleg egy
Ákos-szerzeményt.
A szó
ákosi értelmében vett nő ugyanis okkal aggódhat magáért: a kommunizmust – ami ugyan emberszámba vette a nőket, sőt, igyekezett papíron egyenlővé ...
2016. március 08., kedd
(Vélemény/Vélemény)
Bő egy hét alatt három nehéz meccsel nyitja a tavaszi idényt az FK Székelyudvarhely futsal csapata. Kovács
Ákos távozott.
Vasárnap, január 24-én 18 órától nagyon kemény összecsapással nyit közönség ...
2016. január 20., szerda
(Sport/Futsal)
Kétszáz lakót pereltek be a lakószövetségek az udvarhelyi bíróságon, ahol tavaly csak két kiskorút ítéltek el.
A székelyudvarhelyi bíróságon 2015-ben 3310 új dossziét iktattak, összesen 35 olyan jogerős ...
2016. január 12., kedd
(Itthon/Gazdaság)
... egy kis ráadás...
Édességből sosem elég. Én például meg tudnék enni egy vagon diós és m
ákos bejglit. Úgy kontrollálom magam, hogy néha előkapok egy tűzhelymentes receptet, mint az alábbi, és gyorsan ...
2015. december 18., péntek
(Színes/Konyha)
... amíg kiválasztom, mit és hogyan dolgozzunk fel.
Legtöbben elnémulunk, és igazából nem tudjuk, mit kellene tennünk, ha valakiről kiderül, hogy r
ákos. Mi erre a javaslatod?
Egészségesként én csak a tapasztalataimat, ...
2015. május 06., szerda
(Itthon/Portré)
Görbicz Anita kézilabda-suli indul Székelyudvarhelyen, vasárnap a Magyar Kupa döntőjének szünetében írták alá a megállapodást.
A vasárnapi Török Bódog Női Kézilabda Magyar Kupa döntőjének szünetében ...
2015. március 30., hétfő
(Sport/Kézilabda)
Román állampolgárként elvileg azonos feltételekkel vághatsz neki a külföldi munkának az EU bármely tagállamában, mint az őshonosok. Elvileg.
Az Európai Unió tagállamaiban munkát vállalni szándékozóknak ...
2015. március 03., kedd
(Itthon/Társadalom)
Számos helységnek vált több mint 100 százaléka magyarrá a 2011-es népszámlálást követően. Udvarhelyen is több a magyar, mint az összlakosság.
A magyar lakosság számát nem igazították a népesség számához ...
2015. február 04., szerda
(Színes/Érdekességek)
Huszonhatodik éve tart a demográfiai hanyatlás, amelynek következtében tavaly a lakosság száma 20 millió alá csökkent.
Vasile Ghețău szociológus, a Román Tudományos Akadémia Vladimir Trebici Demográfiai ...
2015. január 19., hétfő
(Országos/Országos)
Nem örökre és nem teljesen, csak egy napra zárják be felújítás miatt a lakossági nyilvántartó irodát.
November 27-én, csütörtökön felújítási munkálatok miatt szünetel az ügyfélfogadás (az iratok beadása) ...
2014. november 25., kedd
(Itthon/Intézmények)
A Duna Televízió Közbeszéd című műsorában a lakossági fórummal egy időben foglalkoztak a bethlenfalvi esettel.
v2yBcPL2dcA
2014. október 29., szerda
(Videó/Videó)
Kinyírjuk a papot, a kántort, Gálfi Árpit és mindenkit, aki ellenünk van! – idézték a Gábor családot a keddi lakossági fórumon.
Kedden hat óra után pár perccel pótszékeket kellett hozni, annyian voltak ...
2014. október 29., szerda
(Itthon/Közélet)
Egy tévés műsorvezető élő adásban jelentette be, hogy orvosai szerint 4-6 hónapja van hátra az életéből, mert r
ákos.
Dave Benton, az Egyesült Államok egyik ismert műsorvezetője kolléganőjével a rákról ...
2014. szeptember 16., kedd
(Színes/Érdekességek)
172 ezer lejt sikkaszthatott egy székelyudvarhelyi lakószövetség pénztárosa. Őrizetbe vették a nőt.
Sikkasztás gyanújával 24 órás őrizetbe vették július 17-én a 39 éves székelyudvarhelyi T. Z.-t, aki ...
2014. július 18., péntek
(Itthon/Kék fény)
89 óta először csökkent húszmillió alá Románia lakossága.
Az 1989-es rendszerváltás óta először csökkent húszmillió alá Románia állandó lakossága - közölte csütörtökön Tudorel Andrei, a statisztikai ...
2014. június 05., csütörtök
(Országos/Országos)
Simán bekerülhetne a rekordok könyvébe az a bukaresti ház, ahol összesen 1 583 személy lakik.
Legalább is a lakosság nyilvántartó iroda szerint, ugyanis ennyi személynek készítettek személy igazolványt ...
2014. május 29., csütörtök
(Színes/Érdekességek)
Nagyszebentől mindössze 30 km-re található az a falu, amelynek csupán egy lakosa van.
Ingodály (Mighindoala) lakója, Valeriu Popanța disznótenyészetet hozott létre, és mint mondja, városi rokonai segítik. ...
2014. március 25., kedd
(Színes/Érdekességek)
Részben elkészült a vízvezeték-rendszer a Szászok Táborában. Lesz majd járda, aszfaltút, villany is. Kürtős kaláccsal, citromos teával ünnepeltünk.
Rég nem jártunk a Szászok Táborában, meg is lepett, ...
2013. október 11., péntek
(Itthon/Közélet)
Hol volt a Lenin-út? Melyik a Köztársaság-negyed? Hogy hívták a Kossuth utcát régen? Utcanevekben továbbélő udvarhelyi kommunizmus.
Akárcsak a város szobrai és emlékművei esetében, az utcák neveiről ...
2013. szeptember 13., péntek
(Kultúra/Alter)
... székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal kérte fel 2012 márciusában az Egyed
Ákos akadémikus vezette történészcsoportot. Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere az MTI érdeklődésére elmondta, hogy ...
2013. július 15., hétfő
(Itthon/Közélet)